Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


A Super Famicom (balra) és a Sega Mark V (lényegében a későbbi Mega Drive), pontosabban az, ahogy ezeket a gépeket a Beep! magazin szerkesztői 1986 nyarán, jóval e konzolok bemutatkozása előtt elképzelték. A Super Famicom esetében a nevet legalább eltalálták, de a többi dolog nagyon nem jött össze: a kép alapján az újságírók egy opcionális billentyűzetet és egy szintén opcionális floppy-meghajtót vizionáltak az ezek nélkül parányi alapgépre. Az egyik legérdekesebb extra a gép jobb alján nyíllal jelölve található: ez lett volna az IC-kártyákat olvasó egység, amellyekkel állást lehetett volna menteni és azokat gépek közt hordozni.

Ami a Mark V név magyarázatát illeti: a Sega első konzolja az SG-1000 névre hallgatott, ennek kicsit átalakított kiadása pedig az SG-1000 II megjelölést viselte. A konzol harmadik, ismét kibővített verziója már a szimplán a Mark III név alatt jelent meg. E gép szolgált alapjául az általunk is jól ismert Master Systemnek, amely ugyan hivatalosan sosem viselte a Mark IV nevet, alaplapján mégis ott virít az erre utaló „M4” felirat. E gép utódja lett volna tehát a Mark V, és igazán nem a Beep derék újságíróin múlott, hogy azt végül a Sega a sokkal jobban hangzó Mega Drive néven adta ki. A fantáziaképen félelmetesen szögletes terv legnagyobb extrája az opcionális kijelző lett volna, de az is meglepő, hogy bár azt az újságírók azt kolosszális intuícióval eltalálták, hogy a konzolban lesz egy Motorola 68000 és egy Zilog Z80 CPU is, ők azt valószínűsítették, hogy ezek között a gép elején levő nagy gombbal majd lehet váltogatni. (A valóságban a Z80 kizárólag a hangokért felelt.)

Forrás: MegaDora 30th. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


A brit Computer + Video Games magazin 1987 januári száma.

Mivel a nyugati kiadók a nyolcvanas években kizárólag a spórolással foglalkoztak, a minimálisan szükségesnél egyetlen jennel sem voltak hajlandók többet fizetni a japán játékok licenszelésekor. Ennek volt köszönhető többek közt az is, hogy rengeteg, Európában számítógépre átírt japán játék teljesen új zenéket és artworköket kapott – és ahogy e borítón is azonnal látható, ez történt szegény Space Harrierrel is. Igaz, itt legalább a 8-bites verziókhoz készült új festmény technikailag teljesen elfogadható lett, még akkor is, ha a Dom nevű robot-ellenfelek itt eredeti Gundam-hatásaikat elveszítve realisztikus mechákká váltak. A játék ikonikus, eredeti illusztrációja Hidefumi Kimura műve, a nyugati verzió alkotója pedig Steve Gibbs volt.

Forrás: Computer + Video Games #063. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Mínuszos hír a The Seattle Times napilap 1982. május 26-i számából: az Amerikában tíz hónappal korábban megjelent Donkey Konggal már némi hírnévre szert tett, de Amerikában még mindig jobbára ismeretlen japán cég, a Nintendo megvásárol egy telket, amelyen gyárat tervez építeni játéktermi automatái, illetve később talán otthoni számítógépek gyártására is. Bár ekkor még kósza terv szintjén sem létezett a NES, végül ennek a gyárnak a legtöbb munkát a konzol különféle kiegészítői hozták.

Forrás: Twitter. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Ha Ira Nowinski fotóriporter betartotta volna az ősi intelmet, amely a nappal szembeni fényképezés tilalmáról szól, nem kaptuk volna meg ezeket a csodálatos sziluetteket – és persze e játékos trükkös Qix-stratégiáját sem leshettük volna el. A fotó 1981-ben készült Berkeley városban.


Forrás: Stanford University Libraries. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A t.A.T.u. „zenekar” már bebizonyította, hogy tényleg minden szart el lehet adni magukat leszbikusnak tettető fiatal lányokkal, és erre a minden bizonnyal ősi marketing-igazságra a kínai Teclast cég is rájött, amikor 2008-ban többek közt ezekkel a lifestyle fotókkal próbálták felhívni a világ figyelmét az M30 nevet viselő médialejátszó kütyüjükre.

