Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.
A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.
A manchesteri Salford egyetemen a pénzügyes hallgatók először szembesülnek azzal, hogy munkájukat úgynevezett számítógépek segítségével kell majd ellátniuk. A fotó az 1978-as tanév legelején készült, amikor az ódivatú tanteremben feltűntek a modern Commodore PET masinák.
Forrás: University of Salford. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.
Steve Wozniak és Steve Jobs vigyorognak 1976 nyarán, egy Apple Computer 1-alaplapot tartva a kezükben. A 666 dollárért és 66 centért árult gépből mindössze 200 darab készült, és az Apple II egy évvel későbbi premierjét követően ezek nagy része megsemmisítésre került.
Forrás: MemeSahab. A bejegyzéshez jelenleg 8 hozzászólás van.
A szemet azonnal megragadó hirdetés a Sharp VZ-V3 lemezjátszót próbálja (igen sikeresen) a vágy célpontjává tenni. A Japánon kívül VZ-3000 néven futó készülék sokhelyütt boomboxként van említve, de mivel elemmel nem működik, nem igazán nevezhető hordozhatónak. Arról pedig nem is szólva, hogy az e fényképen nem látszó hangfalakkal együtt az egész rendszer 25 kilónál is nehezebb volt, így a vállon cipelés nem is lehetett volna vonzó elképzelés...
Bár az 1981-es VZ-V3 kazettát is lejátszott, elsődleges vonzerejét a lemezjátszó-modul jelentette, ami az első olyan példány volt, ami képes volt a lemez megfordítása nélkül is lejátszani annak mindkét oldalát.
Forrás: Peazy 86. A bejegyzéshez jelenleg 10 hozzászólás van.
Az „arcade játékok Populousa”, húzta rá a francia sajtó. Az új műfaj neve „Action Concept”, találta ki a marketing. „Irány a digitális temető!”, döntött a sors, és így az ígéretes Commando War sosem látta meg a napvilágot.
Pedig érdekes koncepcióról van szó, hisz évekkel a Cannon Fodder előtt valami hasonlóról lett volna szó: egy tízfős kommandó (vagy két ötfős, multiplayerben) volt a játékosra bízva egy méretes harcmezőn. Illetve egész pontosan csak a szakaszvezetőt lehetett irányítani, a bakák őt követték volna, reagálva a körülményekre.
Már ez is jól hangzott, de a legizgalmasabbnak 1990-ben az a terv tűnt, hogy a második világháborús játékot olcsó kiegészítők tömegével teszik át mindig valami új környezetbe. A sarkköri „DLC-ről” az előzetesben is van kép, de az ősemberes pálya is készült már a Titusnál. Ezeken túl volt tervben első világháborús pakk, viking, római és azték birodalomba helyezett csomag, illetve napóleoni, modern kori és sci-fi háborúk feldolgozása is.
Bár a Commando War már játszható állapotban volt, a Titus megvette a Disneytől a Dick Tracy-film jogait, és arra tereltek át minden fejlesztőt, így e program sajnos nem jelent meg.
Forrás: Zero #09. A bejegyzéshez jelenleg 7 hozzászólás van.
A Pirates! Gold e verziója kizárólag Amerikában jelent meg, és azt a MicroProse konzolos portokra specializálódott brigádja, az MPS Labs fejlesztette. Ennek ismeretében még furcsább ez a végtelenül igénytelen hirdetés a műanyag dublonokkal és az ékszeresdoboz „kincsesládával”... Szintén érdekes, hogy a konzolon ismeretlen Sid Meier nevét kiszedték a címből, hisz az e közönségnek semmit nem mondott volna.
Forrás: Electronic Gaming Monthly #043. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
Azt hiszem, sikerült megtalálnom minden idők legjobb játékhirdetését. A Derby Stallion szériáról szőrmentén már volt szó az oldalon, és bár a Saturnra 1999 tavaszán megjelent, alcím nélküli epizód sok extrát nem hozott a lótenyésztős és -versenyzős játékmenetbe, a program marketingjéhez megnyerték Boo Takagi zenész-humoristát, a Japánban mindenki által ismert The Drifters zenekar egyik tagját. Takagi ott volt a színpadon, ahol ez a banda nyitotta a Beatles első japán koncentjét, és ott volt akkor is, amikor egy sírdogálósra retusált ló mellett kellett a felkelő nap mellett a végtelenbe néznie. Legenda!
Forrás: Dreamcast Magazine 1998.11.27.. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.
Minden idők egyik legjobb magazinborítója természetesen az első R-Type, és azon belül is az első pálya végét jelző Dobkeratops boss dicsőségét hirdeti. Sajnos nem találtam meg, hogy ki készítette a csodálatos modellt.
Forrás: MSX Fan 1988/07. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.
Ha megígéred, hogy mindenkinek visszafizeted a megvásárolt játék árát, aki tíz nap alatt végig tudja azt játszani azt, két út áll előtted: vagy fürgén csődbe mész, vagy olyan bitang nehézre alakítod a programot, hogy nemhogy tíz nap, de tíz év is kevés lesz a játékosok túlnyomó részénél arra, hogy eljussanak a végére. John Golini programozó számára e választás helyett a titkos harmadik lehetőséget sorsolta ki az élet: a játék népszerűsítésére felvett marketinges az ő tudomása nélkül illesztette a pénzvisszafizetési garanciát a magazinhirdetésekbe, így aztán Golini az eladott példányok 10%-a után kénytelen volt visszautalni a teljes vételárat. Igaz, ebbe nem rokkant bele – ez mindössze öt játékost jelentett, mert a Devil’s Dare finoman szólva sem lett átütő siker...
Forrás: Antic 1983/07. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
A NES bődületes játékfelhozatalából a Rare megdöbbentő mértékben vette ki a részét: a brit fejlesztőcsapat a konzolra csaknem ötven játékot készített el. Ezek jókora része sajnos vállalhatatlan szemét és/vagy pocsék licenszmunka volt, de néha azért sikerült egész jó játékot is letenniük az asztalra. Ilyen volt például Digger T. Rock első (és mint kiderült, utolsó) kalandja is, a Legend of the Lost City. A szőke bányászkölyköt a megrendelő Milton Bradley új kabalafigurának szánta, de a Mario-őrület közepén erre nem volt sok esély. Bár a játék mindenképpen a jobban játszható, időtállóbb NES-es akciójátékok közé tartozik, maradandónak még a legnagyobb jóindulattal sem nevezném.
Forrás: Mean Machines #13. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
Nem hinném, hogy a „tök jó, hogy a Nintendo beperelt minket, már amúgy is pont meg akartuk változtatni a játék nevét” védekezést bárki – beleértve a nyilatkozatot tevő cégvezért is – akár egy töredékmásodpercre is elhitte volna, de az tény, hogy a Microdeal nem döglött bele ebbe a balhéba. Játékkínálatukat elnézve mondjuk rájuk fért volna valami lecke, mert gyakorlatilag az összes itt bemutatott Dragon 32-es programjuk pofátlan másolat volt.
Forrás: Dragon User #01 és #02. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
A fejléckép forrása: waneella