Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


Nem, nem valami illetlenséget ábrázol a minimalista reklám, hanem egy kushi dango nevű ételt. Míg a falatnyi rizsgombócok néha eltérő ízzel szórakoztatják a vásárlót, addig itt a Mega Drive és a Mega CD kombinálásával készült, furcsa módon a JVC/Victor által gyártott és terjesztett ultramodern konzol eltérő képességeit hivatottak jelezni: a kártyán, illetve CD-n elérhető játékokat, a karaoke-lemezekkel való kompatibilitást, valamint a zenei és Midi CD-k lejátszását.

A gép Japánban sem lett kiemelkedően sikeres, hát még az Egyesült Államokban, ahol talán a legborzalmasabb konzolnévvel szerelve, JVC X’Eye néven került a boltokba.

Forrás: BEEP! Mega Drive 1992/04. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Minden apropó nélkül szeretném megosztani a Songs of the IBM című 1937-es könyvet, amelyben a cég nemzetközi szolgáltatások divíziója száz himnuszt dolgozott ki azért, hogy az éves céges gyűléseken a hálás dolgozók azokkal köszönthessék például idősebb Thomas John Watson vezérigazgatót. Persze nem csak neki jutott az ünnepi énekszóból, külön dalt kapott W.F. Battin pénzügyi vezető, és J.L. Barton, az endicotti üzem HR-ese is.

Az „Amerika legfontosabb három betűjét” újraértelmező vállalat sajnos nem tudta minden kreatív erejét a cégvezetők felszopására fordítani, így aztán minden dalt valami akkoriban sikeres popnóta dallamát kölcsönvéve írtak meg.

A dalírói géniuszt bemutatandó következzen fordítás nélkül a véletlenszerűen választott 29. dal, amellyel a Jingle Bells mentén lehetett a washingtoni ügyfélszolgálat dolgozóit feldicsérni.

Our customers they state,
  Our services are great,
We never hesitate,
  But just cooperate;
On call throughout the land,
  To lend a helping hand,
Our district service managers,
  Are helping us expand.

Berry here – Chapman there,
  And Fitzpatrick too.
Turney – Ryan – Loving good,
  And Wohlrab, all are true.
They’re from South, East and West,
  Also from the Coast;
Let us raise our voices and salute them
  With a toast.

A TIME címlapján Boris Artzybasheff festette.


Forrás: TIME Magazine 1955.03.28. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Képzeljétek, a cenzúramániás konzervatív politikusoknak már 1984-ben sem volt gőze arról, hogy pontosan mit is akarnának rendszabályozni.

Forrás: Big K 1984/06. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Sid Meier első MicroProse-os játékait még nem a designer nevével próbálták eladni, hanem egyszerű rajzocskákkal.


Forrás: Antic 1982/12. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Látványos hirdetés, ami lényegében semmit nem árul el a Nomad Soulról (Amerikában: Omikron). Mivel a Dreamcast-verzió egy évvel követte a PC-s premiert, ez talán nem volt akkora gond, hisz a játék volt akkora siker, hogy még a konzolos játékosokhoz is eljusson néhány részlet. Néhányan biztosan a mai napig sajnálják, hogy a közel egy évig fejlesztett folytatást (Nomad Soul: Exodus, illetve Omikron 2: Karma lett volna a címe) lelőtték, mert az író-designer David Cage-et időközben elragadta a Heavy Rain alapötlete.

Forrás: DC-UK 2000/04. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Már teljesen készen álltam röhögni a Biggles-film délibábos álmain, és azon, hogy ez a fazon mennyire nem hősies, de aztán hamar kiderült, hogy megint csak tudatlanságom beszélt. Lehet, hogy mások számára közismert, de én sosem hallottam erről a tetőtől talpig angol pilótáról, aki csaknem száz regény és novella, egy tévésorozat, számtalan képregény, és igen, egy 1986-os film hőse volt.

A játék bizarr koktél volt: az egyik lemezoldalon három játéktermi jellegű világháborús minijáték volt: egy horizontális shooter, egy platformjáték, illetve egy Green Beret-utánzat. A másik oldalon viszont már egy komolyabb helikopter-szimulátor lapult (igen, a világháborúban, mert a feldolgozott film időutazással dobta fel a kalandokat).

Forrás: Amtix 1986/06. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

„Persze, főnök, még délután kész lesz a borító. Gorillát könnyű rajzolni, mert Pac-Manként szétszakadt szájjal vicsorít. Mario? Persze, hogy hallottam róla, ő az a szőke testépítő, nem? Az igazi specialitásom azonban a tűz – el fogtok ájulni az élethű lángok láttán!”


Forrás: Acorn User 1983/06. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Batman természetesen sosem vetemedne arra az aljasságra, hogy bárki életének véget vessen. Igaz, ahogy a hirdetés is fogalmaz, ellenfelei bizony számíthatnak koponyatörésre és más jellegű megnyomorításra is – méghozzá CD-minőségű hangokkal, ami nem mindennapi teljesítmény egy 1 MB méretű játéktól!

Forrás: Electronic Gaming Monthly #047. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


1987-ben a Titus kreatívjai nagy komolyan összeültek, és talán alkoholos italokat is fogyasztva kitalálták, hogy a frissen boltokba került Crazy Cars folytatása miként is nézzen ki. Az első ötletek egy szimpla második részről szóltak (ami a következő évben meg is jelent, fura mód az eredeti három autója helyett már csak egyet kínálva), de amikor valaki bedobta, hogy akár fegyverekkel is fel lehetne szerelni a játékost, valami sokkal őrültebb dolog született meg: a Fire & Forget-széria!

Járműnek a nyolcvanas évek legmenőbb autóját, a számtalan tiniszoba falán poszterként megjelenő Lamborghini Countach lett kiválasztva, természetesen alaposan futurizálva. Az engine maradt a régi, de a játékmenetet teljesen átalakították a fegyverek. Az első rész még szórakoztató volt, de igen ködös emlékeim szerint a Fire & Forget II, legalábbis Commodore 64-en szörnyen idegesítő játék lett.

Forrás: Amiga Format 1990/10. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Nem csodálnám, ha valaki összerezzent volna az „interaktív” szó láttán: ősi velünk élő ösztön az, ami kiváltja a menekülési vágyat e, szinte kizárólag ótvar multimédiás játékokkal találkozva.

A Jurassic Park Interactive sem volt jobb: bár a keretsztori szerint a park egy biztonsági őrét alakítjuk, akinek a film eseményei során, ám azoktól távol kell néhány látogatót kimenekítenie. Ez kiváló alapötlet, erre lehetett volna érdekes kalandjátékot vagy ravasz akciójátékot építeni. A 3DO belsős fejlesztőcsapata nem így járt el: látogatónként egy minijátékot kapunk a háromból: van egy T. rex elől menekülős terepjáró-vezetés, egy Dilophosaurus-lövöldözés, valamint egy velociraptorok-előli-bújkálás. Mindhárom igen kevés örömet okozott a játékosnak, és nyilvánvaló, hogy ezeknél sokkal több figyelmet kaptak a vadonatúj élőszereplős jelenetek. Persze a film színészei ezekben nem működtek közre, és méregdrága CGI-dinókkal sem fogunk találkozni, de hát egy igazi rajongónak így is biztosan tetszett, hogy játékformában térhet vissza a parkba, nem igaz?

Nos, az elenyésző eladási számokból tippelve: nem.


Forrás: 3DO Magazine (JP) 1994/11. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.