Forrás: Teclast. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


A japán Used Games magazin 1997 téli száma.

A japán használtjáték-piac teljesen másképp működik, mint ugyanez a világ bármely más részén, olyannyira, hogy a gyűjtők egy kifejezetten erre szakosodott magazint is eltartottak. A ritkasági listák, gyűjtési tippek, boltbemutatók mellett a magazin régi játékok tesztjeit és fejlesztői interjúkat is tartalmazott, így tulajdonképpen retró-újságként is felfogható.

Forrás: Used Games #05. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy PlayStationön és Saturnon tömegével, szó szerint százszámra akadnak olyan szerepjátékok, melyek nem kaptak angol nyelvű kiadást, az viszont talán kevésbé ismert, hogy noha már a Dragon Quest megjelenése előtt is népszerűek voltak ezek a játékok a megannyi japán számítógépen, az Enix legendás játékának konzolos sikere a PC-s piacot is felrázta: azt követően temérdek ilyen program jelent meg. Azonban, mivel ezek a gépek csak a szigetországban voltak elérhetők, e programokkal sem sokan találkoztak. Reményeim szerint az oldalon időről időre szót ejtünk majd néhány ilyen ritkaságról, de addig is következzen néhány hirdetés e korszakból.

A Lenam: Sword of Legend egy Bard’s Tale-szerű játék volt, rengeteg animés illusztrációval, és szinte végtelen dungeonnel – a Hertz kiadó egyik belsős csapatánál készült játék három platformra (PC-98, MSX és X68000) is megjelent. A Romancia a mára jószerivel követhetetlenné vált Dragon Slayer-sorozat harmadik epizódja volt, amely visszább vett az RPG-elemekből, és inkább az akcióra koncentrált. A Death Bringer semmiképpen nem összetévesztendő a szintén ezen a néven (pár hónappal később) Amigára, DOS-ra és Commodore 64-re is megjelent programmal – bár mindkettő Dungeon Master-jellegű hentelést kínált, a japán játék nagyságrendekkel élvezetesebb. (A „mi” játékunk sok kiadása Galdregons Domain néven fut, talán az a név ismerősebb lesz.) A negyedik hirdetés a Gaia no Monshou nevű taktikai RPG-nek szól, amelyet elsősorban talán a korai Fire Emblem-játékokhoz lehetne hasonlítani.

Forrás: MSX Fan 1987/04, Oh!X 1990/01 és PC Engine Fan 1990/02. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Bár a hivatalos amerikai játékválogatott kimondottan azzal a céllal jött létre, hogy egy látványos bajnokság keretei között legyőzzék a minden bizonnyal nagyszerű japán csapatot, mivel ez utóbbi nem létezett, a bandának új hobbi után kellett néznie. Ez pedig a videojáték-rekordok vezetése lett – és ebből a kezdeményezésből nőtte ki magát a mai is létező Twin Galaxies szervezet.


Forrás: Electronic Gaming Monthly #011. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Egy tipikus John Stealey-találkozó, ezúttal a Zero magazin tálalásában. Ahogy Microprose létrejöttével is foglalkozó cikkből is kiderül, a – méltán – Wild Bill becenevű pilóta a tökéletes marketinges volt, akinek egyszerű eszközei is óriási sikert arattak. A repülésre elvitt újságírók feltehetőleg sosem felejtették el a különleges élményt, és miközben valaki fejjel lefelé suhant Maryland lankái felett, az az épp bemutatott programok esetleges hibáira sem igazán tudott koncentrálni.

Forrás: Zero #01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Az amerikai Family Computing magazin 1985 januári száma.

A címlapon említett 1984-es toplista csúcsát a Rails West! című vasutas menedzserjáték foglalta el, amit valami érthetetlen okból kifolyólag a szerkesztők RPG-kaland kategóriába soroltak az írásban. Bár erre már nem sokan emlékezhetnek eredeti játékosai közül sem, a többi díjazott közt igazi klasszikusokat találunk, hisz kapott elismerést a Seven Cities of Gold (igaz, az év szerepjátéka díjnak örülhetett), a King’s Quest, a Boulder Dash és még a B.C.’s Quest for Tires is.

Forrás: Family Computing 1985/01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.