Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


A tesztrovatnak kiutalt Joystick Jury cím is tetszetős, de a Stronciumkutya: Az Ölés című játéktól még vidámabb lettem. Kit érdekel, ha három ítész is utálta, ezzel a címmel ma YouTube-videók ezreinek sztárja lenne a Quicksilva alkotása!

Forrás: Your Spectrum 1985/03. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

1986 legjobb Commodore 64-játékairól szavazott Nagy-Britannia legnépszerűbb egyplatformos magazinjának olvasótábora. Nem állítanám, higy mindennel egyet tudnék érteni, de még rejtélyesebb a sok hiányzó: vajon az Ultima IV ennyire nem érdekelte a briteket, vagy csak pont megfelelő kategóriát nem találtak neki? És hol van a Super Boulder Dash? Vagy épp a Gunship?

Forrás: Zzap! 64 1987/03. A bejegyzéshez jelenleg 8 hozzászólás van.

Furcsa elképzelni azt az időt, amikor a széles nyomtatókábel igazi kincsnek, és nem kezelhetetlen helyfoglalónak tűnt, de hát itt van a bizonyíték: volt ilyen korszak is!


Forrás: Page 6 1984/03. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A Mortal Kombat 4 elhozta a poligonokat a szériába, és ezzel a történetmesélés új korszaka is beköszöntött. Aki esetleg nem ismerné, még a rontócveszély ellenére is érdemes megnéznie Jarek, Sonya és Jax közös történetének lezárását!

Forrás: Gamers' Republic 1998/07. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


A Kogado marketingesei úgy döntöttek, hogy az összesen 16 tagból álló Schwarzschild űrstratégia-sorozatot elindító játék legelső hirdetése nem támadta eléggé a retinát, így a karácsonyi szüntet követően ezzel a verzióval tértek vissza.

Forrás: Oh! X 1991/02. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Amennyire taszít Yugi meg a többiek kinézete, és persze az anime roppant beteg történetvezetése, annyira élveztem kézikonzolokon a folyamatosan érkező Yu-Gi-Oh-feldolgozásokat. Az igen egyszerű játékmenet persze taktikai mélység terén nem nagyon tudja megközelíteni a Magic-et, de videojátékok* terén mégis sokkal többet kínálnak.

*idén jelenik meg az ötvenhetedik!


Forrás: Nintendo DS 2006/02-03. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A General Chaos egy kellemesen őrült stratégiai játék volt Mega Drive-ra, kis túlzással egy egy képernyőre szorított, kevesebb egységgel játszott Cannon Fodderként is fel lehet fogni. Reméljük, egyszer valaki feltámasztja még a koncepciót, és ha már ott van, hát valami modernebb irányítási rendszert is a játékba ültet.

Forrás: Electronic Gaming Monthly #051. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Ez kérem szépen a LARP, az élő, kosztümös szerepjátékozás első európai pillanata volt!

Forrás: Micro Adventurer 1984/05. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Az okokra már senki nem emlékszik, de a ’90-es évek bizony a nyálkáról, a slime-ról szóltak. A Nickelodeon csatornán minden nap hektoliternyi slájmot használtak el, de a Men in Blacktől a Power Rangersen át a friss Godzilláig minden a nyálkáról szólt.

Természetesen a divat átfröccsent a videojátékokba is, és ezen a perspektíva terén komoly kihívásokkal küzdő reklámon sem a játékok, hanem a neonzöld nyálka dominálja a látképet.


Forrás: NGC 2001/13. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Az ár tényleg elképesztő, de nem gondolnám, hogy a Jupiter Ace tényleg a világegyetem leggyorsabb mikroszámítógépévé lett volna. Rendben, 3.25 MHz-en dübörgő processzora 1982-ben talán világbajnok lehetett, de azt a bővítés nélkül mindössze 3 KByte memória feltehetően nem tudta igazán megtámogatni.

A fő baj persze nem ez volt, hiszen az Ace árához képest még mindig erős gép volt – azonban a reklám hiába próbálja világgá kürtölni a FORTH programozási környezet előnyeit, ezzel senkit nem tudtak meggyőzni: a BASIC villámgyorsan afféle globális szabvánnyá vált, az igazi profik pedig onnan gépi kódra váltottak. Ennek köszönhetően mind felhasználói programból, mind játékból kevés jelent meg Ace-re, és még ezek nagy része is csak gyorsan összedobott port volt.

Forrás: Computer and Video Games #012. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.