Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Japánban rendkívül népszerű a játéktermi automaták azon verziója, amelyeket catcher gyűjtőnéven ismer a tudomány. Ezekben egy három- vagy négykarú darut lehet irányítani, amellyel általában plüssállatot, törülközőt, cukorkát, akciófigurát vagy valami hasonló cuccot lehet felkapni és a megfelelő lukba dobni. Általában.

Merthogy a Sub Marine Catcherben élő, ide-oda mászkáló tengeri homárokat kell a csáklyával megfogni. Ha ez esetleg sikerül, egy vizes, érthetően ideges és cseppet sem hatástalanított rák lesz a jutalmunk. Néhány ilyen automata éttermek mellett van, ahol azonnal megsütik nekünk prédánkat, de sokhelyütt legjobb esetben is csak egy nejlonzacskót adnak a nedves jutalomhoz.

Mit ne mondjak, élő állatok ilyen formában történő felhasználása, haláluk gamifikálása kifejezetten kegyetlen dolog.


Forrás: Flickr. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Bár a 16-bites korszakban még óriási volt a szakadék a grafikusok által megálmodott látvány, illetve a gép által megjelenített grafika között, a Sorcerian legalább a japán borítófestmény brutális hangulatát, az élet-halál harc kétségbeesett pillanatait hiba nélkül hozta. No meg a káromkodásokat is, amelyek biztosan kicsúsztak a L’Oréal-hajú harcos száján, amikor a vörös szörnyeteg térdből leharapta a lábát. Nem, a Sorcerian nem volt egy kifejezetten könnyű játék...

Forrás: BEEP! Mega Drive 1990/03. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


A BYTE Magyarország magazin 1999 februári száma.

Az IT-ipari fúziókról szóló cikk alapján a korszak legizgalmasabb cégének mindenképp a Lucent számított, de az Alcatel is benne volt a Top 5-ben. Bár nyilván ezt ekkor még nem lehetett tudni, de e két cég 2006-ban egyesült, aztán 2016-ban felvásárolta őket a Nokia. A tanulság: a ma elpusztíthatatlannak tűnő cégei simán eltűnhetnek évtizedes távlatokban.

Forrás: BYTE Magyarország 1999/02. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Az igazán keményvonalas Sonic-rajongók nem sok jóízlésbeli határt ismernek, amikor kedvenc sünjük ábrázolásáról van szó, de ez a hivatalos képregény még így is brutálisan nagyot üt...


Forrás: Sonic News Network. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Nem ma volt, hogy megjelent a legelső olasz konzol, de az legalább gyönyörű volt. A Zanussi (igen, az a Zanussi!) által gyártott, valami félelmetesen ótvar módon elnevezett Ping-O-Tronic természetesen egy Pong-klón volt, méghozzá egy évig szimpla másolatként, de 1975 után már hivatalosan licenszelt termékként. A tévé a háttérben színeivel teljesen passzol a készülékhez, pedig attól teljesen függetlenül jelent meg – ez volt a Magnadyne Alfa BE 1022.

Forrás: Twitter. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Az első profi esport-csapat vélhetően ez az 1983-as amerikai kezdeményezés alapján létrejött brigád volt. Bár kifejezetten az volt a céljuk, hogy Japánba utazva az ottani bajnokok ellen mérjék össze az erejüket, ebből végül semmi nem valósult meg, egyrészt azért, mert a japán nagykövetségen egyszerűen nem akarták megérteni, hogy mi a fenéről is beszélnek, másrészt meg azért, mert nem volt elég pénzük a repülőjegyekre.

A kezdeményezésnek mindenesetre remek következményei lettek: a Twin Galaxies e vállalkozás romjain alakult újjá, és a mai napig vezeti a videojátékok idő- és pontrekordjait. Szintén nem elhanyagolható, hogy a remek minőségű fotón látható Steve Harris az Electronic Gaming Monthly magazin megalapításával jelentős hatással volt az amerikai játéksajtó fejlődésére, és személyesen az én szerkesztői ízlésemre is.

Forrás: The Golden Age Arcade Historian. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

„Hölgyem, ez nem egy szexrobot!”

Bár a japán Tomy cég által gyártott Omnibot MK II meglepően sok dolgot tudott (főleg, ha azt nézzük, hogy 1982-ben került piacra), tömpe kis mancsaival az erotika nem volt az erőssége. A marketingesek persze nem hagyták, hogy a valóság eltántorítsa őket a tökéletesnek vélt hirdetések megkomponálásától...

Forrás: Palm and Laser. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

1978-ban az Atari egy korábbi vezetője, Larry Bryan kitalálta, hogy mihez is szeretne kezdeni: pornót akart forgatni. Mivel a hetvenes évekről beszélünk, ehhez partnernek korábbi kollégáit nyerte meg, és többek közt Nolan Bushnell is beszállt egy kis pénzzel a projektbe.

Iparági pletykák szerint azonban nem állt itt meg a dolog, és nem elég, hogy a film egy jelentős részét az Atari főhadiszállásán forgatták, de az orgia-jelenetekbe állítólag egy rakás alkalmazott is beszállt; egyes interjúk szerint az idegesnek tűnő „színészek” mind a céghez tartoztak. Igaz vagy sem, a borzalmasan rossz, egyenesen libidó-horgasztó filmet A Cadillac Named Desire néven érdemes keresni.


Forrás: Retro Bitch. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Ha azt hitted, hogy a Playboy nem ünnepelte meg kellő alázattal a magazin koncepciójára építő flipperasztal megjelenését, nagyon rosszul ismered Hugh Hefnert.

Forrás: Vintage Geek Culture. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Ez a kép évek óta kering eredeti forrás nélkül a neten, így sajnos nem tudom, hogy pontosan milyen szolgáltatást is nyújtott a hölgy. Az mindenesetre biztos, hogy 13 dollárért megérte a dolog, hisz mind a frizura, mind a hardver azt sugallja, hogy e hirdetés bizony a ’80-as években készült – vagyis bő három évtizede élheti élő kompjúteres szexben tobzódó életét, aki anno előfizetett.


Forrás: Chrome and Lightning. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.