Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


A Delphine úgy akart James Bond-játékot készíteni, hogy közben ne kelljen jogdíjakat fizetni. A bátor akció sikerült, és az Operation Stealth végül egy titkosügynökös kalandjáték lett öltönyös hőssel, attraktív hölgyekkel és vad akciójelenetekkel. Igaz, a főhős a CIA kötelékébe tartozó John Glames, aki nem olyan ikonikus figura, mint a brit Bond.

A játékot Amerikában forgalmazó Interplay is látta ezt, és ők a költségekkel nem törődve licenszelték a mozihőst, és végül James Bond 007: The Stealth Affair néven adták ki ugyanazt a játékot. És tényleg pontosan ugyanazt a játékot: Bond itt a CIA kötelékébe tartozik, hiszen az ahhoz kapcsolódó részek átírása túl sok időt vitt volna el...

Forrás: Zero 1990/05. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

A Maces & Magic-sorozat második felvonása, a Stone of Sisyphus, egész pontosan olyan volt, mint az első: egy digitális, illusztrált* lapozgatós könyv. Mégpedig egy meglehetősen furcsa darab: története nincs, így egyetlen feladatunk a kincsharácsolás lesz. Bármikor visszatérhetünk a városba eladni a rengeteg szajrét, ami aranytartalékaink mellett pontszámunkat is növeli, és ha elértük a maximális 695 pontot, egyszerűen véget ér karakterünk útja.

A széria alliteráló, fantasy-ízű címe miatt a Dungeons & Dragonst publikáló TSR perrel fenyegetőzött; ebből ugyan végül semmi nem lett (nem úgy tűnik, mintha lett volna tényleges jogalapja a cégnek a hepciáskodásra), de ezért van ebben a hirdetésben is ennyire elrejtve a sorozat neve.

A fentieken túl a játék már csak azért is érdemes a figyelemre, mert ez az egyetlen videojáték, amelyben választható fegyver a terbutje is.

*Grafika csak az utólag készült Atari 400/800-portokban van.


Forrás: Antic 1983/02. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

1993 tavaszán a Sega francia képviselete új kampányt indított, amely hihető élethelyzetekben ábrázolta a Mega Drive-ot és játékosait. Itt például egy átlagosnak berendezett gyerekszoba látható, no és persze az angyali gyerkőc maga, aki természetesen ingben és pulóverben, frissen mosott hajjal küzdi le a WWF Super WrestleMania által támasztott kihívásokat.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.


Talán nem meglepő, hogy egy Commodore Business Machines nevű cégnek halvány gőze sem volt arról, hogy a játékosok milyen programokat is látnának szívesen gépeiken. A vállalat 1983-as húzóterméke például a Tooth Invaders volt, egy játék, amelyről igen sokat elmond az a tény, hogy az Amerikai Fogászszövetséggel együtt fejlesztették ki azt.

Forrás: Commodore Power Play 1983/01. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Nem hiszem, hogy ennél a képnél lehetett volna találni kevésbé hízelgőt Alan Shearerről, de így, a rossz testtartás avatárjaként is volt lélekereje a focistának, hogy a rövidéletű Actua Soccer-szériát az egekbe dicsérje.

Forrás: Arcade 1999/02. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

PlayStationre még olyan olcsón lehetett fejleszteni, hogy az utolsó utáni, a kutya (és rovar) által sem ismert anime is simán kaphatott játékfeldolgozást. Merthogy a képen bizony a Yoshimoto Muchikko Monogatari című, ízeltlábú főszereplőkkel rendelkező animeszéria játékverzióját hirdeti a kiadó Sony Music. Mit ne mondjak, a kocka alakú karakterekkel mindenki jobban járt volna...


Forrás: PlayStation Magazine 1999.09.03.. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.


Elsőként szögezzük le, hogy a játékújságban megjelenő nindzsák átka természetesen itt is működik, ez a példány például sokkal inkább hasonlít túlméretes pizsamába bújt goblinra, mint egy félelmetes japán kémre és harcosra; arról nem is beszélve, ahogy azt a jellegzetesen nem-ázsiai kardot tartja szerencsétlen...

Másfelől viszont térjünk ki arra is, ahogy a megzavarodott grafikus a Way of the Tiger címet szó szerint értve fáklyás lépcsősort rajzolt szegény ragadozó torkába.

Harmadszorra pedig egy meghökkentő információ, ami engem elkerült a játék megjelenése óta eltelt évtizedekben: bármilyen furán is hangzik, ez a játék egy lapozgatós könyv feldolgozása!

Forrás: Zzap! 64 1986/08. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Szuperlátványos hirdetés (főleg 1991-hez képest), de a szövegben azért csak sikerült elrejteni néhány durva csúsztatást. Egyfelől például, bár a Phantasy Star III története parádés módon tényleg három generációt ölel fel, egy végigjátszás közel sem tart több száz óráig; 40 órába még külső segítség nélkül is bele fog férni mindenkinek az összes opcionális feladattal kibővített végigjátszás. Másfelől az már objektíven nem igaz, hogy ez a Phantasy Star II és a Sword of Vermillion alkotóinak játéka lenne – pont hogy híres módon a harmadik részt egy teljesen új gárda készítette, a munkálatokban még Rieko Kodama, a sorozat megálmodója sem vett részt. (A második rész társrendezője az egyetlen közös pont a második és a harmadik Phantasy Star között – a Sword of Vermillion gárdájából viszont senki nem dolgozott e programon.)

Forrás: Electronic Gaming Monthly #025. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Brutális pszichikai hullámvasúttal ér fel e 116 esztendős híroldal végigolvasása. Koncentráljunk inkább a szórakoztató találmányra: valaki feltalálta, hogy a telefonközpontos kiszolgálókat miként lehet kizárni a beszélgetésből! (És én az is megtudtam, hogy e szakma tagjait „hello girl” néven ismerték Amerikában.) Ami pedig az utolsó felvetést, az olvashatatlanná tett levelezőlapokat illeti: nehéz elhinni, hogy a boríték nem jutott senki eszébe...


Forrás: Popular Mechanics 1905/10. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


A SNASM2 fejlesztőkészlet a maga korában tényleg olcsónak és kiválónak számított. A gyártó balszerencséjére azonban a hardver, a 32X* két évet sem ért meg, és az érdeklődés hiánya miatt alig 40 játék jelent meg rá. És a végső csapás: ezek egyike sem használta ki igazán a platform extra funkcióit, a legtöbb ezek közül szimpla port volt Mega Drive-ról.

*A fura konzolt Japánban Super 32X, Amerikában Genesis 32X, Európában Mega Drive 32X, Brazíliában pedig Mega 32X néven árulták – de sehol nem volt Sega 32X a neve.

Forrás: Edge #018. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.