Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

A Pixel stúdió MSX-es remekművének hivatalos angol címe tényleg a következő: A Life M36 Planet: Mother Brain has Been Aliving. Ezt nehéz lesz felülmúlni, de megannyi borzalmas nevű programmal ellentétben legalább a programot érdemes kipróbálni, ugyanis egy fantasztikus Metroid-tisztelgésről van szó, jól működő RPG-elemekkel felruházva. A programhoz van angol rajongói fordítás.


Forrás: MSX Fan 1987/10. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


A Pac-Man igen népszerű volt, ebből egyenesen következik, hogy kapott rajzfilm-sorozatot, pólókat, müzlit, popzenei albumot, és természetesen társasjátékot is.

Az 1982-ben piacra dobott játék meglepően igényes lett, és sokkal érdekesebb, mint amit talán egy ilyen licensztől és az igen  sok szemetet publikáló Milton Bradley nevétől várnánk. Noha a tábla nem másolja teljesen az eredeti játékteret, a lényeg ugyanaz: el kell menekülni a szellemek elől, és fel kell szippantani a lehető legtöbb gömböcöt a földről. A pályán legfeljebb négy Pac-Man rohangászhat, és mindig két szellem is ott van; és utóbbiakat is mi irányítjuk. Minden körben két kockával kell dobni, és az egyiket zabagépünk, a másikat pedig egy tetszőleges lidérc mozgatására lehet felhasználni – ezzel lehet betenni a többieknek.

Forrás: BoardGameGeek. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Az SSI mindenkihez törleszkedett, aki csak hajlamos volt pénzt költeni hardcore wargame-ekre vagy a menedzserkedés az előtérbe állító sportjátékokra.

Forrás: Computer Gaming World #013. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A miniszkópok egyik nagy előnye, hogy jóval kisebbek, mint egy maxiszkóp. Hogy ezen túl mire jó még egy ilyen szerkezet, azt remélhetőleg kommentben elárulja valaki...


Forrás: BYTE 1978/10. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Tudjuk jól: a játékborítók sokszor jelentősen átalakulhatnak a Japánból nyugatra importálás során. Az Athena iskolapéldája e jelenségnek, hisz a címadó hölgy az eredeti kiadásban még cseppet sem realisztikus amazonnak tűnt, hanem egy aranyos anime-babának. A kontraszt annak ellenére is elképesztő, hogy a két leány az utolsó tangáig és vádlipántig ugyanazt a ruhát viseli.

Forrás: The Games Machine #01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Julian Gollop karrierje végül a UFO: Enemy Unknown megjelenésével ért talán zenitjére – de azt megelőzően is voltak nagyszerű játékai. A legismertebb ezek közül talán a Laser Squad, de az 1984-es Rebelstar Raiders is sokak kedvence lett; annak ellenére is, hogy azt kizárólag multiplayerben lehetett játszani. Érdekes módon erről a reklám nem árulkodott: érdemes elolvasni a minden bizonnyal lelkesítőnek szánt szöveget a kép doboza mellett – igencsak meglepődnék, ha abból legalább vázlatosan bárki be tudta volna azonosítani, hogy egyáltalán milyen stílusú programról van szó...

Forrás: Micro Adventurer 1984/04. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A Ubisoft egy hajléktalant használt sakksorozatának cseppet sem közkedvelt kabalafigurájaként, a Shanghai-széria általában félig-meddig kínainak látszó sárkányokat vetett be a borítókon, a Starbyte pedig egy jól megrajzolt levitáló szerzetest alkalmazott, amikor saját logikai játékának eladására került a sor. Sajnos maga a játék sem volt több egy fantáziátlan Shanghai-variációnál, amit ráadásul minden idők talán legsatnyább grafikai körítésével sikerült felruházni.


Forrás: Zero #23. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Bár a Segától korábban sem volt idegen a számítógépek gyártása, 1990-ben a PC-s ipar egyik legnagyobb cégével, az IBM-mel fogtak össze, hogy egy olyan számítógépet gyártsanak, amely az unalmas irodai szoftverek mellett képes volt (egyidejűleg!) futtatni a Mega Drive játékait is. A TeraDrive talán még sikeres is lehetett volna, csak éppen túlságosan spórolni akartak a cégvezetők, így az 1991 tavaszán piacra dobott készülékben mindössze egy 286-os processzor lapul – és ez, két évvel a 486-osok debütálását követően lényegében eladhatatlanná tette a gépet. A megjelenés előtt sokat emlegetett PC-MD kompatibilitást mindössze egyetlen játék használta ki: a más Mega Drive-modelleken el sem induló Puzzle Construction, amelyben PC-n, egérrel zajlott a pályák építése, de azokat csak tévén, Mega Drive-üzemmódban lehetett kipróbálni. A konzolnak piszok drága, PC-nek rémesen elavult hardvert annyira nem vették, hogy már első születésnapja előtt beszüntette a gyártását két cég.

Ennél talán hangyányit kisebb gond volt a Sega számára, hogy a fenti szlogen sem stimmelt, hiszen a Mega Drive audió-részét egy külön Z80-as processzor irányította, tehát három CPU lapult a házban...

Forrás: Beep! Mega Drive 1991/06. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Korábban már közreadtam a BYTE magazin egyik beszámolóját a Spider nevű, házilagosan épített 1976-os számítógépről, de egy későbbi szám borítóján egy jobb minőségű, színes fényképet is találtam az értelmezhetetlen berendezésről. Mint a rövid leírás magyarázza, ennyire nem volt kaotikus a rendszer, csak épp a fotózás előtti éjszakán az építő Roger Amidon macskája beleakadt a kábelekbe és kicsit átrendezte azokat. Amidon szerint a Spider ebben az állapotban is működött, bár hogy ez egész pontosan mit is jelent, azt nem tudám megmondani.

Forrás: BYTE 1977/04. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A „mondd meg anyádnak, hogy ha igazán szeret, ilyen csokit vesz neked” kicsit felnőttesebb párja: „ha tényleg nagyszerű szerető vagy, egész biztosan Hitachi-tévéd van”. Azt mondjuk nem teljesen értem, hogy a garbós szerető miért tiporja így tranzisztorokkal teli csodálatos készülékét, de láthatóan a felajzott hölgyet nem zavarja ez a barbár viselkedés...


Forrás: Playboy 1970/05. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.