Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

A Pac-Man marketinghenger nem egyszerűen elüti és kilapítja Fred Flintstone-t, de még többször vissza is tolat, hogy újra és újra áthajthasson a cafatokon.


Forrás: Namco Museum. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Megnyílt Akihabara legnagyobb számítógépes boltja, a Laox Computer Kan, harsogja a duplaoldalas hirdetés. Az első, leglátogatottabb szinten találhatók a könyvek mellett a hobbiszámítógépek és a játékok, aztán sorban jönnek a kiegészítők és a szövegszerkesztő gépek, az üzleti szoftverek, a teljes üzleti rendszerek és végül az ötödiken a grafikus szerkesztők és tervezőprogramok. A hatodik szint különféle rendezvényeknek, bemutatóknak és kiállításoknak van fenntartva. A második oldal táblázata a bolt által szervezett, a különböző szoftverek kezelését bemutató szemináriumok időpontját mutatja, afelett pedig a kiemelt tanfolyamok leírása látható.

Forrás: Oh! X 1990/06. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Peter Chan grafikus első ceruzavázlata a Day of the Tentacle egyik szobájáról, illetve az ez alapján készült színes festménye, amelyet a LucasArts fejlesztői bedigitalizáltak és háttérként használtak. Az antik óra és a használható ajtók feltehetően azért hiányoznak, mert azok külön, animálandó objektumok voltak. Legalul ugyanez a helyszín látható a játék HD-újrakiadásából.


Forrás: Videogame Densetsu. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Amerika legmodernebb irodáit mutatta be a The Office Book című 1982-es könyv, és az összeállítás egyik legkülönlegesebb darabja ez a rendkívül kék terem volt egy Apple II számítógéppel. Nem tudom, hogy ezt tényleg használta-e valaki így, avagy csak a fotó kedvéért állították össze, mindenesetre ez nem csak ’82-ben tűnt futurisztikusnak, de talán kicsit még ma is...

Forrás: Head Case. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

1993 közepe, és az ekkor Amerikában kapható legdurvább PC-s konfigurációk. Igaz, meg kellett fizetni az árát, de akár a 16 MB memória is elérhető volt! Egy ravasz trükköt azért észrevehetünk a hirdetésben: az adatok között nem találjuk meg, hogy a framerate-mutatót egész pontosan milyen játékkal is mérték...


Forrás: Computer Gaming World #108. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Egy meglepően korai smiley-ábrázolás, mégpedig az angol magazin, a The Strand 1909. márciusi számából. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy mennyi idő volt a meghökkent figura megrajzolása egy írógépen...

Forrás: Yesterday’s Print. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Egy fantasztikus fénykép, mégpedig eredetileg a Warner 1980-as pénzügyi beszámolójából. Sajnos arról nem szól a fáma, hogy az elegáns hotelben (?) tényleg volt-e pár Asteroids-automata, avagy csak a kontraszt kedvéért telepítette azokat pont ide a fotós.


Forrás: Flickr. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Megvallom, nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ez a reklám tényleg a SNES-es Street Fighter II Turbót hirdeti, de egyszerűen nincs más ötletem, hogy különben mi egyéb funkciója lehetne ennek az oldalpárnak. Azon meg már nem is rugózok, hogy ez a program nem is egy beat ’em up...

Forrás: Edge #003. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Egy amerikai konzolos eladási toplista, illetve egy játéktermi bevételi toplista 1982 novemberéből.

Forrás: Electronic Fun with Computers & Games 1982/01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Be kell vallanom: ha személyesen Isaac Asimov ajánlott volna nekem számítógépet, habozás nélkül azt vásároltam volna meg.

Forrás: Flickr. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.