Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.
A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.
Tekintve, hogy a Microplay mindössze három rövid éven keresztül működött, igencsak kétlem, hogy még ma is minden generációt az ő szoftvereik határoznának meg... Érdekes koncepció amúgy, hogy míg apuci játszik (olykor csokornyakkendőben, pipázva), a kölök csendesen koncentrál a háttérben – van egy olyan sanda gyanúm, hogy a valóságban nem ez volt az általános lefolyása a hasonló játékdélutánoknak...
Forrás: Computer Gaming World #068. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.
Brit, illetve japán eladási toplisták, az 1993 októberi adatokkal. Amelyik hardveren tényleg voltak jó játékok (khm, Mega CD), ott általában tényleg ezek uralkodtak, még ha a golfjátékok és a repülőgép-szimulátorok tobzódása talán megrökönyödésre is késztet egyeseket.
És hogy tanuljunk is valamit: a japán Super Famicom-listán látható Final Fantasy USA valójában az a játék, amit mi Európában Mystic Quest Legend néven ismerünk. Ezt a Square japán designerei kifejezetten az RPG-k iránt nehezen lelkesedő amerikai piacnak tervezték, afféle bevezető, egyszerű program gyanánt. A terv nem jött be, és a túlzott szimplifikáció miatt végül a játék még Japánban sem lett átütő siker.
Forrás: Edge #003. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A Treasure of Tarmin a második volt a hivatalosan licenszelt Dungeons & Dragons-feldolgozások között – és az első, amelyik digitális formában is RPG-nek nevezhető. Ehhez képest igen meglepő, hogy a játéknak semmi köze nincs a D&D-hez, még a szörnyek és tárgyak sem onnan származnak, nemhogy a fejlődési rendszer, netán a játék világa. (Ez persze érthető, a kiadó Mattel egy már kész, Minotaur című játékra húzta rá a jól csengő, drágán megvett nevet.)
E tényeken túl figyelemre méltó még a hirdetés által használt nagyszerű festmény; noha telis-tele van olyan lényekkel és helyszínekkel, amelyek a játékban nem szerepelnek, mégis sokkal hangulatosabb kép, mint amit a játék borítóján láthatunk. Sokadszorra: ki érti ezt?
Forrás: Enter #03. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Az FTC, az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság 1991-ben elmeszelte a Nintendót, mert bizonyítottnak találták, hogy a cég illegális árrögzítési praktikákat folytatott. (Leegyszerűsítve: megfenyegették a boltokat, hogy aki árat csökkentene, akciózgatna, az a továbbiakban nem rendelhet tőlük hardvert és szoftvert.) Az ítélet értelmében a Nintendónak a fenti ötdolláros kupont kellett kiküldenie minden korábbi, regisztrált vevőjének. Végül ötmilliónál is több címre küldték ki a kupont; és mivel a Nintendo haszna a játékokon jóval több volt az így elengedett öt dollárnál, végül pokoli jól jártak az egész hajcihővel.
Forrás: Video Game Ephemera. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Egy kifejezetten látványos marketingfotó a Tandy által gyártott harmadik generációs TRS-80 számítógépről. Az 1980-ban piacra dobott Z80-alapú gép nem csak beépített monitorral (16 sor, soronként 64 karakter!), de alapfelszereltségként két meghajtóval is rendelkezett. A gép elsősorban nem játékra, hanem munkára készült, vagy ahogy a hivatalos leírás is fogalmaz, a Model III egy „adminisztrációs rendszer, ami kiváló a szövegszerkesztésre, adatbevitelre és VisiCalc-használatra ”. Talán nem is olyan nagy meglepetés, hogy ezek után nem lett átütő siker...
Forrás: Electronic Fun with Computers & Games 1983/01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Az artwork ugyan 2020-ban mindenképpen ijesztőbbé vált, de a Keys to Maramon valószínűleg még így sem vált ismertté. Miért is lett volna így, hiszen egy, a Magic Candle-sorozat első két része között játszódó közjátékról van csupán szó. Az RPG-elemeket visszább vágták (teljes parti helyett csak egy karakterünk van), a fejlődés és a harcrendszer jóval primitívebbé vált, a sztori abszolút felejthető, és az egésznek öt-hat óra alatt már vége is van. Valahogy így nem kell plusz egy részt kanyarítani egy amúgy teljesen elfogadható sorozathoz...
Forrás: Computer Gaming World #070. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A Blue Almanac cím nem sokaknak lehet ismerős, arra viszont van némi esély, hogy egy igazi Sega-őrült felismeri a nagyszerű festményt – ugyanis e játék angol nyelvű kiadása is ezt viselte borítóján. Igaz, ez nem a szokásos nyugati verzió volt; nem, a megjelenés napra pontosan húsz évvel azt követően történt, hogy a japán boltokban megjelent a program! Hiába hirdette azt ’92 nyarán az amerikai jogokat megszerző Sage’s Creation kiadó, hiába tesztelte az akkor már Star Odyssey néven futó játékot a GamePro magazin, a megjelenést az utolsó pillanatban ismeretlen okokból törölték. Az elveszett Mega Drive-játékokkal foglalkozó cég, a Super Fighter Team 2011-ben megvásárolta a jogokat, újra lefordították a programot, és kiadták azt PC-re. Legyen bármi is a neve, a Blue Almanac e történelmi kanyart leszámítva nem nevezhető jelentős programnak, egy szimpla, igen korai 16-bites japán RPG-ről van szó; és talán pont emiatt nem is lett nagy balhé anno a törléséből.
Forrás: Beep! Mega Drive 1991/01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Az idősebb generációt riogatni vágyó ostoba karikatúrákkal kapcsolatban az a legjobb, hogy sosem mennek el a végtelenül ostoba túlzások szintjéig...
(A fiatal lányok erényét a játéktermektől védeni akaró cikk ezzel az illusztrációval a The Philadelphia Inquirer lapjain jelent meg 1982 májusában.)
Forrás: Retro Bitch. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A minden idők egyik legjobb játékipari sztorijának számító Gizmondo kézikonzol gyártója a londoni Regent Streeten nyitott hatalmas boltot a kütyü népszerűsítésére. A hatalmas (és méregdrága) üzletet javarészt a közeli Apple Store-ról mintázták, ám ez sem segített: alig 25 ezer gép eladását követően az egész vállalkozás 10 hónap után végleg földbe állt, és így a Gizmondo Flasghip Store is bezárásra került.
Forrás: Shuttershock. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
Mivel 1981-ben jelent meg, szegény Photarnak esélye sem volt rá, hogy a zseniális poszter által árasztott hangulatból bármit is át tudjon adni. A játék egy viszonylag egyszerű vertikálisan scrollozó shoot em up volt Apple II-n, és menet közben így nézett ki.
Forrás: Softline 1982/03. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A fejléckép forrása: waneella