Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Kifejezetten hangulatos írás a Warcraftról, bár két fontos információ azért hiányzik belőle: egyrészt az, hogy az orkokkal is kapunk egy remek kampányt, másrészt pedig az, hogy multiplayerben egymásba gabajodva is óriási az élmény.

Forrás: 576 KByte 1995/01. A bejegyzéshez jelenleg 7 hozzászólás van.

A Taito jó iparosmunkának számító fénypisztolyos arcade játékát, a minden rejtélytől mentes című Space Gunt az Ocean portoltatta át a korszak számítógépeire. Nekem e verziók kimaradtak, és a ránk maradt emlékekből nem tudom pontosan összrakni, hogy milyen is lehetett anno: míg a Zzap! magazin 92%-kal jutalmazta a Commodore 64-es verziót, addig az ASM ugyanerre csupán 8%-os értékelést sütött.

Ettől függetlenül a Bob Wakelin által rajzolt borító kifejezetten pofás lett, még akkor is, ha némileg izgalmasabb játékot is ígét, mint amilyen a lomha, joystickes kurzormozgatás volt. Igazából csak azt sajnálhatjuk, hogy a művész a démonrájákat nem vette át az eredeti japán szórólapról.


Forrás: Amiga Power 1992/02. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


A legtöbb platformon kizárólag Franciaországban megjelent Eagle’s Rider sajnos sokkal unalmasabb volt a gyakorlatban, mint ahogy azt a látványos screenshotok alapján gondolnánk, de ettől még a hirdetés (és a borító) koncepciója nagyszerű. A Grabuge álnevet használó francia grafikusnak ez volt messze a legjobb munkája, még akkor is, ha a hatalmas anyahajó alatt zajló űrharc koncepciója nyilván a Star Wars-filmekből jött.

Forrás: Joystick #001. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A STart magazin felkérésére 1989-ben az akkor Amerikában még komoly hardvergyártónak számító Atari egyik fő fejese kezdett jóslatokba arról, hogy tíz évvel később hová fejlődhet a számítógépek világa. Harris úr néhány dolgot telibetalált, máshol meg hatalmasakat tévedett – de összességében azt mondhatjuk, hogy a hasonló jövőbe nézések sci-fibe kanyarodó megállapításait sikerült elkerülnie.

Forrás: STart #18. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Néhány játékra tényleg igaz a magyarul elég furán hangzó „rosszul öregedett” kifejezés, és ezek közül is kiemelkedik a Chakushin Melody Damon. Persze ez nem is igazi játék, hanem egy app: az 1999-es programban j-pop előadók slágerei, idolok dalai, anime- és játékzenék találhatók, amelyeket a programon keresztül telefonunkra lehet áttölteni. No nem kábellel: minden dalhoz járt egy hosszú, akár több száz számból álló kódsor, amit a telefon zeneszerkesztőjében lehetett bepötyögni, így létrehozva az adott szám midi verzióját. A program várakozáson felül népszerű lett, így a Ving gyorsan kiadott két folytatást, amelyek új és új zenékkel látták el a csengőhangokra vágyókat.


Forrás: Cool Box Art. A bejegyzéshez jelenleg 6 hozzászólás van.


A nukleáris robbantások szórakozásba menő vidám szemlélése e játék megjelenésekor, 1989-ben már valószínűleg nem tűnt jó ötletnek, így a Might & Magic-, illetve Heroes-sorozatokról ismert Jon Van Caneghem e stratégiai játéka csak a hirdetéseken poénkodott ezzel. Kár, hogy maga a játék sem volt kiemelkedő: az atombombás-propagandás stratégiai játék sajnálatosan kevés lehetőséget adott a játékosok kezébe – ráadásul multiplayer sem volt benne.

Forrás: Computer Gaming World #073. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Mivel a hirdetés valamiért nem hangsúlyozza ki, én a biztonság kedvéért megemlítem, hogy az Ohio Scientific által 1979-ben piacra dobott Challenger 4P MF egy rendkívül erős mikroszámítógép volt. Puszta teljesítményben háromszorosát hozta a TRS-80 tudásának, és duplázta azt, amit az Apple II vagy a Commodore PET tudott – de mivel nem volt hozzá ismertető könyv, így szoftver sem készült rá megfelelő mennyiségben, ez pedig megpecsételte sorsát.

És persze minden idők egyik legnyomorultabb designhibáját sem hagyhatjuk említés nélkül: a memóriát törlő Break gomb közvetlenül a Return gomb alatt kapott helyet, így egyetlen rossz mozdulattal elveszíthettünk mindent, amin addig dolgoztunk, lett légyen az egy játék, vagy akár valami hosszú programkód...

Forrás: BYTE 1979/10. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

A négy, már ránézésre is pofátlan klón közül egyértelműen a Cosmic Intruders neve a legjobb – üvölt róla, hogy egy méretes szinonímaszótár segítségével gyártották...


Forrás: Computer & Video Games #020. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Kevesen tudják, de Steve Jobs minden más érdeme mellett igen tehetséges Joker-cosplayer is volt, ahogy az ezen a két „rendes” sajtófotó közt készült fényképen is tökéletesen megfigyelhető.

A fotó az első Macintosh startja körül, 1984-ben készült.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Négy évig készült, és az egyetlen változás az volt, hogy a fejlesztők minden ésszerűségi határt áthágva játszhatatlanul nehézzé tették a negyedik Wizardryt. Andrew Werdna visszatérését komolyan kell venni: a játékos a már az első részben kivégzett, de most valamiért mégis magához tért varázslót irányítja. Parti nincs, szintlépés nincs, gyógyító varázslat nincs, a fix, jobbára védett és/vagy rejtett helyeken megidézhető testőr-szörnyek ereje pedig általában nem elég a veszélyes ellenfelek lelassítására sem. Ha állást mentesz, az egész labirintus újratöltődik szörnyekkel. Már az első szoba is egy aljas, logikátlan csapda, ahonnan sokan ki sem tudtak jönni; és talán ők jártak jól...

A négy esztendőt felölelő fejlesztésbe a grafikus motor lecserélése már nem fért bele, így az 1987-es játék továbbra is fekete-fehér drótvázas grafikát használt, ami, két évvel a Bard’s Tale után finoman szólva sem volt lenyűgöző...

Forrás: Computer Gaming World #054. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.