Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

A Sinclair számítógépeit, így a ZX81-et a Timex forgalmazta az Egyesült Államokban. A fekete-fehér grafikájú, hangok kiadására nem képes számítógépet természetesen az árával hirdették: mivel ez volt Amerika első, száz dollár alatt elérhető komplett gépe, a marketing erre támaszkodott.

A Timex 1000 ráadásul kicsit jobb gép is volt, mint a ZX81: itt megduplázták a rendszermemóriát, így 1 KB helyett két teljes kilobyte RAM volt a gépben!


Forrás: Videogaming Illustrated 1983/04. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Az Argonaut által tervezett Super FX 1 chip segítségével SNES-en is beköszöntött a poligonkorszak. Igaz, ez még nem a poligongazdag korszak volt és a gép még így kiegészítve is csak lassan birkózott meg a számítási feladatokkal, így aztán a Vortex is lomha volt. Így aztán hiába volt igen menő alakváltó robotja, három hónappal az első PlayStation megjelenése előtt már finoman szólva sem tudta lenyűgözni a világot.

Forrás: Hyper 1994/10. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Micsoda világépítés zajlik itt kérem szépen! Ki gondolta volna, hogy az Antiriad egy aktív vulkánban játszódik, és hogy a pályák kialakítása ezt igényesen türközi is?

Forrás: Zzap! 64 1986/12. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

Ha lehet hinni a forrásmegjelölésnek, ezt a remek atomháborús jótanácsot az Amerikai Energiaügyi Minisztérium egy prospektusa tartalmazta. Bár a témához nem értek különösebben, valahogy nehezemre esik elhinni, hogy a sekély kotorék fedél nélkül is jó 95%-os védelmet biztosítana a radioaktív sugárzás ellen.

Igaz persze, hogy én, afféle nukleáris amatőrként nem számoltam az uránpor rendszeres lerázogatásával; ez a csaknem tökéletes tisztaságot jelentő lépés talán tényleg megteremti a biztonság buborékját, ahol két babkonzerv és egy kövér demizson gin társaságában lehet a rádiódiszkóra partizni.


Forrás: Flickr. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Az első jelző, ami erről a joystickről az eszembe jutott tényleg a professzionális volt...

Forrás: Videogaming Illustrated 1983/04. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Remek dokumentumfilmet reklámoz az oldal, amely a brit játékipar kezdeti időszakát mutatja be. A trailer itt tekinthető meg, a teljes filmet pedig mind digitális formában, mind lemezen itt lehet beszerezni.

Az alkotók később két folytatást is készítettek, az egyik az Amiga-éveket mutatja be, a másik pedig a PlayStation-forradalomról szól.


Forrás: Retro Land #141. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.

Még ma is releváns kérdések és tippek...

Forrás: Macworld 1984/12. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Bár a Spectral Associates egészen a nyolcvanas évek második feléig húzta, hiába lapoztam át a beígért magazint, csak nem találtam nyomát a rangos* PRISM-díj első átadásának és a többi megfelelően díjazott pályamunkának. Némi keresgéléssel kiderült, hogy a késve ugyan, de a három díjat kiosztották, a 2000 fontot és a trófeát az aztán a cég által ki is adott Whirlybird Run című Scramble-klón kapta.

Sajnos az első nagy versenyt soha nem tartották meg, így a PRISM trófea még exkluzívabb díjjá vált.**

*nyugi, majd az lesz

**na ugye

Forrás: The Rainbow 1982/09. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Bár tulajdonképpen semmi különlegeset nem tudott (hacsak a sok titkokkal teli pályát nem vesszük különlegességnek), a Splashdown egy nagyszerű versenyjáték volt, amire ráférne akár egy remake, akár egy rendes folytatás.

Forrás: Next Generation 2001/12. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A Shutoko Battle versenyjáték-széria tagjait a sajnálatosan ritka angol megjelenések nagy részében Tokyo Xtreme Racer néven ismerjük, de amikor éppen nem a Crave, hanem valami másik kiadó végezte a fordítást, a cím is mindig változott. Ha tehát esetleg gyanús volt, hogy a Tokyo Highway Battle, a Tokyo Highway Challenge, a Kaido Racer, netán a Street Supremacy vagy az Import Tuner Challenge is hasonlóan éjszakai autópályás-driftelős játékmenetet nyújtottak, megnyugodhatsz: mind ugyanannak a sorozatnak volt egy újabb része.


Forrás: Ultra Game Players 1996/11. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.