Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

A Dunjonquest-sorozat összesen 13 tagból áll, és a legtöbb epizód Apshai temploma körül játszódik. Noha néhány rész teljességgel elveszítette RPG-vonásait, nem szabad elfelejteni, hogy az 1979-es Temple of Apshai volt a legelső kereskedelmi forgalomba került szerepjáték, és így az egész műfaj egyik legfontosabb sarokköve.

Ez a hirdetés a széria utolsó darabját, az 1983-as Gateway to Apshai-t reklámozza, a korhoz képest meglepően hangulatos módon. Sajnos ez nem egy igényes lezárás volt, hanem egy gyengécske, rosszul irányítható akciójáték, amely értelmezhető sztori híján csak a pontgyűjtésről szólt.


Forrás: Antic 1983/10. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A Konami volt az első japán kiadó, akik amerikai leányvállalatot alapítottak – az 1982 novemberében elindult kaliforniai Konami-iroda pedig nagyratörő álmokkal várta a jövőt. Első cselekedetük történelmi volt: a Pooyan (hazánkban Lufistamadas néven vált ismertté) Atari 2600-ra készült változata volt az első olyan japán konzoljáték, amit nem valami amerikai cég adott ki nyugaton. Mint a fenti, az 1983-as nyári CES-en osztogatott prospektusból is látszik, a kiadó vágyai nem mindig találkoztak a valósággal: a Super Scramble sosem jelent meg, és a JoySTICK kontroller meg a Time Pilot LCD-játék létezésére sem találtam bizonyítékot. De a legnagyobb kamu a Baseball Computer, amellyel elvileg az otthoni baseball-statisztikák vezetése vált volna könnyűvé – ez olyannyira messze volt a beteljesüléstől, hogy csak egy rajzot kaptunk róla.

Forrás: Video Game Ephemera. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Ha lehet hinni a kiadónak (és erről nem vagyok meggyőződve...), a Chuckie Egg összesen egymillió példányban fogyott, és ezzel a nyolcvanas évek első felének legnépszerűbb játéka volt. Ebben persze benne voltak a gyűjteményes eladások is; de még így is kételkedem ezekben az extrém számokban.

Akármennyire is inflálták az adatokat a befektetőre vágyó kiadó sales-esei, a második rész elkészülte elkerülhetetlen volt. Annak számairól már ilyen adatok sincsenek, és meggyőződésem, hogy erről javarészt ez a reklám tehet: ki a fene akarna egy realisztikus arcú herévé morfolt Kirby-förmedvénnyel egy Pai Mei-bajszot viselő kancsal pók elől menekülni!?

Forrás: Raze #11. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Jay Lenonak nem mindig lapult 170 luxusautó a luxusgarázsában. Nem, karrierje elején neki is minden újságírói felkérésre, interjú-igényre igent kellett mondania, így jöhetett létre ez a portré is a Nintendo Power magazin egyik korai számában. Nehezen tudom elképzelni, ahogy Leno a NES-es Contrával szenved, de hát csak nem hazudott az újság...


Forrás: Nintendo Power #003. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Már a játékipar legkorábbi időszakában is komoly piaca volt a direkt gyerekeknek készült edutainment szoftvereknek, amelyekkel az eredeti elképzelés szerint a kölkök játszva tanulhatnak a büszke szülők legnagyobb örömére. Igaz, amikor egy engedékenyebb szülői felügyelet alatt levő hat-hét éves gyerek már lelkesen gyűrte az „igazi” játékokat is, már nem igazán tudták a figyelmét lekötni az ilyesféle programok.

Forrás: Compute!’s Gazette 1983/01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Ian Livingstone, a kaland-játék-kockázat könyvek egyik alkotója, a Warhammer európai meghonosítója, az Eidos élethosszig tartó vezetője érdekes életet élt. Olyannyira, hogy néhány, másnál biztosan főszerepet kapó fejezetet általában el is hallgat: ilyen volt például a War of Wizards, ez a „telefonos játék” is.

Ahhoz képest, hogy igényes, Iain McCaig által rajzolt reklámjai futottak a korszak (1990) több játéklapjában is, lényegében zéró információ forog közkézen erről a programról. Nem is csoda, hiszen ez a szextelefon geekekre szabott verziója volt: a hívó fél, a játékos, egy torony aljából indulva kellett, hogy felérjen a csúcsra, minden szinten megküzdve egy ellenféllel. A lapozgatós könyvek csatái voltak ezek, csak épp kockadobás nélkül: előre meg volt szabva, hogy adott lényre melyik varázslat miként hat – és persze, aki sokat telefonált, az könnyen át tudta verekedni magát a korai részeken. Ez csalás volt persze, de hát minden megkezdett perc Livingstone-nak ketyegett: csúcsidőben 45 penny, éjszaka pedig 34 penny volt minden megkezdett perc, és természetesen a direkt hosszúra írt történetet jó lassan beszélő operátorok olvasták fel.

Forrás: Zero #10. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Bár 15 számot kellett várni az első, legalább részben 10-es pontszámmal jutalmazott játékra az EGM magazin lapjain, akkor két játéknak is kijutott a rangos elismerésből. Igazán kár, hogy az elsőnél rossz nevet írtak a fejlécbe: a lelkendező szavak ugyanis nem a Turbo Champnek, hanem az első két Ys-játékot egy CD-n összegyűjtő kiadásnak, az Ys I & II-nek szóltak.

Mivel a TurboGrafx konzol különféle kiadásai Európa nagy részén meg sem jelentek, a legtöbbek számára itthon a Ninja Spirit neve inkább a gyászos ZX Spectrum-, vagy a hajszálnyival kevésbé gyenge Commodore 64-kiadásól ismert – a cikkben bemutatott átirat azonban tényleg nagyszerű munka volt, még ha a maximális pontszámot talán nem is érdemelte meg.

Forrás: Electronic Gaming Monthly #015. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Az 1991 márciusának számait összesítő hivatalos brit amigás eladási toplista. Ebben az időszakban az adatokat a BBC megbízásából a Gallup gyűjtötte össze, így azok tényleg a lehető legpontosabbak voltak.


Forrás: Amiga Power #01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Bár a One on One nyilván nem az első kosárlabda-szimulátor volt, néhány díjat azért felvéshetünk a neve mellé. Az 1984-es program volt a sportág első feldolgozása számítógépeken, ráadásul ez volt az első alkalom, hogy valódi kosarasok szerepeltek egy játékban.

Forrás: Computer Gaming World #016. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Nem egy és nem két furcsaság van ezen a képen, amely Dinosaur város (!) sheriffjét, a szivarozó Don Parrottot (!!) ábrázolja, amint felesége bárjában lép félre Ms. Pac-Mannel (!!!).

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.