Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

1992 végén a „normális” játékok csak a legritkább esetben támogatták az online multiplayer lehetőségét – de az internet legelső látogatói már ekkor is szívesen megmérkőztek volna egymással. A megoldást a különféle játékhálózatok jelentették, amelyekhez egy betárcsázós modemmel lehetett kapcsolódni PC-ről, Mac-ről vagy akár Amigáról. Bár Magyarországról egyetlen ilyen szolgáltatás sem volt elérhető, az MPG-NET forradalmi módon már Európából is lehetővé tette a csatlakozást; feltéve persze, ha az embernek volt dollár-alapú bankkártyája...

Ezeken a hálózatokon csak direkt ide kitalált játékokkal lehetett szórakozni, és a legtöbb nem is volt exkluzív: a Kingdom of Drakkar például ugyanígy futott a CompuServe hasonló szolgáltatásán is. (És egyébként elérhető ma is!) Mivel ez az egész csak a legelszántabb, a minden digitális újdonságra azonnal vevő játékosok számára volt vonzó, a felkínált játékok is a hardcore közönségnek szóltak – legalábbis azoknak, akiknek a legjobb esetben is kétdolláros óradíj nem volt leküzdhetetlen akadály.

Forrás: Computer Gaming World #101. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A világ szinte valamennyi (ocsmány) betűtípusa megjelenik ezen a hirdetésen. Ahogy látható, a csúcskategóriás PC-s játékok ára ekkortájt valamivel tízezer forint alatt volt – mivel azóta csaknem 200%-os volt az infláció, még örülhetünk is, hogy ez az átlagár éppcsak megduplázódott.


Forrás: PC Zed 1998/05. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Rendkívül kevés játék van, amelynek nevében szerepel az ü betű, így legalább ezért érdemes megjegyeznünk a Sküljagger: Revolt of the Westicanst. A kizárólag SNES-re megjelent platformjáték igen alacsony példányszámban készült el, így már 1992-ben is elfeledkezett róla a világ.

Forrás: Electronic Gaming Monthly #040. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Így készül a Valentin-napi Mega Drive!


Forrás: Beep! Mega Drive 1991/03. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

1986, Cape Cod: az amerikai légierő egyik földalatti bázisán Elaine Penney dolgozik egy Cyber 170-es szuperszámítógépen. Ez a rendszer kifejezetten arra készült, hogy az Atlanti-óceánt figyelő amerikai radarokállomásoktól beérkező adatokat valós időben feldolgozva azonnal figyelmeztetni tudjon egy, az országra egy szovjet tengeralattjáróból kilőtt rakétára.

Forrás: Wikipedia. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Steve Juraszek, aki 1981 augusztusában megdöntötte a Defender világcsúcsát, és először ért el (ellenőrzött körülmények között) ötmilliónál magasabb pontszámot. A 15 éves srác két hónapon keresztül edzett naponta az automatával, és 16 óra 34 perces végső menete végén 15.963.100 pontot mutatott a számláló. Kedves édesanyjának kommentárja a nagyszerű eredményre: „bárcsak ilyen lelkes lenne a házifeladattal kapcsolatban is!”

A Defender mai pontrekordja amúgy csak pár ponttal marad el a 80 milliótól – és ez az egyik legrégebb óta álló videojáték-rekord, hisz e fantasztikus teljesítményt Chris Hoffman 1984-ben érte el.

Forrás: VGPavilion. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Ha floppy-lemezekről kellett cikket írni, már a nyolcvanas években sem lehetett valós termékeket használni illusztáció gyanánt, nehogy elfogultsággal vádolják meg a magazint. Ilyenkor nem volt más lehetőség, mint megkérni valami grafikust, hogy hozzon össze valami látványos képet, amely az adathordozó lemezek világuralmát mutatja meg egyszerű eszközökkel. A fenti összeállítás csak egy apró válogatás ezen képek végtelen sorából. A művészek sorban a következők: Andy Zito, Jeanette Adams, illetve George Hasenbeck.

Forrás: Chrome and Lightning. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

1993 őszén, majdnem pontosan két évvel a reklámozott játék tényleges megjelenése előtt jelent meg ez a hirdetés néhány amerikai magazinban. Mint látható, a Megatech kiadó szándéka ekkor még az volt, hogy eredeti címmel és történettel adja ki a játékot – pedig az 1995-ben Knights of Xentar néven megjelent program végül minden téren mást kínált. Valószínűleg pontosan ez volt a hatalmas késés oka: szinte a nulláról újra kellett írni az egész programot.


Forrás: Computer Gaming World #110. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A Perfect Dark is azon játékok közé tartozik, amelyek minden régióban eltérő borítót kaptak. Hiába ízig-vérig brit fejlesztés a játék, elsőként az amerikai kép készült el: Kev Bayliss művészeti vezetőnek egy munkanapja volt, hogy az amerikai Nintendo számára leszállítsa a borítóra szánt képet. Mivel a főszereplő ekkor még csak papíron létezett, Bayliss egy alaposan bezoomolt és a címhez illően sötét képet dobott össze, amelyre rápakolta az egyik már kész fegyver-rendert is. Az európai dobozkép hónapokkal később készült, így azon Joanna Dark már úgy néz ki, mint a játékban, illetve a végleges reklámokban.

A japán verzióhoz azonban a Rare-nek semmi köze nem volt, azt a helyi Nintendo-marketing dobta össze. A radikálisan eltérő design annak köszönhető, hogy mivel a főszereplőre utaló Perfect Dark cím szójáték teljesen lefordíthatatlan japánra, a programot átnevezték: annak címe Aka to Kuro, azaz „Vörös és Fekete” lett. Egészen az utolsó hónapokig ezen a címen futott az FPS, és az összes reklámanyag is ennek megfelelően készült el – majd mikor az utolsó pillanatban a játék mégis visszakapta eredeti, angol címét, már senkinek sem volt kedve újrarajzolni, esetleg újrafotózni a már kész címlapot. És ez nem is rossz döntés: valami egészen különleges hangulatot áraszt a japán borító.

Forrás: The Cover Project. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Ha jól tudom, a szakma csak „shag carpet” néven ismeri ezt a szőrös szőnyegfajtát. Érdemes megfigyelni, ahogy a rutinos fényképész elrejtette a kábeleket; no meg azt is, hogy az úr milyen szép csatos cipőt visel a lakásban. (És frizurát...!)

Forrás: Playboy 1973/12. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.