Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

A VR-technológiával foglalkozó cégek között az 1984-ben alapított VPL Research volt a legkorábbi. A kép valószínűleg 1988-ból származik, és az emberi mozgás tökéletes leképezéséhez használt DataGlove- és DataSuit-prototípusokat ábrázolja. A mai VR-óriások is erősen ezeknek a kutatásoknak az eredményeire támaszkodnak, csak a latexruhákkal nem mertek még előhozakodni.

Forrás: The Verge. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Az összesen hét részből álló rendőrnyomozós J.B. Harold-széria különleges játékokból állt: annak ellenére, hogy a névadó főszereplő Amerikában hajkurászta a legaljasabb bűnözőket, mindössze egyetlen epizód jelent meg angolul is, mégpedig az itt is látható második rész, a Manhattan Requiem. A Police Quest-széria minden tagját jócskán felülmúló játékot csak ajánlani tudom, kifejezetten érdekesek az ügyek, ráadásul a rendőri szabályokból is csak azt tartották meg, ami még nem idegesítő. A minőség persze nem meglepő, ha tudjuk, hogy ugyanez a kreatív csapat alkotta meg évtizedekkel később a Hotel Duskot is.

A klasszikus, rajzolt designt viselő DOS-verzió, illetve a digitalizált képeket használó CD-s változatok (angolul csak LaserActive és Turbografx-16 platformokon) tartalmilag ugyanazt hozták, így ízlés dolga, hogy kinek melyik jön be inkább. Sikert sajnos nem tudott elérni a drága pénzért lefordított játék, így a széria későbbi részeiből már nem kaptunk. A játék angol verziója jelenleg is letölthető a Switch japán eShopjából.


Forrás: MSX Magazine 1988/07. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.


Te mit csinálnál, amikor csak egyoldalnyi reklám kifizetésére lenne büdzséd, ám két radikálisan eltérő játékot kell hirdetned? A Konami marketingesei a lehető legjobb megoldás mellett döntöttek: egy ismeretlen grafikussal elkészítették a nyolcvanas évek egyik legjobb promóciós gépét, amelyen egy kivert fogú hokis és egy megnyúlt fogú vámpír furcsa húsgóleme próbálja rávenni az olvasót a vásárlásra, lehetőleg rögtön kettőre is.

Forrás: Computer Gaming World #069. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Hong Kong hackerei nem mostanában kezdték a Nintendo felidegesítését: az ártatlan nevű Game Converter talán az első warez-hardver volt Famicomhoz. A nyolcvanas évek második felében debütált készülékkel az igen olcsón kapható Famicom Disk System-lemezekre lehetett másolni a kártyás játékokat, így a skrupulusok nélküli üzletemberek a programokat végtelenszer tudták eladni, minden alkalommal hatalmas haszonra szert téve.


Forrás: Twitter. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A Pac-mánia olyan eszelős méretűvé vált Amerikában, hogy még 1986-ban is megérte licenszelni a karaktert. És hogy mihez? Lényegében bármihez: így kerülhetett a boltokba ez a kifejezetten egészséges alapanyagokból álló konzerv-spagetti (sajtos ízesítéssel!) is...

Forrás: Twitter. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


A minden képzeletet felülmúlóan ócska reklám helyett most koncentráljunk inkább a Thunder Spirits kanyargós történetére. A játék Thunder Force III néven kezdte pályafutását, és így talán nem is kellene mondani, hogy egy remek shoot ’em up volt. Az élet megszokott rendjét felborítva a Sega ezt a Mega Drive-játékot ezt követően eladta játéktermi masinaként is – ez volt a Thunder Force AC. Hogy itt hogy került a képbe a Toshiba, azt nem találtam meg, mindenesetre a nem feltétlenül konzolos pályafutásáról ismert cég lehúzott egy harmadik bőrt is a játékról: átírták azt SNES-re, immár Thunder Spirits néven. Igaz, a teljesen új zene gyengébb lett, és persze a tükörsima Mega Drive-verzió után a szaggatás is meglepő volt, de hát sokszor volt ez a sorsa az efféle késői, nem az eredeti fejlesztők által készített portoknak.

Forrás: Electronic Gaming Monthly #035. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Egy Sharp MZ-80K személyi számítógép, amely ennek a szériának a csúcsmodellje volt, a beépített monitorral és kazettaolvasóval. Bár a Sharp a nyolcvanas évek elején Európa néhány országában is árulta e modellt (a képen is egy brit kiszerelés látható), ahogy az MZ-széria minden tagja, úgy ez is Japánban lett igazán népszerű. Az ott már 1978-ban piacra dobott gép igen komoly szerepet játszott abban, hogy a számítástechnika Japánban is hamar elterjedjen, ez volt ugyanis a legelső helyi gép, amely az Apple, a Commodore és Tandy modelljei mellett is megállta a helyét, és megfizethető is volt.

Forrás: Wikipedia. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Trükkös kérdés lehetne bármelyik kvízshow-ban, hogy ez a reklám pontosan milyen című játékot is reklámoz, és hogy az pontosan melyik Robotzsaru-filmen is alapul. A megfejtés: ez bizony a RoboCop 3, amely a marketing szerint a másfél évvel később érkező harmadik filmet dolgozta fel – valójában persze vajmi kevés köze volt ahhoz.

A RoboCop 3 amúgy sokak első találkozása volt a poligonokkal, és bár játékként ma nem értékelhető sokra, emiatt mindenképpen megérdemli, hogy emlékezzünk rá.


Forrás: Amiga Power #08. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A játék, amellyel számtalan, erre rá nem szolgáló beteget nyírtam ki, szimplán azért, mert semmit nem értettem a nem csak angolul, de ráadásul orvosi szakkifejezéseket is bőven használva kommunikáló játék elvárásaiból. Van egy olyan sejtésem, hogy a Life & Death címéből a legtöbben csak az utóbbit tapasztalták meg; én biztosan...

Forrás: Amiga Power #03. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Érdekelne, hogy mi is volt egész pontosan ez a nagy meglepetés...

1992-ben persze a DOS még tényleg nem múlt ki: a végső döfést a Windows 95 megjelenése és villámgyors elterjedése jelentette a korosodó, 1981-ben (!) debütáló operációs rendszer számára.

Forrás: Twitter. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.