Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

A Sega amerikai szárnya aztán tudta, hogy miként is kell hirdetni legújabb focis játékukat!


Forrás: Ultra Game Players #090. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

A legnagyobb brit amigás magazin szerkesztői úgy vélték, hogy 1990 végén ezek voltak platformjuk legjobb játékai. Nyilván ma (és talán már akkor is) sokan más listát állítottak volna össze, azt ne feledjük, hogy az ezt követő két-három esztendő volt az Amiga igazi aranykora, amikor a Sensible Software, a Bullfrog, a Delphine, a Bitmap Brothers és a többi, rég felszámolt stúdió egymással versengve ontotta ránk az igazi klasszikusokat.

Forrás: Amiga Format 1991/02. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Bár a Blood ’n Guts nem volt több a Commodore 64-korszak egyik tucat-joystickgyilkos sportjátékánál, szórakoztató borítóképének köszönhetően mindenképpen helye van az oldalon.

Az alkotó egy bizonyos Chris Valentine volt.

Forrás: Zzap! 64 1987/02. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Az Andrew Braybrookkal egy szobában dolgozó Steve Turner azzal az ötlettel kezdte a Ranarama fejlesztését, hogy az majd nagyjából a Paradroid rendszerét, játékmenetét veszi át, éppcsak a két fiatal fejlesztő által lázasan játszott Dungeons & Dragons fantasy környezetébe helyezve. Ez nagyjából sikerült is, éppcsak az eredetileg főszereplőnek szánt ember varázslót kellett lecserélni, mert Turner egyszerűen nem tudta azt felülnézetből szépen megrajzolni. Sebaj, pont akkoriban kezdve olvasni David Attenborough egyik könyvét, amelynek borítóján egy aranyos béka nézelődött – és mivel békát könnyű felülről ábrázolni, meg is volt a játék új hőse. (Igaz, Steve Weston grafikus némileg kevésbé cuki verziót rajzolt a borítóra...)

A fura nevet is ez az állat adta: a rana latinul békát jelent, és mivel Turner kedvelte a Bananarama zenekar slágereit, ezeket gyorsan kombinálta is egy értelmetlen szóvá.


Forrás: Zzap! 64 1987/04. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

A játékvilág egyik legnagyobb igazságtalansága, hogy a Red Entertainment két messze legjobb sorozatából, a Sakura Warsból és a Far East of Edenből mi jobbára kimaradtuk. És míg előbbinek legalább az újabb részei megjelentek angolul, addig a hazájában Tengai Makyou néven ismert széria érthetetlen módon csak a csoffadt verekedős mellékszál miatt ismert; és ugye az sem tömegek által... A Manjimaru alcímet viselő második rész messze a legnépszerűbb a sorozatban, köszönhetően a szerethető karaktereknek, a vidám háttérsztorinak és a pörgős harcrendszernek. A siker persze portokat jelent, így például 2003-ban PlayStation 2-re és GameCube-ra is megjelent egy felújított verzió, változatlan tartalommal, de a gyönyörű pixelmágia-grafika helyett olcsókategóriás poligonos látványvilággal. (Nem is lehet véletlen, hogy e hirdetés két oldalán sem találhatók screenshotok...) Ezt megérdemelt bukás követte, ami sajnos a széria halálához is vezetett; és mivel a kiadó a Hudson Soft volt, őket pedig a Konami nyelte le, valószínűleg nem is fogunk már találkozni a sorozattal.

Forrás: Nintendo Dream #100. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Két óra egyben, 1500 tranzisztor erejével ellátva! Ma már inkább megmosolyogtató ez a lelkendező hirdetés, de 1976-ban ez az óra tényleg elképesztő technikának számított. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy tényleg olyan sokáig bírta-e a szerkezet, mint ahogy a marketing ígérte – hogy például ma vannak-e még működő G-II példányok a szabadban...

Forrás: Playboy 1976/06. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Néha igen nehéz megérteni a játékcégeket. A Ninja Gaiden II, 1990 talán legjobban várt NES-es folytatása hatalmas marketingkampányt kapott a Csendes-óceán mindkét oldalán, és mind a Tecmo, mind a Nintendo teljes szívvel részt vett a népszerűsítésben. Ehhez képest a játék igen csoffadt dobozképet viselt, a teljes egészében annak szentelt Nintendo Power magazin (ez nem különszám, a rendes havi újság egy hatalmas végigjátszás volt!) pedig egy még szörnyűbb címlappal jelent meg. A belső oldalakat viszont már a magazin által készíttetett festmények díszítették, amelyekhez a szerkesztők Katsuya Teradát kérték fel. Talán nem vagyok egyedül véleményemmel: a játék fejezeteit illusztráló képek bármelyike jobb borító és/vagy címlap lett volna.

Forrás: Nintendo Power #015. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A Shugart Associates az IBM-nél és a Memorexnél évtizedeket lehúzó Alan Shugart gyára volt, amely tevékeny részt vállalt a hetvenes évek végén lezajló számítógép-forradalomban. Az egyik első kifejezetten OEM gyárként a Shugart válogatás nélkül minden cég számára készített hardvereket, elsősorban lemezolvasókat és merevlemezeket. A 700 főt foglalkoztató kaliforniai üzemükben, ahogy a kép is mutatja, elsősorban lemezolvasók és minifloppy-olvasók (ezt legtöbbünk nagylemez néven ismeri) készültek, amelyeket aztán az Apple, a Radio Shack, a NorthStar és megannyi más számítógép-gyártó épített be saját masináiba.

A Shugart mérnökei fejlesztették ki a nagylemez általános szabványát, és az SCSI interface alapjait is itt dolgozták ki – tehát szimpla gyártósornál sokkal több volt ez a cég. A Shugart Associates megannyi felvásárlást és szövetséget követően 1991-ben szűnt meg végleg.


Forrás: BYTE 1978/06. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


1984 az egyfős garázsstúdiók egyik aranykora volt: Jeff Minter nem kicsit ütődött cége, ha világsikereket nem is aratott, a bizarr játékokkal teli korai Commodore 64-időszak egyik Európaszerte ismert fejlesztője volt. Korai játékai közül a legismertebbé (főleg neve miatt) a Metagalactic Llamas Battle at the Edge of Time, illetve a Revenge of the Mutant Camels váltak, de a Gridrunner is népszerű volt. Később furcsa platformválasztásairól (a Llamazap Atari Falconra készült, a Tempest 3000 pedig Nuonra jelent meg) vált híressé, még később pedig remek játékokkal tért vissza – a Vitára készült TxK például karrierje talán legjobb játéka volt.

A fejlesztés mellett Minter tökéletes életet él: partnerével egy walesi farmon laknak, négy birka, két kecske, ugyanennyi láma és egy kutya társaságában!

Forrás: Your 64 #02. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Nyilván minden játékfejlesztő azt szeretné, ha nagyszerű alkotását igazi klasszikusként tisztelné az egész világ, de ezt a vágyat előre a játékdobozra írni ménkű nagy betűkkel inkább beképzeltségre utal. Főleg, ha a dobozban pont ez az öt játék lapul...


Forrás: Computer Gaming World #075. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.