Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Két, csak Japánban használt nagyszerű játékborító alapjául szolgáló festmény; mindkettő a Shining Force-széria illusztrálásával ismertté vált Kensuke Suzuki alkotása (még akkor is, ha a másodikat már a Hiroshi Kajiyama művésznéven szignózta). Az első a Dark Wrath (PC-98), amelyről minden egyes japán visszaemlékezés azt állítja, hogy Wizardry-másolat, de szerintem változatos helyszíneivel és hangulatos sztorijával sokkal inkább a Bard’s Tale-eket idézi fel az emberben; ma legalábbis már biztosan. A második kép az SSI-féle Stronghold japán számítógépes kiadásait (PC-98, FM Towns) díszítette, amelyek így több szinttel jobb esztétikai élményt nyújtottak, mint az eredeti borító.

Forrás: Video Games Densetsu. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Bár 1992-ben már a Mega Drive volt a Sega csúcshardvere, a cég ekkor még nagy figyelmet fordított a Game Gear kézikonzolra is. Olyannyira, hogy még a Sonic-játékokat is remek formában írták át e platformra – csak azért, hogy végül igénytelen módon tudják azokat hirdetni.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy ez a meghökkentő reklám csak a Viz nevű, igen szürreális és sokszor punkosan szókimondó anyagokat is tartalmazó brit képregény-magazinban futott, a mainstream újságok hagyományos hirdetéseket kaptak.


Forrás: UK Resistance. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


„Kinek kell játékmenet, ha ilyen a grafika?”, tette fel az ostoba kérdést minden cinizmus nélkül az első Edge egy meg nem nevezett újságírója. A történelem és a játékosok közössége hamar megválaszolta a kérdést: mindenkinek. Bár a csillogó effektek és újító technikai megoldások közt néha tényleg elfelejtik páran, hogy szinte csak a játékdesignon múlik egy-egy program időtállósága, minden, a Rise of the Robotshoz hasonlóan botrányosan rossz, ámde látványos játék ezt bizonyítja.

Forrás: Edge #001. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Jim Borgman grafikus mélyreható, gondolkodásra késztető rajza egy olyan újságcikk illusztrációja volt, amely a fiatal generáció csökkenő olvasási kedvét a gonosz és agypusztító játéktermek elterjedésével magyarázta. A kiegyensúlyozottnak a legnagyobb túlzással sem nevezhető cikk és annak mellékelt illusztrációja a Cincinnati Enquirer egy 1982 májusi számában jelent meg.


Forrás: Retro Bitch. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Minden idők legrosszabb kontroller-tervei 1999 novemberéből, két évvel az Xbox megjelenése előttről. Seamus Blackley, a konzol egyik fő ötletgazdájának elmondása szerint a munkára felkért designstúdió tagjai sosem használtak korábban kontrollert, így abból indultak ki, amit gyorsan fel tudtak hajtani: egyikük gyermekének Dreamcastjából. A saját képernyővel szerelt memóriakártyák is a Sega-féle VMU kártyákról lettek mintázva, de azokat a Microsoft magas költségük miatt végül mellőzte. Bár az eredeti Xbox-kontroller sem volt éppen az ergonómia csúcsa, ezen szemetek mellett egy csodának tűnik.

Forrás: Twitter. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


A Star Trek már a mainframe-korszaktól kezdve a nyolcvanas évek közepéig igen fontos hivatkozási pont volt a játékosok legelső generációja számára. Nem csak a tévésorozatra gondolok itt, hanem inkább az 1971-es (!), licensz nélküli stratégiai játékra, amelyet Mike Mayfield készített el egyetemének SDS Sigma 7 mainframe számítógépén. (Oh, a kor, amikor még tudták, hogy hogy kell elnevezni egy gépet!)

A formulát bő évtizeden keresztül másolta és alakítgatta boldog-boldogtalan, és például ez az 1981 elején megjelent magazincikk öt eltérő, pénzért terjesztett, ám továbbra is hivatalos jogok nélküli verziót eresztett össze. A korszakról sokat elmond, hogy az értékelési kritériumok közt szerepel a „színek száma” kitétel is.

A nagy Star Trek-fiesztának végül az vetett véget, hogy az Atari licenszelte a jogokat a Paramounttól, és az ő ügyvédeik pár év alatt bedaráltak minden illegális próbálkozást.

Forrás: Analog #01. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Bár az eredetileg játéktermi automataként megjelent Image Fight NES-átirata kiábrándítóan ótvar lett, azt senki nem vitathatja, hogy legalább a borítóval nagyot alkottak az Irem grafikusai. Igaz, mivel az eredeti verzióhoz készült festményt használták fel, túl nagy erőfeszítésekre nem volt szükség, de a végeredmény így is egy kiemelkedően vonzó doboz lett.


Forrás: The Cover Project. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Nem sokon múlott, hogy az SSI nem az Imperium Galactica nevet védette le, hanem az Imperium Galactum mellett döntöttek. Ez az 1984-es program volt amúgy az első modernnek tekinthető sci-fi 4X-játék, így jelentős rajongótábora alakult ki. Olyannyira, hogy 1994-ben egy lengyel csapat Imperium Galactica néven egy nemhivatalos remake-et is készített hozzá...

Forrás: Computer Gaming World #022. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Rövid előzetes az első Monkey Islandról – egész konkrétan a Mega CD-s verzió japán kiadásáról. Bár a cikkíró lelkedesik a kalandjátékért, a valóságban ez a port szinte játszhatatlan lett a rémesen lassú CD-olvasó miatt: az állástöltés másfél percét ugyan ki lehet bírni, de az, hogy minden képernyő-váltás további 20-30 másodperces töltésekkel jár, abszolút kiölte a mókát az amúgy változtatás nélkül átemelt sztoriból.

Forrás: Dengeki Mega Drive #03. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

New York állam áramellátó központjának modern számítógépes vezérlőterme 1983-ban akár egy sci-fi film látványos díszletjének is elment volna.


Forrás: Enter #01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.