Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

A bőrszínből ítélve e másodrangú Terminator-utánzat tényleg túl sokat volt a tűző napon – igencsak fájhatott neki az idegenek elleni heves háború minden mozdulata...


Forrás: Game Player’s 1989/12. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A televízióval egy óriási baj van a csatornák szemszögéből: nem lehet tudni, hogy éppen hány képernyőn és hányan nézik a műsorokat. Először különféle telefonos felmérésekkel, illetve kézzel írt tévénézési naplókkal próbálták ezt megtudni, de a nyolcvanas években már rendelkezésre álltak olyan speciális hardverek is, amelyek automatikusan logolták, hogy melyik csatorna mennyi ideig látszódott a képernyőn (bár nyilván ezek sem tudták mérni, hogy hányan nézték ténylegesen azokat). Ez az 1985-ös fénykép az AGB Research nevű, a bostoni tévézési szokásokkal foglalkozó cég irodájában készült.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


A fenti sor előzetesnek hívja, a szöveg tesztverzióról beszél, a százalékban végződő cikk viszont igazi kritikának a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető. Meglepő, hogy a nagy lelkendezés alatt csak egy 80%-os értékelés olvasható – az 576-ban ez nem számított túl erős eredménynek, és ha valami, hát a System Shock tényleg többet érdemelt volna...

Forrás: 576 KByte 1994/10. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Vajon egy képregényből szalasztott, csápokkal jól ellátott főgonosz sátáni lakhelye, avagy az IBM egyik gyára látható az 1962-es fotón?

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Az 1991-es téli CES igen sűrű eseménynek ígérkezett – de végül ezek a nagy bejelentések mind elmaradtak. A Sony például fél évvel később, a nyári CES-en mutatta be a világnak a CD-olvasóval ellátott új SNES-t, a PlayStationt (majd egy nappal később a Nintendo a lehető legnyilvánosabb módon közölte, hogy a Sony helyett a Philips gyártja majd az új gépet – és ezen Ken Kutaragi annyira felhúzta magát, hogy birodalmat épített a Nintendo-mentes PlayStationből.)

Szintén nem volt ott a januári kiállításon az Atari Panther konzol, amely az itt leírtaktól eltérően már egy 32-bites gép volt. Noha a konzol készen állt a tömeggyártásra és az őszi premierre, ráadásul tíznél is több kiadó dolgozott az első játékokon, a nyári CES előtti hetekben az Atari törölte a projektet (erről a londoni irodának elfelejtettek szólni, így ők pár napig hirdették az új platformot.) Hivatalosan azért, hogy a 64-bites Jaguar fejlesztésére tudjanak koncentrálni, nem-hivatalosan pedig e döntésben egész biztosan szerepet játszott a cikkben is megemlített probléma: a nagy japán fejlesztők nélkül a kilencvenes években konzol egyszerűen nem lehetett sikeres, márpedig az Atari ezen a téren mindig igen komoly hátrányban volt riválisaihoz képest.


Forrás: Electronic gaming Monthly #019. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

1983-ban két Bug Bomb című játék is megjelent: az egyik kizárólag Japánban, MSX-re, a másik kizárólag Nagy-Britanniában, BBC Micro gépekre. Lehet tippelni, hogy a fényképen a 16-éves alkotó, Simon Birrell melyiket mutatja be a Virgin Records nagyhatalmú urának, a játékvilágba való beugrást tervező Richard Bransonnak... A Bug Bomb végül a Virgin Games első játékaként vonult be a nagyon obskúrus történelemkönyvekbe.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


A Celal Kandemiroglu által festett borító minden idők talán legrosszabbul megrendezett motorversenyét ünnepli: a játékban tényleg nincs elismerés a második helyezettnek, a győztes pedig pezsgő és érem helyett csak egy motort kap. (Oké, minden idők legjobb titkos szupermotorjának egyetlen megmaradt példányát.)

Bár nekem soha nem volt szerencsém az Amigára és Atari ST-re megjelent No Second Prize-hoz, a leírás alapján a poligonos szimulátort kizárólag egérrel lehetett irányítani. Az esetleges tapasztalattal rendelkezőket kérdezem: nem volt ezt szörnyű?

Forrás: Amiga Power 1991/11. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

Amikor 1990-ben Mevlut Dinc (Last Ninja 2) sztárprogramozó 1990-ben saját stúdiót alapított más neves európai társakkal, eleinte minden tökéletesen ment. A Vivid Image korai játékai, mint a Hammerfist, illetve a First és a Second Samurai igen komoly sikereket arattak mikroszámítógépeken. Sajnos azonban a piac 1994-re kihalt a fejlesztők alól, így kénytelenek voltak konzolra átnyergelni – és ha már ott voltak, hát a legnagyobb óriást próbálták meg hazai pályán letámadni. A Street Racer első, SNES-es verziója explicit módon a Super Mario Kart trónfosztására készült, de ezt finoman szólva sem sikerült kivitelezni. Egyéb ötlet híján a Vivid Image a következő éveket a program portolásával töltötte, és a Game Boytól az Amigán át PlayStationig a lehető legkülönbözőbb platformokon jelent meg. Azt, hogy e verziók milyen minőséget is képviseltek, ez a kapafogú hirdetés talán jól mutatja. (Az efféle korreláció természetesen nem szabályszerű, de esetünkben mégis igaz.)


Forrás: PlayStation Plus 1997/01. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Bár az iraki háborút túlélt Game Boynak a Nintendo tartósabb marketinget tudott keríteni, a Marantz céget is meg kell dicsérni: ők már 1976-ban tudták, hogy az ilyen drámai történeteknek van reklámértéke.

Forrás: Playboy 1976/10. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Kate Pierson, a B-52’s zenekar egyik vokalistája néz drámaian a kamerába, nem is sejtve, hogy ezzel garantáltan elveszít egy életet; a Centipede minden volt, éppcsak a figyelmetlenséget kedvesen toleráló automatának nem lehetett nevezni.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 7 hozzászólás van.