Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.
A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.
Ma már senkinek nem rebben meg a szeme, ha az egykor saját konzolt is gyártó SNK vagy a Sega egy Nintendo-platformra, netán PlayStationre ad ki játékot – na de mit szóljunk ahhoz, amikor a Sony publikál NES-re?!
Valószínűleg a mai napig ez az egyetlen Sony-játék, amelyben háztetőn mászkáló tacskókat kell megsemmisíteni...
Forrás: Electronic Gaming Monthly #036. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.
Az 1979-es karácsonyi szezon egyik legnagyobb sikere a japán Tomy cég által gyártott Atomic Arcade Pinball volt, lényegében egy otthoni flipper. Az egyszerű, de jól működő műanyag játékot bármilyen felületre letéve, hangos kattogások és folyamatosan növekvő pontszám mellett lehetett pöckölni a fémgolyókat. A játék négy góliátelemet fogyasztott.
A fotó az 1980 karácsonya előtti napokban készült egy denveri bevásárlóközpontban.
Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A Crystal Dynamics keze elég sok mindenben benne volt, mielőtt úgy istenigazából befutottak volna, ez a hirdetés pedig ezek közül az egyik leginkább elfeledett játékot hirdeti. A már címével is menőző Off-World Interceptor eredetileg 3DO-ra jelent meg, majd a hatalmas anyagi csődöt látva a programot lényegi változtatás nélkül, de már az Extreme alcímmel kiadták PlayStationre és Saturnra is. A játékban a feladatunk az eltérő színű bolygókon a kitűzött célpontok, illetve gyakorlatilag minden más tereptárgy darabokra lövése lesz, miközben szívós járgányunkat próbáljuk irányban tartani.
A játék leghíresebb vonása azonban sokkal inkább az, hogy a borzalmas, de tényleg párját ritkítóan pocsék FMV jeleneteket a fejlesztők maguk gúnyolják ki. Igaz, az ő viccesre vett szövegeik sem jelentik a humor csúcsát, de azért jó látni, hogy a stúdión belül is mindenki tudta, hogy milyen ótvar tartalmat tesznek arra a szegény CD-re...
Forrás: Maximum 1995/11. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A TruVideo TM és a többi hollywoodos marketingszöveg szavatossága igen hamar lejárt: a világnak (és persze a Segának) is igen hamar rá kellett jönnie, hogy ha muszáj választani az interaktivitás és a kreativitás, illetve a Zs-kategóriás színészekkel forgatott béna intaraktív filmek közül, száz emberből legalább 99 az előbbi mellett dönt. A Mega CD így tehát igen gyorsan eltűnt a süllyesztőben, és vele együtt ennek a stílusnak is leáldozott...
Forrás: Electronic Entertainment 1994/01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A ZX Spectrum+ megjelenését ünnepli címlapjával ez a spanyol magazin. Igaz, a hardver ennyire a jövőbe talán nem nyitott ajtót, hisz lényegi változtatás nélkül csak egy műanyag billentyűzetet, illetve egy reset-gombot adott a korábbi hardverhez – de az illusztráció így is látványos.
A spanyolok amúgy imádták Sinclair gépét, olyannyira, hogy az 1985-ben debütáló ZX Spectrum 128-at ott fejlesztették ki, hogy az mindenben kiszolgálja a hatalmas rajongótábort. Sőt, a gépet forgalmazó Investrónica valahogy azt is elérte, hogy a Spectrum-variációk hivatalosan spanyol terméknek számítsanak, és így mentesüljenek a külföldi gépeket sújtó adótól.
Forrás: Micro Hobby Semanal 1984/11. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Bár szerintem nem volt ember az alkotó édesanyján kívül, aki tényleg dicsérte volna ezt a grafikát, a Tennis Arena teljesen jól játszható, mi több, helyenként egész élvezetes teniszjáték volt. Igaz, a reklám által sugallt pokoli őrjöngés nem volt meg benne: a jól ismert szabályokkal dolgozó unalmas sportot mindössze a fura karakterek, a bizarr pályák, illetve a leginkább a verekedős játékokra emlékeztető szuperütések próbálták meg feldobni.
Forrás: PlayStation Pro 1998/01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Az otthoni számítástechnika első éveiben még nem lehetett tudni, hogy ebből az egészből lesz-e tartós siker, hogy épül-e majd igazi ipar e gépekre. A hacker-lelkületűek megpróbálták mindenre rávenni a korai, mai szemmel nézve nullához konvergáló teljesítménnyel rendelkező masinákat, előre jelezve szinte mindent, ami csak 20-30-40 évvel később lett csak mainstream. Igaz, akkor még jóval nagyobb munka volt minden, mint ahogy az a telefonos tárcsázás lehetőségét boncolgató cikkből ki is derül.
Forrás: BYTE 1980/01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A NES-verzió az egész vonzó grafika alatt egy mérhetetlenül rossz filmfeldolgozás lett, de ennek ellenére a Star Wars az érezhetően gyengébb Nintendo-gépen jobb tudott lenni. No nem jó, éppen csak jobb, játszhatóbb, mint a bicskanyitogatóan unfair előd. És az állóképeken még kellően jól is néz ki...
Forrás: Electronic Gaming Monthly #039. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
Itt az ideje, hogy újra, sokadszorra is belekössek a régi idők lelkes kontrollermérnökeibe: biztos vagyok benne, hogy a Remote Ultimate Superstick 1988-ban nem működött tökéletesen wireless módban, de ha esetleg mégis megtalálta a konzolt, hát ezzel a kialakítással még abban se lehetett köszönet...
Forrás: Computer Play 1988/09. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Bár a Little Lovers: She So Game cím láttán mind az erkölcs-, mind pedig a nyelvtan-rendészek felkaphatják a fejüket, de szerencsére legalább az előbbi csoportnak nem kell aggódnia: akármit is sugall a minimum szerencsétlen cím, e randiszimulátorban a legerotikusabb lehetőség a kiválasztott leányzó megölelése egy jól sikerült randevú végén.
A saját maga által a Table Talk RPG kategóriába sorolt játékban három japán gimnáziumi évet (és két nyári szünetet) ölel fel egy menet; ennyi időnk van rá, hogy magunkat intelligens és atletikus fiatalemberré képezzük, illetve, hogy ennek segítségével jól magunkba bolondítsunk egy leányzót. Természetesen mindegyik hölgy más ízléssel, hobbikkal és háttérsztorival bír, és alaposan észnél kell lenni, ha nem akarjuk leégetni magunkat előttük.
A játék legfőbb különlegessége mindenképpen az, hogy valójában egy társasjátékról van szó: minden nekifutásnál három riválissal kell megvívnunk, akiket irányíthat akár más játékos is. A véletlen szerepe is fontos: a napi cselekedeteket egy rulett, illetve a felhasználható kártyák szabják meg – utóbbiakkal például éjszakánként riválisaink nevében lehet zaklatni a lányokat, másnap meg szörnyülködve hallgathatjuk, ahogy a kialvatlan hölgyek szidják helyettünk Kobayashit vagy Tanakát. Tudjátok mit? Talán mégis van oka aggódnia az erkölcsrendészeknek...
Forrás: PlayStation Magazine #106. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A fejléckép forrása: waneella