Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.
A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.
Sokat nem tudok hozzáfűzni ehhez a képhez, egyszerűen remek hangulatot áraszt. Mindenesetre a Defendertől balra egy Piranha-automata áll, jobbra pedig a gyönyörűen felmatricázott Centipede várja a maga trackball kontrollerével a játékosokat.
Forrás: CNET. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Amikor egy szövegszerkesztő program leírásában lelkendezve említik meg a funkciók között azt, hogy nem kell minden sor végén Entert nyomni, illetve, hogy a kisbetűk megjelenítéséhez nincs szükség extra hardverre, tudhatjuk, hogy égető szükség van minőségi irodai szoftverekre...
A Bank Street Writer eredetileg iskolák számára készült, és több millió amerikai kisgyermekkel ismertette meg a digitális írás rejtelmeit. Az otthoni verziókat a Brøderbund gondozta, és a következő években bevételeik jelentős része származott ebből.
Forrás: Enter #01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Egy meglehetősen furcsa, a Nintendo által jóvá egész biztosan nem hagyott Donkey Kong Country 2-hirdetés egy dél-koreai magazinból. A lesittelve szomorkodó csimpánz* mellett a reklám legérdekesebb pontja talán az, hogy bár a célplatform a megszólalásig hasonlít egy Super Famicomra, ezt a konzolt bizony a ma elsősorban autóiról ismert Hyundai konszern adta ki, és az a Comboy névre hallgatott. Mivel a világháború hatásai még ma is érezhetők a koreai-japán viszonyban, hivatalosan a Nintendo vagy a Sega a kilencvenes években sem jelenhettek meg az országban, így minden konzoljukat egy-egy helyi cégen keresztül kellett árulniuk. Utóbbi például a már akkor is piacvezető Samsunggal paktált le, így a Master System, ki tudja miért, Dél-Koreában az azóta már más asszociációkkal rendelkező Gam*Boy néven került a boltokba.
*A Kongok faji határokat nem ismerő szexuális ügyeit bizarr, sötét homály fedi: míg Donkey Kong nyilván egy gorilla, az unokaöccse, Diddy Kong (a fenti játék főszereplője) már egy pókmajom. Az ő barátnője – Dixie Kong – egy csimpánz, a hölgy unokatestvére, Chunky Kong, pedig egy babuin. És Donkey Kong mai csaja? Nos, miután felhagyott az emberi nők kajtatásával, a böhöm gorilla egy Candy Kong nevű bombázót szedett össze, aki pedig, dobpergés, egy nagyláb, azaz sasquatch.
Forrás: Game Champ 1996/01. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.
Egy különleges, akár ketten is játszható RPG reklámja 1993-ból. Ha modemünkkel betárcsáztunk a másik játékos gépére, a máskülönben a tárgylistát és a térképet mutató képernyő-félen az ő karakterét láttuk, és együtt lehetett felderíteni e világ kincseit és titkait. Igaz, a beígért „lélegzetelállító grafika” durva hazugság, de ettől még tényleg egyedi, korát megelőző modemes élmény lehetett a Red Crystal.
Forrás: Computer Gaming World #108. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Google nélkül a hat kérdésből mennyi menne ma, 26 évvel a Sam & Max Hit the Road premierjét követően?
Forrás: Computer Gaming World #113. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
A képen a „teleyeglasses” nevű hordozható tévé igen büszke feltalálója, Hugo Gernsback látható 1963-ban, természetesen az új kütyüvel az orrán. A gép néhány ceruzaelemmel működött, és hiába a hosszú antennák, így is alig 140 gramm volt a súlya.
Gernsback úr e műve végül nem jutott túl a prototípus-fázison, de nevét legtöbben ismerjük: a sci-fi írók egyik leginkább áhított elismerése, a Hugo Award az ő nevét viseli. Bár ő maga nem írt, imádta a jövőben játszódó írásokat, így ő indította el a világ első sci-fi magazinját is, az Amazing Storiest. Persze csak azt követően, hogy kitalálta a science fiction kifejezést is!
Forrás: Schloss Post. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
Yuuji Kaida parádés festménye, amely az itthon sajnos kevéssé ismert Silpheed-sorozat Mega CD-s epizódjának zenei albumát díszíti. A lemezről itt megtalálható minden fontos információ, aki pedig maga is belehallgatna a nagyszerű dalokba, az az interneten valahol biztos talál erre lehetőséget...
Forrás: Video Games Densetsu. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Minden idők talán legsikeresebb fejlesztőstúdiója a Game Freak, akiknek többek között az összes fővonalbeli Pokémon-epizódot, és azzal együtt több száz millió eladott játékot köszönhetünk. A Game Freak azonban nem játékfejlesztő stúdióként indult, hanem egy doujinshi (a legjobb „magyar” fordítás talán a fanzin lehetne) újság neve volt, amelyet két gimnazista jóbarát, Satoshi Tajiri és Ken Sugimori indítottak. A fénymásolva terjesztett újság ötlete Tajiritől származott, aki „rendes” újságíró szeretett volna lenni, de eleinte kevés lehetősége akadt a Famitsuban és a többi lapban a külsőzésre. Tajiri tehát elképesztően mély játéktermi pontvadász segédleteket írt, és ezeket mangamániás ismerősével, Sugimorival illusztráltatta. (A képen szereplő borítók is az ő munkái.) A 300 jenért árult magazin általában 28-oldalas volt, és mivel nem volt szövegszerkesztője a srácoknak, azt Tajiri kézírása és kézzel rajzolt táblázatai töltötték ki.
1981 és 1986 között, vagyis Tajiri egyetemista korszaka során huszonegynéhány szám jelent meg, azt követően pedig a srácok a rég várt professzionális újságírás helyett a játékfejlesztésbe vágtak bele. Bár a csapat dolgozott a Sonynak is, legfőbb partnerükké hamar a Nintendo vált, akik vevők voltak a fura logikai játékaikra – és bár eleinte nem nagyon hittek a sikerben, végül finanszírozták a Game Freak egy fura, szörnygyűjtögetős játéktervét is...
Forrás: Wired. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A Commodore cég 1987-ben kötött szponzorációs szerződést a Chelsea FC-vel; nem tudom, mennyire függ össze a két dolog, mindenesetre ebben az évben a csapat rögtön ki is esett az első osztályból. A Commodore a cég összeomlásáig, 1994-ig maradt a csapat szponzora, az utolsó két évben már az Amigát hirdetve a mezeken.
Forrás: ACE #002. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A Chaos Engine idehaza is igen pozitív kritikákat kapott, az 576 például rögtön egy tökéletes értékeléssel szórta meg. Igazán kár, hogy az egyik screenshot kétszer is a cikkbe került, mert amúgy ezek jelenléte cseppet sem volt még természetes. Mivel 1993-ban nem volt még egyszerű ezek elkészítése, ha nem küldött a kiadó játékképeket, hát megesett, hogy ezek egyszerűen kimaradtak a cikkből. Ebben a számban például a legalább egyoldalas hosszúságú írások kevesebb, mint felénél szerepeltek tényleg a játékból származó (és nem a rajzolt átvezető képeket, esetleg töltőképernyőket ábrázoló) screenshotok.
Forrás: 576 KByte 1993/04. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.
A fejléckép forrása: waneella