Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.
A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.
Igen, ez egy ASCII-grafikát használó fotómasina az Atari műhelyéből. Az 1976-os berendezés a mai Japánban a tinilányok körében igen népszerű Purikura automaták távoli elődje, olyannyira, hogy már itt is lehetett feliratokkal, illetve extra effektekkel feldobni a fényképeket.
Forrás: The Arcade Flyer Archive. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Bár a hetvenes évek nagy lendülettel hirdetett processzorai közül igen kevés olyan akadt, amely tényleg maradandónak bizonyult, a Zilog által tervezett Z80-as ilyen volt. A hatalmas karriert befutó alkatrész többek között a Sinclair, az Amstrad, a Commodore és a Coleco egyes gépeiben is feltűnt, de a NEC és a Sharp PC-inek köszönhetően Japánban is több tízmillió ilyen CPU dolgozott serényen. Sőt, a Sega is kedvelte a kütyüt: a Master System, a Game Gear, de még a Mega Drive is tartalmazott egyet-egyet a processzorból; igaz, utóbbiban már csak a kulimunkát végezte a hardver, hisz csupán a hangvezérlőket irányította.
Forrás: BYTE 1976/08. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Egy 1982-es könyv próbálja érthetően elmagyarázni, hogy hogyan is működnek a játéktermi automaták, hogy a grafika pontosan miként is jelenik meg a képernyőn. Csak a tisztánlátás végett: ez az a korszak volt, amikor a színes grafikát néha néha festett hátterekkel sikerült csak elérni...
Forrás: Usborne Guide to Computer and Video Games. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
A NES első Golgo 13-mangafeldolgozásának eredeti japán posztere.
A nyolcvanas években általános volt a szigetországban, hogy a kiadók rábiggyesztették az adott program általuk kitalált stílusbesorolását a dobozokra. Hogy ez a lehető legmenőbb legyen, ezt mindig angolul tették meg, és mivel a nyelvvel sokan hadilábon álltak, ez néha megdöbbentő műfajokat szült – esetünkben például az Extra Dimension System Highround [sic] Action Game megszületésének lehetünk tanúi.
Forrás: Video Game Ephemera. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
Sokat nem tudok hozzáfűzni ehhez a képhez, egyszerűen remek hangulatot áraszt. Mindenesetre a Defendertől balra egy Piranha-automata áll, jobbra pedig a gyönyörűen felmatricázott Centipede várja a maga trackball kontrollerével a játékosokat.
Forrás: CNET. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Amikor egy szövegszerkesztő program leírásában lelkendezve említik meg a funkciók között azt, hogy nem kell minden sor végén Entert nyomni, illetve, hogy a kisbetűk megjelenítéséhez nincs szükség extra hardverre, tudhatjuk, hogy égető szükség van minőségi irodai szoftverekre...
A Bank Street Writer eredetileg iskolák számára készült, és több millió amerikai kisgyermekkel ismertette meg a digitális írás rejtelmeit. Az otthoni verziókat a Brøderbund gondozta, és a következő években bevételeik jelentős része származott ebből.
Forrás: Enter #01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Egy meglehetősen furcsa, a Nintendo által jóvá egész biztosan nem hagyott Donkey Kong Country 2-hirdetés egy dél-koreai magazinból. A lesittelve szomorkodó csimpánz* mellett a reklám legérdekesebb pontja talán az, hogy bár a célplatform a megszólalásig hasonlít egy Super Famicomra, ezt a konzolt bizony a ma elsősorban autóiról ismert Hyundai konszern adta ki, és az a Comboy névre hallgatott. Mivel a világháború hatásai még ma is érezhetők a koreai-japán viszonyban, hivatalosan a Nintendo vagy a Sega a kilencvenes években sem jelenhettek meg az országban, így minden konzoljukat egy-egy helyi cégen keresztül kellett árulniuk. Utóbbi például a már akkor is piacvezető Samsunggal paktált le, így a Master System, ki tudja miért, Dél-Koreában az azóta már más asszociációkkal rendelkező Gam*Boy néven került a boltokba.
*A Kongok faji határokat nem ismerő szexuális ügyeit bizarr, sötét homály fedi: míg Donkey Kong nyilván egy gorilla, az unokaöccse, Diddy Kong (a fenti játék főszereplője) már egy pókmajom. Az ő barátnője – Dixie Kong – egy csimpánz, a hölgy unokatestvére, Chunky Kong, pedig egy babuin. És Donkey Kong mai csaja? Nos, miután felhagyott az emberi nők kajtatásával, a böhöm gorilla egy Candy Kong nevű bombázót szedett össze, aki pedig, dobpergés, egy nagyláb, azaz sasquatch.
Forrás: Game Champ 1996/01. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.
Egy különleges, akár ketten is játszható RPG reklámja 1993-ból. Ha modemünkkel betárcsáztunk a másik játékos gépére, a máskülönben a tárgylistát és a térképet mutató képernyő-félen az ő karakterét láttuk, és együtt lehetett felderíteni e világ kincseit és titkait. Igaz, a beígért „lélegzetelállító grafika” durva hazugság, de ettől még tényleg egyedi, korát megelőző modemes élmény lehetett a Red Crystal.
Forrás: Computer Gaming World #108. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Google nélkül a hat kérdésből mennyi menne ma, 26 évvel a Sam & Max Hit the Road premierjét követően?
Forrás: Computer Gaming World #113. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
A képen a „teleyeglasses” nevű hordozható tévé igen büszke feltalálója, Hugo Gernsback látható 1963-ban, természetesen az új kütyüvel az orrán. A gép néhány ceruzaelemmel működött, és hiába a hosszú antennák, így is alig 140 gramm volt a súlya.
Gernsback úr e műve végül nem jutott túl a prototípus-fázison, de nevét legtöbben ismerjük: a sci-fi írók egyik leginkább áhított elismerése, a Hugo Award az ő nevét viseli. Bár ő maga nem írt, imádta a jövőben játszódó írásokat, így ő indította el a világ első sci-fi magazinját is, az Amazing Storiest. Persze csak azt követően, hogy kitalálta a science fiction kifejezést is!
Forrás: Schloss Post. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
A fejléckép forrása: waneella