Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

A Betsie nevű majdnem-számítógép számológépről és (ismeretlen nevű) használójáról 1963. november 11-én készült e fénykép, mégpedig a brit William Hill fogadóirodában.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Nem tudtam, hogy szaténból készültek motorosdzsekik is, de hát 1981 olyan bizarr időszak volt, hogy talán még ez is lehetséges volt...

Forrás: Electronic Games #01. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Néhány megfigyelés:
1) a cikkíró egy hivatalos magazin korlátaihoz képest a lehető legkegyetlenebbül földbe tiporja a játékot, és végül valamiért mégis 49%-kal jutalmazza meg...
2) még 1995 végén sem tudta leírni az angol anyanyelvű világ helyesen a Street Fighter II címet.
3) számomra új információ volt, hogy a remek játék alapján készült ótvar film alapján készült borzalmas játék portolásakor a Capcom még arra sem vette a fáradtságot, hogy tényleg azt a programot ültessék át az otthoni platformokra, és ehelyett egy korábbi játékban cserélték ki a háttereket és a sprite-okat.

Forrás: Official Sega Saturn Magazine #01. A bejegyzéshez jelenleg 9 hozzászólás van.

A Macworld lapjain rengeteg igen komoly sajtófotót lehet látni, de ez a „szélfútta forráskóddal az óceánparton” fénykép mindenképp győz a legostobább kompozícióért zajló versenyfutásban. Igen, akkor is, ha a Silicon Beach Software cég elnökéről van szó...

És akkor is, ha ez a ma már nem nagyon ismert nevű vállalkozás meglepően fontos szerepet játszott a szoftvervilág fejlődésében: hogy mást ne mondjak, az általuk írt Digital Darkroom (mellesleg az első modernnek nevezhető fotószerkesztő program) különféle bővítményeire a képen is látható Charlie Jackson találta ki a plugin szót. A vállalat SuperPaint2 programjában debütált a Magic Wand eszköz, amit később a Photoshop tett népszerűvé.

A Silicon Beach a játékkiadásban is nyakig benne volt: az általuk gondozott Airborne! volt az első Macintosh-játék digitalizált hangokkal, a Dark Castle pedig a korai Mac-világ egyik legnépszerűbb játékává vált. (Ennek színes verzióját amúgy John Romero kódolta.)

A cég egy hosszú felvásárlási láncot követően ma az Adobe része.


Forrás: Macworld 1986/04. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Kifejezetten a konzolos fiatalságra szabott technikai leírás, amely ennek ellenére egész pontosan magyarázza el a RAM és a ROM közti különbségeket, illetve azt, hogy a játékkártyákba rakott extra chipek segítségével hogy lesznek változatlan hardveren is egyre impresszívek a játékprogramok. A legfurcsább az egész cikkben az, hogy magát a NES-t, a konzolt valamiért konzekvensen Control Deckként emlegetik; ez az első években magát számítógépes cégnek tettető amerikai Nintendo nyomására történt.

Forrás: Nintendo Power #020. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Az ekkor még remek krómozott logót is használó Commodore e reklámja tökéletesen illik július 4-hez, hiszen a CBM 2001 gépeket (mi ezeket inkább PET néven ismerjük) a gyártó kifejezetten a Nagy Amerikai Bizninsznek ajánlotta.

Forrás: Compute. 1980/04. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Igen kíváncsi lennék rá, hogy melyik francia Sega-marketinges ötlete volt, hogy a Mega Drive nagyszerű kínálatát prezentáló sajtófotón e játékok közül éppen a középszerű Amiga-játék átirataként megszülető Risky Woods jelenjen meg a képernyőn. Kis túlzással bármelyik másik kártya jobb megoldás lett volna...

A fotó egy 1993-as reklámkampány része volt.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 10 hozzászólás van.

A végül a Sanity’s Requiem alcímmel megjelent Eternal Darkness e korai, Nintendo 64-re tervezett verziójáról nem sokat tudni – nem sokkal e cikk megjelenését követően a Nintendo kérésére a fejlesztő, a kanadai Silicon Knights stúdió, a projektet átpakolta GameCube-ra, és végül annak indulócímei között varázsolta el a horror rajongóit.


Forrás: 64 Magazin #41. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Egyfelől 1986-ban a vasfüggöny satnyábbik oldalán szép dolog volt, hogy valaki le tudta írni egy grafikus operációs rendszer működését ilyen közérthető módon. Amikor a Commodore 64 és a ZX Spectrum sokak számára még elérhetetlen kincs volt csupán, ez szó szerint ismeretterjesztő cikk volt.

Ma azonban már nem elégedhetünk meg ezzel: mind az egér, mind az ablakokkal dolgozó operációs rendszerek első működő példái Douglas Engelbart 1968-as korszakalkotó előadásában jelentek meg először, majd azokat a Xerox PARC kutatólaborban fejlesztették tovább. A Xerox Alto számítógép 1975-ben már lényegében mindent tudott: grafikus felülete egy valódi asztal mintájára, skeumorf módon épült fel, és az ikonok közt egérrel is lehetett manőverezni.

A közismert anekdota szerint Steve Jobs egy Xerox-látogatás során látta meg e forradalmi dolgokat, és azonnal birodalmat épített a lopott információkból. Bár ez a sztori tulajdonképpen minden téren fals, az tagadhatatlan, hogy az Apple vitte el a mainstreambe mind az egeret, mind az ikonvezérelt operációs rendszereket.

Forrás: Alfa magazin 1986/03. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.