1997
Bár a Warlords sosem lett olyan népszerű, mint amit megérdemelt volna, így is az egyik legjobb fantasy stratégia-sorozat volt.
Ausztrália annyira messze van mindentől, hogy szinte kiszámíthatatlan, hogy melyik újítás, melyik divathullám mikor és hogyan jut el az országba. Az internetet például egy Hawaii-ról átvezetett kábellel csak 1989-ben kötötték be a kontinensre, alig két évvel a rendszer magyar indulását megelőzően. Pár évtizeddel korábban a Pong viszont ennél jóval ...tovább...
A Maxis nevét a SimCity és a Sims kapcsán ismerjük – pedig a Sim-sorozat rengeteg egyéb játékot is magában foglal. Most ezekről lesz szó.
Amikor az első SimCity ötévnyi reménytelenséget, akadékoskodást és átalakítást követően 1989-ben végre meg tudott jelenni, egycsapásra igazolta alkotójának egyedi világlátását, és egyben új irányt villantott fel az akció bűvöletében élő játékvilág számára. Egy stratégiai játék, amely az építésre, és nem a pusztításra fókuszál – Will Wright nagyszer...tovább...
Remélhetőleg a Fallout nem szorul bemutatásra - a kilencvenes évek egyik legfontosabb PC-s szerepjátéka milliókat hódított meg. Most azonban az is kiderül, hogy milyen elképesztő történet volt a játék létrejötte.
Több évtized távlatából visszatekintve minden évből lehet találni fontos, az egész videojáték-iparra kiható eseményeket és korszakalkotó játékokat. Ez még 1995-tel is így van, annak ellenére is, hogy ez a vízválasztó-jelentőségű esztendő a PC-s játékosok egy jelentős részét kesergésre késztette. Ez volt ugyanis az az év, amikor szinte teljesen össz...tovább...
A játék, ami talán először engedte meg, hogy fényes páncélú, tiszta lelkű kalandor helyett valami gonosz figurát alakítsunk. Felpofozott impek, nyöszörgő Mistress, őrjöngő Horny - a Dungeon Keeper ma is nagyszerű élmény!
1994 nyarának utolsó hete, valahol a Londont és a Bullfrog Productions központjaként szolgáló Guildfordot összekötő A3-as autóúton. Az akkor már befutott játékdesigner Peter Molyneux az augusztusi késő délután óriási dugójában döcög. A forgalom lelassul, majd megáll, és a következő órában hősünk alig pár száz métert tud megtenni. Ha ez egy hónappal...tovább...
Bár a Sega egyetlen évet és egyetlen piacot leszámítva sosem tudta igazán legyőzni a Nintendót, azt nem lehet rájuk mondani, hogy nem próbálkoztak. Talán túl sokat is...
Megannyi japán játékkiadóhoz hasonlóan a Sega kezdetei is igencsak szerények voltak – de a legtöbb riválistól eltérően ők már fél évszázaddal ezelőtt is a játékok környékén tevékenykedtek. A Sega létrejöttének története igen érdekes és csavaros sztori (és a valódi események több helyen is lényegesen eltérnek a például a Wikipedián is olvasható tört...tovább...
A Build motor diadalmenete
„Csináljunk egy igazi horrorjátékot! Lovecrafti hangulattal, sötét, komor, véres sztorival, démonokkal és varázslókkal!” Valahogy így indult a nagyszerű FPS, a Blood fejlesztése. Az előbbi szavak Nick Newhard szájából hangzottak el, aki néhány évnyi edutainment fejlesztés után a sokadik éjszakákba nyúló Doom-multiplayer hatására mondott fel az Edma...tovább...