Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Az egyik első, direkt a bővíthetőséget, mai szóval a modolást szem előtt tartva készült számítógépes szerepjáték az 1987-es Sorcerian volt. A Falcom játékához ennek megfelelően egy rakás hivatalos kiegészítő és még több, PC-s újságok lemezmellékletén terjesztett rajongói pálya látott napvilágot. A mellékelt festmény a második hivatalos kiegészítő, a Sengoku Sorcerian dobozképéhez készült. A név beszédes: ez a csomag az eredeti high-fantasy világból a XVI. századi (de természetfeletti lényekkel azért alaposan megszórt) Japánba tette át a játékot. A kép Katsuya Terada munkája.


Forrás: Twitter. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Két Atari demoállvány a nyolcvanas évek legelejéről. Az első kép egy kaliforniai Tower Records zeneboltban készült 1982-ben, a második pedig egy richmondi Circuit City üzletből származik, a kínálatból ítélve valószínűleg 1980 legvégéről.

Forrás: 2 Warps to Neptune. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Három zseni egy szobában narancslét szürcsölget, avagy egy könyvben megjelent Chrono Trigger-interjút kísérő fényképen egyszerre tűnik fel a játék sikere miatt igen jó hangulatban levő Akira Toriyama, Hironobu Sakaguchi és Yujii Horii.


Forrás: Chrono Trigger: The Perfect. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Nem retro (még egy évig), de legalább szép: egy meg nem nevezett koreai grafikus Photoshophoz használt billentyűzete 2010-ből.

Forrás: Flickr. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


A korszak 30 legnépszerűbb játéktermi automatájához találunk tippeket ebben az 1981-es könyvben. Mai szemmel nézve az egyik legérdekesebb dolog a kötetben annak felosztása, Tom Hirschfeld író ugyanis mindössze négy játékstílust ismert: a Space Invaders-szerű automatákat, az Asteroids-klónokat, a labirintusos játékokat (Pac-Man és Berzerker, illetve követőik), illetve a reflexjátékokat, ahová a Monaco GP és a Sky Raider is besorolásra kerültek. A fennmaradó három további program(Battlezone, Crazy Climber, Missile Command) az „egyéb” kategóriába kerültek.

Hirschfeld egy évvel később egy folytatást is írt, amely a konzolos játékok közül adott 30-hoz tippeket.

Forrás: Internet Archive. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Aurélien Fournier grafikus megmutatja, hogy neonorgia nélkül, fényes nappal is létezhet cyberpunk.


Forrás: Aurélien Fournier. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Az Amiga Power magazin kérésére a program vezető grafikusa, Gary Carr átrajzolta a Powermonger legtöbbet látott képernyőjét, méghozzá felismerhetően Salvador Dalí stílusában.

Forrás: Amiga Power #03. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A Streets of Rage menüszerkezete és a játék felépítése egyetlen oldalba sűrítve.


Forrás: Sega Mega Drive: Collected Works. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


„Balkezes vagy, és emiatt nem tudod jól használni az Atari 2600-hoz járó joysticket? Csak semmi idegeskedés, cégünknek van egy megdöbbentően egyszerű megoldása a problémára. Nem, nyilván nem kezdünk el árulni kifejezetten ennek a közönségnek készült hardvert, viszont a kütyü felnyitásával és némi átkábelezéssel bárki megoldhatja maga is ezt a gondot. Sok sikert!”

Forrás: Atari Age #05. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.