Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


Kacagjunk, illetve adott esetben hahotázzunk a kiváló szóviccen, és adjunk hálát az isteneknek, amiért a marketingesnek nem jutott eszébe, hogy pár sast is a reklámra szórjon...

Forrás: Electronic Gaming Monthly #039. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Steve Weston borítófestményén minden idők legbitangabb temetői gondnoka látható, akinek a program három pályáján a gondjára bízott sírkert-űrhajókat* kellene valahogy megtisztítania a parazitáktól. Értsd: cirka 250 képernyőnyi shoot ’em up akció várja a játékot megvásárlókat

*túlnépesedés van, a hullák már nem férnek el a bolygón, ezért a játék egybekezdéses háttérsztorija szerint azokat hatalmas űrhajókban keringetik a Naprendszerben.


Forrás: ACE #18. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

Steve Jobs és Steve Wozniak készülnek fel az első Apple-reklámfotózásra. A monitoron már ott a felirat, amely azt hirdeti, hogy az Apple I kitek kaphatók a Byte Shopban, a világ (valószínűleg) első számítógép-üzletében.

Forrás: Twitter. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.

A Sega taktikája Mega Drive-on tökéletesen működött: a gép jóval erősebb volt, mint a NES, és amikor a SNES-sel kerültek szembe, akkor is számíthattak a nagyszerű, vagy legalábbis népszerű játékok áradatára – ez a kulcsfontosságú komponens azonban a kézikonzolos háború során elmaradt. Ráadásul hiába tudott tényleg nagyságrendekkel többet technikai szempontból a Game Gear a Game Boynál, a négy óra alatt hat ceruzaelemet zabáló kütyü félelmetes zsebpénz-temetőnek bizonyult a fiatal vásárlók számára.

Forrás: Electronic Gaming Monthly #036. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Nem lehetett könnyű feladat a hivatalos Star Wars-anyagokból egy ennyire ótvar hirdetést összekalapálni, de valahogy csak sikerült a dolog a LucasArts illetékeseinek. Nem tudom, hogy a vörössel lefröcskölt zuhanó X-Wing, vagy a zöldes-lilás maszattal összekent rohamosztagos a randább látvány; előbbi mellett szól, hogy ez olvashatatlanná teszi a szöveget, utóbbi dicsősége pedig az, hogy milyen borzasztó módon lett körbevágva a sisak...


Forrás: Edge #019. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


130 font 35 fontért minden értelemben drága dolognak tűnik...

Forrás: Amiga Format #15. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Valószínűleg az első magyar játékcikk, amely hellyel-közzel egy Final Fantasy-játékról szólt ez a „végigjátszás” volt. Bár Európában a Game Boy-játék tényleg a Mystic Quest nevet viselte, az amerikai verzió a Final Fantasy Adventure nevet kapta (persze csak a cím marketingértéke miatt, az eredeti japán verzió a Mana-sorozat első tagja volt).

Nem gondolnám, hogy volt ember, akinek ez a teljesen random szösszenet sokat segített volna, hiszen a cikk fordítója sok más furcsa érdekesség mellett uszodát, csúszós parkettát, valamint hóembert és hőembert vízionált az ilyesmit nem tartalmazó játékba.

Fordulj északra négyszer te is!


Forrás: Club Nintendo Magazin 1993/01. A bejegyzéshez jelenleg 7 hozzászólás van.


Micsoda humor, kérem szépen; micsoda szóvicc!

Forrás: Sega Force #19. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

1987-ben ennél látványosabban valószínűleg nem lehetett volna beharangozni a Grapher nevű függvényábrázoló és gráfmegjelenítő programot.

Forrás: STart #06. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.