Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Az Air New Zealand légitársaság teljes adatközpontja 1984-ben.

Forrás: Pappito. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Ha megvetted a hatvanas évek egyik legnagyobb színészéhez (és persze szívtiprójához) fűződő jogokat, teljesen természetes, hogy az Arábiai Lawrence számítógépes verzióján dolgozol. Vagy, ha az Interplay vagy, hát egy bridzs-szimulátort adsz el Omar Sharif nevével és képmásával...

A cinizmust félretéve persze érthető a dolog: Sharif évtizedeken keresztül a bridzset tartotta élete fő szenvedélyének: klubokat és bajnokságokat szervezett, Egyiptom válogatottját vezette, és persze lelkesen támogatta a kártyajáték digitális népszerűsítését is. Igaz, 2000-ben felhagyott a játékkal és azt káros, addiktív szenvedélynek nevezte, de hát ez a program 1992-ben jelent meg, amikor Sharif még másként gondolkodott a témáról.

Forrás: Computer Gaming World #101. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Az első, NES-es Contra eltérő régiókban megjelent verziói – azt hiszem, kimondhatjuk, hogy a legendás nehézségéről ismert játék semelyik kontinensen nem kapott híréhez méltó borítót. Még Japánban sem, ahol ma már kideríthetetlen okoknak köszönhetően magenta hátteret kapott a doboz, amelynek egyharmadáról ráadásul digitálisan lekaparták az amúgy sem valami kidolgozott hátteret. (Az üresen maradt mezőbe rakott felirat értelme körülbelül: „válsághelyzeti parancsnokság aktiválva!”.)

Az amerikai borítót Bob Wakelin festette, mégpedig a nyolcvanas évek három jól ismert akciófilmjének ikonikus képkockáit felhasználva: a háttérben levő szörny egyértelműen egy, a nagy fejrészétől megfosztott alien, balra Schwarzeneggert látjuk új arccal a Predatorból, jobbra pedig természetesen a vörös fejkendős Stallone néz a Rambóból. (Igaz, testét itt is Dutch-ról másolta a művész.)

Mi, európaiak persze a teljes Contra-szériából igen sokáig kimaradtunk: mivel a helyi Konami nem akart szenvedni a véres, illetve a háborút bálványozó játékokat betiltó német hatóságokkal, inkább átnevezték és kicsit átrajzolták a játékot. Maga a játékmenet vagy a pályák nem változtak meg, egyszerűen új sprite-ok ugrándoztak a háttereken. Plusz, ha bárkit is érdekel e játékok sztorija: míg a Contra 1987-ben játszódott, a robotos Probotector eseményei 2633-ban zajlanak.

Forrás: The Cover Project. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

1983-ban a Commodore 64-et Amerikában még elsősorban irodai gépként reklámozták, és a gyártó is a felhasználói programokat hangsúlyozta ki hirdetéseiben és a különféle kiállításokon. Olyan 1985 körül fordult a kocka: a játékok minősége és mennyisége akkor ütötte meg azt a szintet, amikortól a gépet már mindenki játékmasinaként kezelte.

Forrás: Compute!’s Gazette 1983/01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Hogy mi volt a Sega első otthoni hardvere? Meg fogsz lepődni: egy televízió! Az amerikai piacra betörni akaró japán cég 1976-ban vásárolta meg a Muntz Manufacturing nevű céget, és rajtuk keresztül kezdte árulni a hatalmas, akár 50 inch-es, Sega Vision néven futó képernyőket. A csúcsmodell (a képen a bal szélső) egy fából készült beépített redőnyt is tartalmazott; hogy egész konkrétan miért is, arra még nem jöttem rá...

Forrás: Sega Retro. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

1981-ben kezdett el dolgozni az Atari a 400-as, illetve 800-as típusszámot viselő számítógépek utódján. A projekt kódneve A-300 volt, és kis töprengés után a mérnökök egy moduláris rendszert álmodtak meg, ahol a monitortól a lemezolvasókig, a nyomtatótól a modemekig minden komponens azonos alakú és csatlakozójú dobozban volt, így szabadon lehetett kombinálni a dolgokat, akár néhány perc alatt teljesen átépítve az egész gépet. Bár ez a megoldás túl drágának bizonyult, így a terv sosem vált valódi termékké, Regan Cheng formatervező vázlatai remekül mutatják be az eredeti elképzelést.

Az első képen a fő egység látható a csatlakozók tervrajzával, a másodikon egy billentyűzet is a gépre van kötve, a harmadikon pedig már hemzsegnek a különböző modulok. Az utolsó kép egy másik, de még mindig moduláris design-kísérletet mutat – később e rajz egyik részlete alapján született meg az Atari 1200XL.

Forrás: Atari Museum. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Igen, biztos vagyok benne, hogy egy 30 kilós számítógép sokat segített volna az arzénmérgezés ellen...

Forrás: BYTE 1976/03. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Abszolút inkorrekt dolog lenne 26 év biztonságos távlatából alázni a Rise of the Robots lelkes fejlesztőit, de hát az ilyesfajta idézetek automatikusan kiváltják az ilyesmit. Bár a közhiedelemmel ellentétben nem ez lett minden idők legrosszabb verekedős játéka (helló, Bikini Karate Babes 2!), de amennyi felszopó jellegű előzetest kapott renderelt robotjai miatt e program, az emberek alsó hangon valami játszhatót vártak el. Hát, nem jött össze.

Forrás: Edge #003. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Akarva vagy akaratlanul, de a német SABA marketingeseinek sikerült megtalálniuk és lefotózniuk a lehető legkényelmetlenebb pozíciót a zenehallgatásra: magassarkúban a falnak támaszkodva, kézben tartva a legalább tízkilós hi-fi tornyot, miközben egy sokkal jobb hangminőséget adó egység ott unatkozik a lábunk mellett.

Forrás: Homophoni. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.