Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

A Super Famicomra megjelent sci-fi akciójáték, az Edo ko Kiba fantasztikus borítója. A festmény annak a Yoshiyuki Takaninak az alkotása, aki többek között kiemelt szerepet játszott a Macross realisztikusabb, military-jellegű hangulatának kialakításában. Egyéb munkáit többek között Star Wars, a Gundam és a Nausicaä univerzumok hivatalos illusztrációi közt is megtalálhatjuk, de a Metal Gear Solidokhoz is rendszeresen festett borítókat.


Forrás: MobyGames. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Ahhoz képest, hogy bő évtizeden keresztül, az első működő prototípus előkerültéig mindenki abszolút hihetetlen és hiteltelen kacsaként kezelte a „Nintendo PlayStation” gondolatát, a korabeli újságok mind részletesen beszámoltak a hardverrel kapcsolatos fejleményekről.

Forrás: Electronic Gaming Monthly #050. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Nagyn remélem, ez a könyv egy új vallás alapításáról szól, és nem tippeket akar adni a Pac-Manhoz, hisz még a szellemek színét sem sikerült eltalálni a borítón! Egy kicsit még azon a botrányos pályán is dühöngtem, de aztán rá kellett jönnöm, hogy az bizony a még a korhoz képest is kiemelkedően ótvar Atari 2600-verzió randa helyszíne, és nem egy őrült grafikus hagymázas képzelgése.

Forrás: Tilt #002. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Korábban láttunk már egy szép válogatást a Panasonic korai hordozható televízióiból, most pedig itt van közelebbről egy azok közül. A TR-425R modell tervezői lényegében egy ébresztőórás rádióban rejtettek el egy képernyőt, ami 1970-ben egész biztosan űrtechnológiának tűnt sokaknak.


Forrás: Playboy 1970/05. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Egy IBM System/360, illetve a hatalmas szoba, ami otthont nyújt a legendás mainframe számítógépnek. Az 1964-ben piacra dobott, a korhoz képest elképesztően fejlett számítógép két legfőbb előnye a bővíthetőség és a kompatibilitás volt – és ezeknek köszönhetően már nem csak egyetemek és kormányzati szervek használták, de magánvállalatok is. E gép sikere tette iparági szabvánnyá a nyolc bitből álló byte-okat – és e gép volt az első, amit más cégek hardvereivel is lehetett bővíteni, ami egy teljesen új iparág megszületéséhez vezetett. A System/360 időtálló berendezés volt: még 1989-ben is ez a gépcsalád hozta az IBM profitjának a felét.

Forrás: Supertopic. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Minden idők egyik legvisszataszítóbb játék-főhőse, és „barátja”, a megmentendő Lubna a poszteren ünneplik találkozásuk felett érzett örömüket. A Ranx egy brutálisan szexista és homofób olasz képregény hasonlóan undorító feldolgozása volt, és külön bónusz, hogy még játéknak is ordenáré gyenge.


Forrás: Zero #13. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

Amikor a szimpla lávalámpa már nem volt elég menő, efféle fotoncsodákkal tudták lenyűgözni partijaikon egymást az emberek.

Forrás: Playboy 1971/09. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Ki gondolta volna, hogy Bud Bundy igazi szörnyeteg volt Double Dragonban?

Forrás: Game Player's 1989/06. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

George Lucas méretes kibictársaság zsivajgása közepette játszik 1983 augusztusában az Ataritól ajándékba kapott Star Wars játéktermi automatájával. A gépen látszik a kis táblácska is, amelyen a cég megköszönte az inspirációt a nagyszerű program elkészítéséhez.

Forrás: Video Game Ephemera. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

A 28-éves Bill Budge, nem sokkal legnagyobb sikerének, a Pinball Construction Setnek a megjelenését követően. Az Electronic Arts által kiváló marketingkampánnyal feldobott játék a korszak egyik legnagyobb sikerét hozta: a programból mintegy 300 ezer példány fogyott az első évben. Budge következő nagy ötlete egy olyan szerkesztőprogram volt, amellyel ilyen szerkesztőprogramokat lehetett volna létrehozni – de ez végül túlontúl komplexnek bizonyult, és a programozó feladta próbálkozásait. Budge később hosszú éveket húzott le a 3DO-nál és a Sonynál, 2010 óta pedig a Chrome egyik fejlesztőjeként dolgozik.


Forrás: Enter #15. A bejegyzéshez jelenleg 6 hozzászólás van.