Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.
A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.
Amennyire taszít Yugi meg a többiek kinézete, és persze az anime roppant beteg történetvezetése, annyira élveztem kézikonzolokon a folyamatosan érkező Yu-Gi-Oh-feldolgozásokat. Az igen egyszerű játékmenet persze taktikai mélység terén nem nagyon tudja megközelíteni a Magic-et, de videojátékok* terén mégis sokkal többet kínálnak.
*idén jelenik meg az ötvenhetedik!
Forrás: Nintendo DS 2006/02-03. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A General Chaos egy kellemesen őrült stratégiai játék volt Mega Drive-ra, kis túlzással egy egy képernyőre szorított, kevesebb egységgel játszott Cannon Fodderként is fel lehet fogni. Reméljük, egyszer valaki feltámasztja még a koncepciót, és ha már ott van, hát valami modernebb irányítási rendszert is a játékba ültet.
Forrás: Electronic Gaming Monthly #051. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.
Ez kérem szépen a LARP, az élő, kosztümös szerepjátékozás első európai pillanata volt!
Forrás: Micro Adventurer 1984/05. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
Az okokra már senki nem emlékszik, de a ’90-es évek bizony a nyálkáról, a slime-ról szóltak. A Nickelodeon csatornán minden nap hektoliternyi slájmot használtak el, de a Men in Blacktől a Power Rangersen át a friss Godzilláig minden a nyálkáról szólt.
Természetesen a divat átfröccsent a videojátékokba is, és ezen a perspektíva terén komoly kihívásokkal küzdő reklámon sem a játékok, hanem a neonzöld nyálka dominálja a látképet.
Forrás: NGC 2001/13. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Az ár tényleg elképesztő, de nem gondolnám, hogy a Jupiter Ace tényleg a világegyetem leggyorsabb mikroszámítógépévé lett volna. Rendben, 3.25 MHz-en dübörgő processzora 1982-ben talán világbajnok lehetett, de azt a bővítés nélkül mindössze 3 KByte memória feltehetően nem tudta igazán megtámogatni.
A fő baj persze nem ez volt, hiszen az Ace árához képest még mindig erős gép volt – azonban a reklám hiába próbálja világgá kürtölni a FORTH programozási környezet előnyeit, ezzel senkit nem tudtak meggyőzni: a BASIC villámgyorsan afféle globális szabvánnyá vált, az igazi profik pedig onnan gépi kódra váltottak. Ennek köszönhetően mind felhasználói programból, mind játékból kevés jelent meg Ace-re, és még ezek nagy része is csak gyorsan összedobott port volt.
Forrás: Computer and Video Games #012. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Alien Crush nevű flipperes videojáték, ami nagyszerű fizikájával, komplex, többképernyőnyi asztalaival és kiváló ötleteivel azonnal népszerűvé vált. A fejlesztő Compile azonnal elkészítette a folytatást, a már sword & sorcery hangulatú Devil’s Crush-t. Ez még jobban sikerült, így mindenki örült, beleértve az amerikai terjesztő Tengent is. Az ő vidámságuk olyan mértékű volt, hogy a maguk szakállára készítettek egy folytatást is: a Dragon’s Revenge-nek hivatalosan persze semmi köze nincs a Crush-játékokhoz, de hát mindenki azonnal átlátott a nagyszerű cselen.
A Compile is: az ő folytatásuk a Jaki Crush így bosszúból sose hagyta el Japánt, pedig az is éppen olyan kiváló, mint két elődje.
Forrás: Die Hard Game Fan 1994/02. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Ez a játékfelhozatal minden cinizmus nélkül kiváló alap lehetett volna, erre kellett volna sokkal több kiváló és exkluzív programot is a platformhoz édesgetnie az Atarinak – az Alien vs. Predator egymagában nem tudott eltartani egy egész konzolt. Végül aztán nem csak ez nem jött össze, de ahogy az már e reklám sorai közül is kiolvasható, a már PlayStationre és Saturnra dolgozó japán fejlesztőket nem lehetett átcsábítani egy amerikai konzolra.
Forrás: EGM2 1994/07. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Pár pillanattal az árháború indulása előtt készült ez a valószínűleg minimalistának szánt, de inkább szegényesnek kinéző reklám, mert nem sokkal később a Commodore vállalat már ezt a kedvező árat is megfelezte.
Forrás: Commodore Power Play 1983/Nyár. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
2003 szeptemberében, bármiféle apropó nélkül tartott egy különleges zenei estet a Nintendo, és többek között egy latin big banddel, illetve egy akusztikus bluegrass együttessel újraértelmezve adták elő a Mario- és a Zelda-széria néhány slágerét. Az este igazi ünnep volt: nem csak Shigeru Miyamoto gitározott és Koji Kondo zongorázott lelkesen, de ott volt Issei Todaka, az Animal Crossing zeneszerzője, Kenta Nagata (a Mario Kart 64 és a Wind Waker zeneszerzője), Ashura Itoh (a Super Metroid-manga rajzolója, később a vezető pokémon-modellező), Takaya Imamura (az F-Zero karaktertervezője), Yuji Naka (a Sonic-sorozat fő felelőse), Shogo Toda (a Mother 3 zeneszerzője), Yoot Saito (a Seaman designere), Hideki Sato (a Sega elnöke), Tetsuya Kamaya (a Sega ügyvezető igazgatója), Kazutoshi Iida (a Doshin the Giant direktora), Masahiro Sakurai (a Super Smash-játékok motorja) és persze a mindig vidám Takashi Tezuka, a Nintendo talán legfontosabb producere.
Forrás: Nintendo Dream #100. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Bár az én bizalmamat nem nyerte el ez a karikatúra (mi a fene például az a TIE Karika?!), de minden korabeli kritika szerint a Force FX kiváló joystick volt. Olyannyira, hogy néhányan még ma is szórakoznak vele, mert nem könnyen, de át lehet alakítani USB-bemenetűre a visszacsatolási erő megőrzése mellett is.
Forrás: Boot Magazine 1996/11. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
A fejléckép forrása: waneella