Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


A 3DO sorsa már a gép megjelenése előtt eldőlt: nem csak a hardvert változtatgatták az utolsó pillanatig, de részben ennek köszönhetően a kezdeti szoftverkínálat is gyászos volt. A cikk csak utal rá, de mondjuk ki ténylegesen: a konzolhoz az amellé ingyen csomagolt, látnoki című Crash ’n Burn mellett nem volt kapható egy más játék sem az amerikai premierkor, ami példátlan húzás.

Egyébként a cikkben említett, fejlesztés alatt álló játékok közül sem mind készült el: sem a Road Race, sem pedig a Red Baron nem jelent meg a gépre. És véleményem szerint mindenki jobban járt volna, ha a borzalmas Jurassic Park Interactive-ot is eléri valamiféle végzet...

Forrás: Edge #003. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


A játéktörténelem első easter eggje, az Atari 2600-as Adventure-ben elrejtett programozói monogram ihlette ezt a 150 ezer dolláros játékversenyt. A Swordquest-sorozat elvileg négy játékból állt volna, és mindegyik mellé járt egy képregény is. A játékban megtalált számok segítségével lehetett bizonyos oldalak adott paneljein levő rejtett szavakat megkeresni, és ezekből alakult ki a végleges jelszó, amit az Atarinak kellett a játék dobozában levő speciális levelezőlapon beküldeni. A helyesen válaszolók egy élő bajnokságon mérhették össze képességeiket, és a győztes minden játéknál egy 25 ezer dolláros arany-platina dísztárgyat kapott. A cél az volt, hogy a négy bajnok majd egy utolsó feladatban mérkőzik meg, és ennek győztese egy 50 ezer dollár értékű kardot is hazavihet. Bár a hatalmas összegek óriási eladásokat generáltak, a Commodore-tól kitúrt, és ezt követően az Atarit hirtelen felvásárló Jack Tramiel lelőtte a fényűző projektet, így csak három díjazott volt, a maradék két díjat beolvasztották.

Forrás: Electronic Fun with Computers & Games #02. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Vajon minek kellene történnie, hogy ma a Sega önszántából elkészítsen és publikáljon egy ilyen hirdetést? Merthogy ez a mű tényleg a brit Sega marketingosztályától származik, és egyetlen mentségük, hogy a hirdetés kizárólag a bizarr tartalmaktól el nem zárkózó képregény- és humormagazinban, a Vizben jelent meg.


Forrás: UK Resistance. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


A magyar Kódmester magazin 2001 januári-februári száma.

Ennek az általában kéthavonta megjelenő újságnak a készítői az olvasókra bízták a munka dandárját. Bár – gondolom – a kódokat ők maguk másolták össze a netről, az esetleges fordítással járó plusz munkamennyiségtől megriadva azt találták ki, hogy bárki beküldheti végigjátszásait, és azt egy minimális lektori polírt követően le is közölték. Ennek köszönhetően a végigjátszások és hosszabb tippek hangvétele, minősége, pontossága és olvasható mivolta extrém végletek között változott.

Forrás: Kódmester 2001/01. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Igen sok kutatás árán, de kiderítettem, hogy a „kaboodle” nagyjából a mi „hóbelevanc” szavunk megfelelője. Igaz, azt teljesen nem sikerült még megértenem, hogy egész pontosan mire is jó ez kütyü, meg a hozzá járó hóbelevanc...

Forrás: BYTE 1977/02. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Japánban rendkívül népszerű a játéktermi automaták azon verziója, amelyeket catcher gyűjtőnéven ismer a tudomány. Ezekben egy három- vagy négykarú darut lehet irányítani, amellyel általában plüssállatot, törülközőt, cukorkát, akciófigurát vagy valami hasonló cuccot lehet felkapni és a megfelelő lukba dobni. Általában.

Merthogy a Sub Marine Catcherben élő, ide-oda mászkáló tengeri homárokat kell a csáklyával megfogni. Ha ez esetleg sikerül, egy vizes, érthetően ideges és cseppet sem hatástalanított rák lesz a jutalmunk. Néhány ilyen automata éttermek mellett van, ahol azonnal megsütik nekünk prédánkat, de sokhelyütt legjobb esetben is csak egy nejlonzacskót adnak a nedves jutalomhoz.

Mit ne mondjak, élő állatok ilyen formában történő felhasználása, haláluk gamifikálása kifejezetten kegyetlen dolog.


Forrás: Flickr. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Bár a 16-bites korszakban még óriási volt a szakadék a grafikusok által megálmodott látvány, illetve a gép által megjelenített grafika között, a Sorcerian legalább a japán borítófestmény brutális hangulatát, az élet-halál harc kétségbeesett pillanatait hiba nélkül hozta. No meg a káromkodásokat is, amelyek biztosan kicsúsztak a L’Oréal-hajú harcos száján, amikor a vörös szörnyeteg térdből leharapta a lábát. Nem, a Sorcerian nem volt egy kifejezetten könnyű játék...

Forrás: BEEP! Mega Drive 1990/03. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


A BYTE Magyarország magazin 1999 februári száma.

Az IT-ipari fúziókról szóló cikk alapján a korszak legizgalmasabb cégének mindenképp a Lucent számított, de az Alcatel is benne volt a Top 5-ben. Bár nyilván ezt ekkor még nem lehetett tudni, de e két cég 2006-ban egyesült, aztán 2016-ban felvásárolta őket a Nokia. A tanulság: a ma elpusztíthatatlannak tűnő cégei simán eltűnhetnek évtizedes távlatokban.

Forrás: BYTE Magyarország 1999/02. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Az igazán keményvonalas Sonic-rajongók nem sok jóízlésbeli határt ismernek, amikor kedvenc sünjük ábrázolásáról van szó, de ez a hivatalos képregény még így is brutálisan nagyot üt...


Forrás: Sonic News Network. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Nem ma volt, hogy megjelent a legelső olasz konzol, de az legalább gyönyörű volt. A Zanussi (igen, az a Zanussi!) által gyártott, valami félelmetesen ótvar módon elnevezett Ping-O-Tronic természetesen egy Pong-klón volt, méghozzá egy évig szimpla másolatként, de 1975 után már hivatalosan licenszelt termékként. A tévé a háttérben színeivel teljesen passzol a készülékhez, pedig attól teljesen függetlenül jelent meg – ez volt a Magnadyne Alfa BE 1022.

Forrás: Twitter. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.