A Tindert ma jóval vadabb kritikák érik, de innen is tisztán látszik, hogy a számítógép által segített társkeresés 1977-ben sem zajlott problémamentesen.
Forrás: Creative Computing 1977/03. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.
A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.
A Tindert ma jóval vadabb kritikák érik, de innen is tisztán látszik, hogy a számítógép által segített társkeresés 1977-ben sem zajlott problémamentesen.
Forrás: Creative Computing 1977/03. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Talán némileg realisztikusabb lett volna, ha ezt a „háborút” egy éppen lángoló kocsma mögött, két redves szeméttel teli, feldőlt konténer mellett a macskahányással színesebbé tett sárban részegen marakodó és maguk alá vizelő alakok viadalaként ábrázolja a sajnos ismeretlen grafikus, de hát ez 1993 végén valószínűleg még nem volt egyértelmű. A legjobban természetesen a fenti bunyóban ténylegesen részt nem vevő Sega Saturn jött ki ebből a hacacáréból; igaz, Amerikában a Sega belháborúi miatt végül ez is ordas bukás lett. A többiek azonban mind igen hamar elvéreztek a porondon, legyen szó a Philips CD-i konzolról, a 3DO-val viaskodó Atari Jaguar párosáról, a még a ringbe való igazi belépése előtt kipurcant Amiga CD32-ről, vagy épp a sarokban kábán tántorgó Pioneer LaserActive-ról.
Forrás: Computer Gaming World #114. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.
Forrás: Hyper #03. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.
A harmadrangú SNES-es szerepjátékok elvakult rajongóinak a Lagoon név nem lesz ismeretlen – a nagy többség azonban inkább csak pisloghat a név olvastán. Sajnos az a kiadás valóban nem volt maradandó, netán bármilyen téren kiemelkedő, de az itt hirdetett eredeti, évekkel korábban megjelent számítógépes (egész konkrétan Sharp X68000-es) változat jóval fogyaszthatóbb volt. Nem csak a látványosabb grafika és az animált átvezető jelenetek miatt, de azért is, mert itt a sztori némileg hihetőbben kanyargott, és az akciódús játékmenet is jobban muzsikált e gépen.
Forrás: Oh! X 1990/11. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Bő egy évvel a TurboGrafx-16 konzol amerikai premierjét követően, 1990 decemberében postázta a hardvert gyártó NEC regisztrált vevőinek ezt a prospektust, amely felhívta a figyelmet a megjelenés óta érkezett legjobb játékokra, illetve érdekes kiegészítőkre. Mivel a gépre sajnos angolul a legjobb játékok tekintélyes hányada nem jelent meg, hiába e drága marketingakció, a konzolt hamar legyőzték riválisai.
Forrás: Video Game Ephemera. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Ahhoz képest, hogy a Marsport 1985-ben jelent meg, meglepően kevés különbség van e trilógia, illetve a kicsit később napvilágot látott Mass Effect-széria között. Mindegyik egy három részből álló sci-fi eposznak ígérkezett, amely az emberiség intergalaktikus korszakának korai szakaszát akarta elmesélni idegen bolygókkal, rengeteg harccal és egy ördögi ellenséggel. Oké, azért vannak eltérések is: hogy mást ne mondjak, a Tir Na Nóg „motorját” használó Marsport olyan játszhatatlanul nehéz lett, hogy két tervezett folytatása sosem készült el...
Forrás: Amtix #00. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.
A japán MSX Magazine nem egyszerűen egy játéklap volt, de néha-néha egy olyan játékot is összeraktak a szerkesztők, amely aztán dobozos, hivatalos formában is megjelent. Ezek közül az első az itt promotált 1987-es Yoshida Koumuten volt, az ugyanebben az évben megjelent, de nálunk érthető okokból sokkal ismertebb Shoot-’Em-Up Construction Kit közeli rokona, vagyis egy program, amellyel mindenki saját maga készíthetett shoot ’em upokat. A pixelenként faragható sprite-ok, a frame-enként módosítható viselkedési formák, az importált képeket is használó háttérkészítő rendkívül népszerű lett, így egy-egy éves eltéréssel aztán megjelent a Yoshida Kensetsu és a Yoshida Konzern is.
Forrás: MSX Magazine 1988/07. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Ha nem mondom, akkor is kitalálható, hogy a fénykép a hetvenes években készült. A divatos urak egész pontosan 1972-ben szórakoznak a Williams által gyártott Travel Time flipperrel, mégpedig a Kansas Cityben levő Wonderland játékteremben.
Forrás: Retro Bitch. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
Nem vagyok benne biztos, hogy Mike Adams festménye tényleg kifejezetten a Railroad Tycoon európai marketing-hadjáratához készült, de ez tulajdonképpen mindegy is: a kép tökéletesen átadja azt az érzést, amikor sikerül istenesen kicsellózni valamelyik riválisunkkal egy aljas irányokba kacskaringózó vasútvonal megépítésével.
Forrás: Amiga Power #02. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Az 1981-es Qix játékmenetetét enyhén remixelő Amidar pályáinak felében gorillát, másik részükben pedig egy méretes pemzlit lehet irányítani, és noha ez a csere a játékmeneten egyetlen bitet sem változtatott, a marketing óriási újításként próbálta ezt eladni.
Forrás: Electronic Fun with Computers and Games #01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A fejléckép forrása: waneella