Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Egy E3-as demó sok esetben egy többéves projekt sorsát döntheti el, ezért aztán minden fejlesztő a legutolsó pillanatig javítja, csiszolja azt. Amikor ez olyan platformon történik, amelyik lemezről vagy belső tárhelyről dolgozik, ezzel nincs semmi gond – viszont ha kézikonzolra dolgozol, nem mindig egyszerű a sokszor agyonhackelt fejlesztői tesztkártyákat hirtelen belegyömöszölni egy „rendes” tokba. A képen is egy ilyen eset látható: a 2001-es E3-on bemutatott Batman Begins demóját tartalmazó kártya nagyobb, mint maga a Game Boy Advance.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.


PACMAN és Pac Man, Pac és PAC MAN – minden verzió az oldalon van, kivéve a helyes megoldást. Igaz, még mindig közelebb vannak ezek a variációk a valósághoz, mint amit szegény Inky, Blinky, Pinky és Clyde, a Pac-Man szellemei kaptak a cikkben...

Egyszerre játéktörténelmi írás, végigjátszás, tippgyűjtemény és nyelvhelyességi székfoglaló – éppcsak a beígért kritikai elemzés hiányzik a szövegből.

Forrás: Club Nintendo Magazin 1994/02. A bejegyzéshez jelenleg 8 hozzászólás van.

16 évvel a Google Earth elindulása előtt ez volt a maximum, amit egy efféle programból ki lehetett hozni – igaz, akkor még 70 dollárt kellett érte fizetni... (Hét dollárért mindössze a három elindítást engedő demót kaptuk meg.)

Forrás: MacWorld 1985/08. A bejegyzéshez jelenleg 16 hozzászólás van.

A Ferranti Mark 1-en dolgozó Alfred Dargie Martin valószínűleg még nem tudja, hogy pár évtizeddel később kaotikus munkája a kábelpornó antikrisztusaként fogja bejárni az internetet...

A fotó 1955-ben készült.


Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


A Dragon Quest nyomán néhány év alatt hasonló játékok százai jelentek meg minden platformra. Átütő sikert ezek közül csak kevés tudott elérni, de az újfajta élményen fellelkesült fejlesztők ettől nem zavartatták magukat: mind a saját, sokkal jobbnak tartott verzióját akarta megmutatni a nagyvilágnak.

Az Elysion egyike volt azon próbálkozásoknak, melyek legalább igényesek voltak, és az elértnél mindenképp jóval több sikert érdemeltek volna. A játék eredetileg PC-98 gépekre jelent meg, majd 1988-ban Famicomra is kiadták – sajnos rosszkor, és a sokkal nagyobb publicitást kapó programok (például a két hónappal korábban a boltokba került Dragon Quest III) között elsikkadt. Kár érte, a világnak nagy szüksége lenne olyan kentaorkokra, mint amit a harci kakas és a trikornis között látni...

Forrás: Family Computer Magazine 1988/09. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.

Jó hírem van: úgy tűnik, hogy ez az úgynevezett „számítógép” talán nem egy gyorsan eltűnő divatőrület lesz csupán...


Forrás: Acorn User 1983/01. A bejegyzéshez jelenleg 8 hozzászólás van.

Bár a szlogent egyáltalán nem értem, ez a játékfejlesztői álláshirdetés egyszerre látványos és informatív: még ha kicsit felszínesen is, de kitűnik belőle, hogy 1995 elején milyen ismeretekkel lehetett leakasztani egy jó produceri, programozói vagy grafikusi állást az iparban. Sajnos fényes jövő nem várt a jelentkezőkre, legalábbis a Spectrum Holobyte-nál nem: a Falcon-sorozattal híressé vált stúdió egy évvel később felvette az általuk felvásárolt, akkor már jobban hangzó MicroProse nevet, de két évvel később a Hasbro bekebelezte az egész céget, és 1999-re már az utolsó egykori Spectrum Holobyte-stúdiót is felszámolták.

Forrás: Edge #020. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Néha kifejezetten jól tud elsülni, amikor egy hirdetés felvállalja, hogy egy pixelekből álló játékot próbál eladni. Máskor azonban ilyen lesz a végeredmény...

Forrás: Tilt #023. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

Hiába volt a Kentilla az egy évvel korábban megjelent Velnors’ Lair folytatása, erről a tényről makacsul hallgat a hirdetés. És hiába van szó egy fantasy kalandjátékról (persze már professzionális illusztrációkkal), inkább a motorversenyes Full Throttle-t akarja amolyan extraként az olvasóra sózni...


Forrás: Micro Adventurer 1984/10. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

Korábban már láttuk, hogy a francia Amiga Concept magazin a játékcikkek mellett mivel igyekezett a Commodore csődjét követően is új olvasókat berántani: egy ígéretük szerint számról számra kevesebb ruhát viselő hölggyel, akit a platfomhűség jegyében egy Amiga mellé fektetett le a fényképész. Ez a második fotó, ahol kezdenek felhevülni az események.

Ugye mást is zavar, hogy a kislemez nem párhuzamos a felirattal?

Forrás: Amiga Concept #02. A bejegyzéshez jelenleg 6 hozzászólás van.