Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


Az első japán Game Boy-hirdetések a kézikonzol elsődleges erényeként a multiplayer képességeket emelték ki, mondván, a két konzol összekapcsolása olyan élményeket kínál, amire Famicomon (vagy bárhol máshol) nem volt példa. Igaz, az első tényleg forradalmi multiplayer játékra hét hosszú évet kellett várni: a Pokémon Red és a Pokémon Green, no meg a kábel milliónyi szörnytenyésztő számára nyújtott élvezetes csatateret.

És ne hagyjuk említés nélkül, hogy a Game Boy eredeti japán szlogenje a Handy Game Machine volt...

Forrás: Twitter. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Bár jó ideig a vietnami háború számítógépes feldolgozása tabutémának számított, 1987-ben már több kiadónál is sorozatban készültek az ennek a konfliktusnak emléket állító programok – bár természetesen a „gonosz” oldalt még ezekben sem lehetett irányítani.

Forrás: Computer Gaming World #028. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Nincs tone-üzemmód a klasszikus tárcsázós otthoni telefonon? Ez az apró, ravasz kütyü megoldja a problémát!


Forrás: BYTE 1978/06. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A Nintendo a NES-sel feltámasztotta és sosem látott magasságokba emelte a konzolok népszerűségét, és viszonylag kevés mellényúlásuk, csúfos kudarcuk volt ebben az időszakban. A Power Glove azonban kontroller mindkét kategória bajnoka volt: akármilyen menőn is nézett ki talán az 1989 végén megjelent kiegészítő (legalábbis gyerekszemmel), az tagadhatatlan, hogy tényleges kontrollerként elviselhetetlenül ótvar volt. A gombjai igénytelenek, a beígért mozgásérzékelés pedig egyszerűen nem működött az esetel 90%-ában. Bár elvileg minden játékkal kompatibilis volt, két program készült kifejezetten e hardverhez: a hirdetésen is látható Super Glove Ball, illetve a szintén pocsék Bad Street Brawler.

A kiegészítőt egyébként nem a Nintendo tervezte vagy gyártotta (a Mattel volt a tettes), de a marketingbe teljes mellszélességgel beleálltak, így joggal róhatjuk fel nekik is ezt a szörnyeteget.

Forrás: Electronic Gaming Monthly #005. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Nintendo-hirdetés a hatvanas évek legelejéről. A gyerekjátékok felé a cég 1965-ben nyitott, addig kizárólag kártyákat készítettek. Eleinte ez a hanafuda játékhoz használható paklikat jelentette, de a második világháborút követően a Disney-licenszeket használó franciakártya-lapokkal vált igazi nagyhatalommá a vállalat.

Forrás: Twitter. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

„Csak jelentkezz be online a szolgáltatódhoz, és játssz bármilyen játékkal a kínálatból – a kínálatból, amely havonta legalább hat új programmal bővül!” Az efféle rendszereket általában az Xbox Live megjelenéséig szokás visszavezetni, pedig már évtizedekkel korábban is elérhető volt: nem elég, hogy mind a Mega Drive, mind a SNES kínált ilyen online megoldásokat, de már Atari 2600-on, ColecoVisionön és IntelliVisionön is elérhető volt több ilyen előfizetéses rendszer.

A GameLine kártyája egy 1200 baudos modemet tartalmazott, illetve nyolc teljes kilobyte memóriát, ahová a gép letöltötte a játékokat. Egy egydolláros letöltés 10 életet adott minden játékban, és ezek elfogytával a kártya törölte a memóriáját – ha tovább akartál játszani, egy újabb letöltésre volt szükség. A rendszer csak exkluzív játékokkal rendelkezett, mert a nagy gyártókat nem tudták meggyőzni a csatlakozásról.

A gyártó CVC-t elvitte a nagy 1983-as videojáték-összeomlás, de az alapítók a Commodore 64-es piacot becélzó Quantum Link szolgáltatással hamar visszatértek. A cég később profilt váltott: 1991-ben felvették az America Online nevet, és az Egyesült Államok domináns internet-szolgáltatójává váltak.


Forrás: Enter #01. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Bár az Amigához a későbbi években kiegészítők tengere jelent meg, amikor a számítógép először debütált az amerikai boltokban, csak egy cég akadt, amely azonnal ott volt a maga bővítményeivel a polcokon. Bár a Tecmar cég nem létezett sokáig, jónéhány kiemelkedően sikeres negyedévük biztosan volt, hisz rivális híján olyan magasan tudták tartani áraikat, hogy az már-már zsarolásnak számított. Ha azonban az embernek extra csatlakozókra, netán merevlemezre volt szüksége, kénytelen volt fizetni...

Forrás: Amiga World 1985/01. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


A Tetrist kísérő jogi hercehurcáknak, illetve ezek komoly magyar érintettségének egy korábbi podcast-adásunkban már alaposan utánajártunk, így most ezt a nagyszerű hirdetést komolyabb kommentár nélkül teszem közzé.

Rendben, azt azért kiemelném, hogy a Nintendo aláhúzással és döntött betűkkel is jelezte, hogy a Tetris mostantól kezdve (és a múltra is kiterjedve) csak és kizárólag az ő territóriumuk – ez nyilvánvaló jelzés volt a magyar és angol cégeken keresztül jogot szerző Tengen kiadó számára a közelgő perről.

Forrás: Video Game Ephemera. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

1982-ben az amerikai PC-s piac elképesztően apró volt – olyan új volt ez a hobbi, hogy már tízezer eladott példány fölé menni sem volt egyszerű a játékkiadóknak. A számítógépek barátságosabbá válása és ennek köszönhető elterjedése azonban elképesztő tempóban zajlott, így például az itt még csak 24 ezer példánynál álló Wizardry a következő években megötszörözte eladásait.


Forrás: Computer Gaming World #006. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Mint minden japán konzol, a Mega Drive is temérdek olyan játéknak adott otthont, amelyek nem jelentek meg a szigetországon kívül – és bár volt róla szó, hogy a Micronet által fejlesztett és kiadott Curse elkészüljön angolul is, erre végül nem került sor. Pedig egész jó játékról van szó, amely ugyan nem reformálja meg a stílust, de legalább van benne néhány látványos pálya, ráadásul űrhajónk egy több lövést is levédő pajzzsal van szerelve – szokatlan kedvesség ez egy ’89-es shoot ’em uptól!

Forrás: BEEP! Mega Drive 1989/11. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.