Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Az itthon is hatalmas sikert arató Dragonlance-regények egy igen korai, akkor még csaknem példátlan crossmédia-manőver elemei voltak. Az új AD&D-világnépszerűsítésében az alapkönyvek és a regények mellett videojátékok, illetve képregények is részt vettek. A Shadow Sorcerer a gyengébben sikerült darabok közé tartozik: valós idejű akció és inkább stratégiai játékra, mintsem RPG-re hajazó taktikai mód keveredik benne, méghozzá meglehetősen primitív formában (ezt akkor azzal magyarázták, hogy a program elsősorban kezdő játékosoknak készült). Sokat kalandozni nem nagyon lehet, hisz a két kalandmodult feldolgozó történet komoly időlimittel dolgozik.


Forrás: Amiga Power 1991/10. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


A legtöbb játékműfaj kezdetei bizonytalanok, képlékenyek, hiszen általában sok elődprogram kell hozzá, míg egy stílus kötelező kellékei kikristályosodnak. A focimenedzser-játékok nem ilyenek: Kevin Toms 1982-es, először a három Sinclair-számítógépre megjelent Football Managere már minden lényegeset tudott, amire a mai ászok képesek, egyedül a tartalom volt némileg kisebb, hisz csak az angol ligákat dolgozta fel. A két évvel később érkező Commodore 64-konverzió nem tudott sokkal többet, de a grafika már olyan szép volt, hogy bátran kitették a dobozra is az egyik screenshotot.

Forrás: Your 64 1984/12. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Kiváló válogatás a „minőségi” Pac-Man-ipar legmélyebb bugyraiból. Értem én, hogy 1983-ban még nem volt lehetséges minden, amit ma természetesnek veszünk, de meg vagyok győződve róla, hogy annál a nyomorult plüssholdnál „élethűbb” figurát is lehetett volna alkotni...

Forrás: Vidion 1983/02-03. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Ez a fura fénykép eredetileg a Neiman-Marcus áruház 1969-es karácsonyi ajándékkatalógusban jelent meg, és azt volt hivatott ábrázolni, hogy a Honeywell gyártmányú „konyhai számítógép” milyen hasznos is lehet a modern háziasszony számára.

Mert hát mi másra is lehetne szükség egy direkt nőknek tervezett számítógépben, mint a receptek, illetve a családi költségvetés végtelen kinyomtatásának képességére...?


Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Még több fontos játék a kópéságra mindig kapható Playboyból.

Forrás: Playboy 1976/12. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Ünnepeljük a horrorhangulatú októbert ezzel a kicsit talán conanosra sikerült Castlevania-poszterrel!


Forrás: Nintendo Power #014. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Nem tudom, hogy hosszú távon is elviselhető, mi több, kellemes lenne-e, mindenesetre én szívesen vennék egy új Pole Positiont, ami e kép grafikai stílusában készül. Nyilván esély sincs rá, hiszen a Forma-1 jogai az EA-nél vannak, ott pedig minden tekintetben a realista ábrázolás kapja a főszerepet.

Forrás: Tilt #009. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Az 1963-ban indított Project on Mathematics and Computation, avagy becenevén a MAC, az MIT egyetem egyik nagyszabású kísérlete volt: a DARPA finanszírozásával futtatott projekt keretei között egy több gépről is elérhető, időmegosztás-alapú módon használható számítógépes rendszert telepítettek a mérnöki karra. Az indulást követő hónapokban a rendszer tíz terminálon összesen 200 felhasználót tudott kezelni, hat évvel később pedig már 300 egyidejű használó és összesen ezer terminál sem okozott neki gondot.

A kép 1966-ban készült az MIT egyik géptermében, a fiatal kutató éppen egy mesterséges intelligenciákkal kapcsolatos programon dolgozik a kijelző nélküli terminálon.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Teljesen értem, hogy mit is akart elérni a reklámgrafikus kolléga, mindazonáltal munkája ma már deviantartos shitpostnak is alig-alig menne el...


Forrás: Electronic Gaming Monthly #047. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.



A Myst sikere nyomán jó egy évtizedig egész népszerű volt az az által teremtett műfaj; idegen bolygón játszódó kalandjátékok, melyekben a klasszikus történetmesélés szerepét érthetetlen gépek és bizarr NPC-k kihüvelyezhetetlen interakciói vették át. A Reah is ebbe a körbe tartozik, és mint a legtöbb trónkövetelő e stílusban, ez is igen messze volt attól, hogy legyőzze a Cyan addigra hosszú sorozattá nyújtott remekművét.

Forrás: Total Control 1998/11. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.