Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


Még ma is előfordul, hogy egy sikeres játék lényegében külön műfajjá válik, és ez a videojátékok hajnalán sokkal gyakoribb volt. Talán az első példa erre a Star Trek volt: a Mike Mayfield által 1971-ben írt program az évtized legtöbbet klónozott játékává vált, és a trekkie-generációból kinőtt hackerek számára olyan kihívást jelentett a játék egy új verziójának elkészítése valami új hardverre, mint amit ma a Doom portolói élnek meg. A játék alapvetően egy körökre osztott, időlimites klingonvadászat egy randomgenerált, 8x8 kvadránsból álló galaxistérképen.

Az eredeti játékot Mayfield azért hozta létre, mert egyetemén ugyan ki tudta próbálni a Spacewar!-t, de ő maga csak kijelző nélküli gépekhez fért hozzá; és azokhoz is csak engedély nélkül. Az eredetileg SDS Sigma 7 mainframe gépeken futó Star Trek tehát egy nyomtatón keresztül játszható szimulátor volt, és hogy jobban élvezze, kedvenc tévésorozata űrhajóit és fegyvereit építette bele.

Mayfield később egy közeli Hewlett Packard-szaküzletben egy ottani HP 2000C gépen megírta a Star Trek második verzióját. Ez STTR1 néven része lett a HP-vásárlók számára ingyen elérhető szoftvereknek, és több hírlevélben és programozási könyvben is megjelent a kódja – és 1973-ban megindult a másolatok áradata. Ezek alkotói sokszor már pénzt is kértek munkájukért; de javukra legyen mondva, a sok kókler közt néhányan tényleg jobbá is tették a programot, új és új funkciókkal kiegészítve azt.

Forrás: Creative Computing 1977/05. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

A felszerelésből ítélve a hatvanas években járunk, valami amerikai bank, kutatóintézet vagy kormányhivatal géptermében. A háttérben a mainframe gépek, az előtérben egy bivaly nyomtató, a kettő között pedig az egészet irányító terminálok láthatók.


Forrás: Floppy Diskette. A bejegyzéshez jelenleg 9 hozzászólás van.

A Manchester Baby, avagy hivatalos nevén a Small-Scale Experimental Machine, a világ első olyan számítógépe, amely elektronikusan tárolt programokkal volt irányítható. A gép egy kísérlet, mégpedig az első RAM megalkotásához vezető mérnöki kutatás része volt. A masina 1024 bit memóriával rendelkezett, és az első programot 1948. június 21-én futtatta le – méghozzá tökéletesen, hisz 52 perc alatt kiszámolta, hogy mi a 2 18. hatványának legnagyobb valódi osztópárja.

Forrás: Engineering History. A bejegyzéshez jelenleg 16 hozzászólás van.


A hirdetésen bemutatkozik a legtöbb névvel rendelkező konzol. Vegyük is sorra az összeset:

1) eredetileg Bally Home Library Computer néven mutatták be
2) hivatalos, levédett neve Bally ABA-1000 volt
3) az első példányok megjelenésekor Bally Astrocade-nek hívták
4) nem sokkal később átnevezték Bally Professional Arcade-re
5) a sajtó legszívesebben Bally Arcade néven emlegette
6) e reklámon Bally Professional Videocade-ként emlegetik
7) a BASIC-kártyával szerelt kiadás a Bally Computer System volt
8) a gép csődje után egy másik cég Datamax UV-1 néven próbálta ismét forgalmazni

Forrás: Retrodust. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Kíváncsi vagyok, hogy az öltönyös kissrác még ma, jó 35 évvel a fénykép készülte után is emlékszik-e az óriási verésre, amit az Apple II túlságosan hosszúnak ítéltetett lefoglalása miatt kapott...

Forrás: Valerie Cherie. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

A Sony designbajnok PS-F5 lemezjátszója, amely 1983 óta bűvöli a bakelitkedvelőket. A kiváló gyártástechnológiának köszönhetően a legtöbb példány még ma is gond nélkül működik; feltéve, ha az ember nem a négy ceruzaelemmel a belsejében pakolta el egy bő évtizedre a szekrény mélyére...

A kütyü működik falra szerelve vagy kézben hordozva is, és mind fekvő, mind álló helyzetben képes lejátszani a szabványos méretű és tempójú lemezek mindegyikét. A drágább PS-F9 modell néhány minőségibb komponens és eltérő színű borítás mellett egy FM-rádiót is tartalmazott. A látványos eszközöket a Sony Japánban Flamingo brandnév alatt árulta.


Forrás: Pinterest. A bejegyzéshez jelenleg 10 hozzászólás van.


Hogy miért nem lett annyira népszerű a BBC Micro itthon annyira, mint a ZX Spectrum vagy a Commodore 64? Mert egy újságíró nem bírta tartani a pofáját...

Forrás: Big K 1984/01. A bejegyzéshez jelenleg 10 hozzászólás van.

1948-ban, e fénykép készültekor még nem a szuperszámítógépeket rangsorolták gyorsaság szerint, hanem a számológépeket – e masina pedig akkortájt a büszke bajnok volt. A fényképen az IBM által gyártott Selective Sequence Electronic Calculator látható – persze valójában ez is egy elektromechanikus számítógép volt, éppcsak a szóhasználat volt eltérő (ahogy korábban már volt szó róla, az akkori computer szó a mai értelemben vett programozókra utalt).

A SSEC hatalmas gépezet volt, a valaha épített legnagyobb elektromechanikus gép; mert természetesen a kép háttérében levő szekrények, illetve az azokban elhelyezett 12.500 méretes vákuumcső végezte a számításokat – az előtérben csak a meglehetősen komplex kezelőpult látható. A hölgy Elizabeth Stewart, a rendszer legképzettebb operátora. A SSEC-ből mindössze egyetlen példány dolgozott, mégpedig az IBM New York-i központjában; elsődleges feladata a Hold és más égitestek pozíciójának minden korábbinál precízebb kiszámítása volt. Az ehhez szükséges 11 ezer összeadást és 9000 szorzást az eszköz körülbelül hét perc alatt végezte el.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 13 hozzászólás van.

Érdekes ellentét feszül a régmúlt és a ma stílusbesorolásai között: Richard Garriott, a BioForge producere szerint pont attól lesz egy játékból interaktív film, ha az a központi karakter teljes irányítását a játékos kezébe adja – vagyis, ha egy 3D-s akciójátékot készítenek a fejlesztők. Mai fogalmaink szerint az amnéziás kiborgról szóló grimdark történetet elmesélő BioForge pontosan ez: egy enyhébb kalandelemekkel feldobott pocsék akciójáték.

Persze a kilencvenes évek közepén, a CD-k aranykorában az interaktív film szinte mágikus szónak számított, így mindenki megpróbálta saját portékáját annak feltüntetni.


Forrás: Computer Gaming World #117. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Ha jól működött (amire nem hogy mérget, de még hashajtót se vennék), az az extra Spectrum-billentyűzet megváltás lehetett vásárlóinak. A fényceruzából még a legoptimálisabb esetben sem nézek ki sokat, a Spectrum hangjait a televízión keresztül felhangosító Spectra Sound pedig valószínűleg minden idők legkegyetlenebb kínzóeszközei közé sorolható...

Forrás: Big K 1984/04. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.