Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.
A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.
A Magnavox által gyártott Model 8000 DiscoVision készülék, a világ első, otthoni felhasználásra szánt, tömeggyártott LaserDisc-lejátszója. Az 1978 decemberében megjelent készülék futurisztikus kialakítása, és persze a médium képminősége és nemlineáris működése lenyűgözte a világot – aztán persze jött a nagyságrendekkel olcsóbb VHS, amely végül egy egyoldalú háború során legyőzte a LaserDisc-et.
Forrás: Flickr. A bejegyzéshez jelenleg 10 hozzászólás van.
Nem tévedés, az Amiga Format hozzáértő újságírói szerint a Dr. Plummet’s House of Flux jobb játék, mint a Pirates! – ugye már érthető, hogy miért is ostorozom ennyit a brit amigás újságokat?
Forrás: Amiga Format #009. A bejegyzéshez jelenleg 10 hozzászólás van.
Vagy a világ egyik legnagyobb mosógép-bemutatóterme, vagy az ANZ Bank adatközpontja 1985 körül.
Forrás: Flickr. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.
Nem tudom, eredményes volt-e ez a meglehetősen bizarr hirdetés, és hogy az áramkör-szakácsos körítéshez miért volt feltétlenül szükség egy blackface-t viselő Frankenstein-szörnyetegre is, mindenesetre az étlap is bizonyítja, hogy hiába a már szép házba rakott, készen kapható Apple II, 1979 bizony még erősen a házilagosan forrasztott-kábelezett számítógépek korszaka volt.
Forrás: BYTE 1979/05. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.
Az talán nyilvánvaló a címből és a főszereplők képmásából, hogy milyen játék is az a Girl Doll Toy; igen, egy visual novel, amelyben a végtelen pofázást néha erotikusnak szánt képek szakítják meg. Mivel Sega Saturnon látott napvilágot, tényleges pornóra, de még csak fehérneműk nélküli pillanatokra sem lehet számítani. Talán az ezek hiányán búslakodó játékos felvidítására a sztorit alaposan megkavarták az alkotók: ami a képből egyáltalán nem jön le, az az, hogy egy sci-fi sztoriról van szó, hisz a zöldhajú leány, hősünk vágyainak központi tárgya, Erika egy olyan fejlett kiborg, aki ezt nem tudja magáról, így szíve meghódítása közepette állandóan Turing-teszteljük is a mesterséges leánykát.
Forrás: Dreamcast Magazine 1998.12.04.. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.
Az átlagosnál jóval többször beszélek a borítókról, de mit is tehetnék – ez a téma tele van megfejthetetlen rejtélyekkel. Vegyük csak például az első Gauntlet otthoni verzióit: az európai számítógépes verziók ezt a kicsit csoffadt képet kapták, míg Amerikában ez volt a csomagolás. Master Systemen ez az éktelen szemét térítette el a vásárlástól az érdeklődőket, NES-en pedig ez a teljesen fogyasztható Joseph Chiodo-festmény volt a borítón. Ezekért az alkotásokért a kiadók (Mindscape, Atari, U.S. Gold, Nintendo) vélhetően tekintélyes pénzösszegeket fizettek ki, hisz a borító volt akkortájt a marketing egyik legfontosabb darabja.
És akkor jön a Nintendo Power magazin, és vélhetően nem végtelen büdzséjükből felkérik Katsuya Teradát, Japán egyik legismertebb illusztrátorát, aki le is szállította messze a legjobb képet, ami Gauntlet-játékhoz valaha készült. Ki érti ezt?
Forrás: Nintendo Power #001. A bejegyzéshez jelenleg 11 hozzászólás van.
Remélem, az Atarian klub által tagjainak kiküldött póló pontosan olyan volt, mint amit a képen extázisban vigyorgó alak is hord...
Forrás: GamePro #001. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.
A kilencvenes évek elején minden sikerjáték kötelező kelléke volt a villámgyorsan összedobott, általában pocsék kiegészítő lemez. Az Oh No! More Lemmings!-ről már olvashattál, a Powermonger szinte alig ismert első világháborús expanziója viszont nekem is óriási meglepetés volt...
Forrás: Zero #29. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.
A Space Port egy amerikai játékterem-lánc volt, amely elsősorban különféle bevásárlóközpontokban üzemelt: az ipari kialakítás és az igen sok eltérő játék kombinációja pedig mai szemmel nézve is nagyszerű környezetet biztosított. A fénykép 1980-ban készült, és ha szeretnél még hasonló fotókat látni, hát a cég alkalmazotti oktatóvideóját tudom ajánlani.
Forrás: Retro Bitch. A bejegyzéshez jelenleg 7 hozzászólás van.
Nem újkeletű gondolat, hogy a fejlesztők és a kiadók a puszta méretekkel menőznek – a Deathlord például a nyolcvanas évek talán legnagyobb alapterületű RPG-jeként gyakorlatilag nem volt végigjátszható. A 16 kontinens és a 157 dungeon-szint felderítése normál körülmények közt is több száz órát venne igénybe, de a program igen szigorú: minden lépést követően, illetve minden harc előtt és után után automatikusan ment, így a haláloknak tényleg van súlya. A városokban fel lehet ugyan támasztani az elesett társakat, de ha az egész csapat elpatkol, akkor bizony csak egy megoldás marad: egy új partit kreálni, feltápolni, és a korábbi legények után küldeni...
Forrás: Computer Gaming World #045. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.
A fejléckép forrása: waneella