Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

A számítástechnika hardveres korszakát, vagyis a nyolcvanas éveket megelőző időszakot, az IBM dominálta, mindenki más csak a második helyért vetélkedhetett. Ezt a cég elsősorban ennek az apró kütyünek, az SLT-nek köszönheti. Az először a System/360 mainframe számítógépekben használt Solid Logic Technology lényegében egy aprócska áramkör volt, a korszakhoz képest parányi tranzisztorokkal és diódákkal, amelyet aztán fémházba foglaltak. Az ezekre a hardverekre építő gépek javítása és bővítése a moduláris felépítésnek köszönhetően egyszerűvé és gyorssá vált, hisz az úgynevezett SLT-kártyákon pár pillanat alatt lehetett cserélni ezeket, a szekrényméretű gépeket pedig egy szemvillanás alatt meg lehetett tölteni újabb és újabb, SLT-kkel teli kártyákkal.


Forrás: Computer History Museum. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Akcióban az IBM által fejlesztett rakétavédelmi rendszer egy apró komponense. A SAGE, a Semi-Automatic Ground Environment az ’50-es évek legkomplexebb számítástechnikai projektje volt, és a hidegháború csúcsán 54 rendszer üzemelt – mégpedig olyan jól*, hogy csak 1984-ben vonták ki a forgalomból.

*Legalábbis a hivatalos jelentések szerint; más kérdés, hogy amennyire tudjuk, a SAGE-nek nem volt dolga, hisz a szovjetek nem támadtak Amerikára repülőkkel vagy rakétákkal, így a rendszer a gyakorlatban sosem bizonyított.

Forrás: Flickr. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

A „nincs artworkünk de valamit a hirdetésre kell tenni” szindróma egyik eklatáns képviselője. Ez igen sokáig állandó gond volt a BioWare játékaival: nem feltétlenül a marketing miatt, de azért is, mert a játékújságok így nem nagyon tudtak látványos címlapokat készíteni a sokszor remek játékokhoz.


Forrás: DC-UK 2000/05. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Az Iron Helix a CD-alapú játékok első generációjához tartozott, de legalább néhány tekintetben jobb, „játékabb” tudott lenni, mint az akkortájt tucatszám készülő borzalmas FMV-programok. Igaz, a keretsztori valami egészen borzalmas (ráadásul azt a hirdetés még valamiért hiányosan is foglalja össze), és nyilván a szereplőket sem az Oscar-díjasok közül toborozták, de legalább volt tényleges játék is a filmjelenetek közt: szűk határok közé szorítva ugyan, de az Iron Helix egy lopakodós játék volt: apró, zoológiai feladatokra készült robotunkkal a megvadult katonai űrhajó biztonsági rendszere elől bújkálva kell elérnünk az  önmegsemmisítőt. Azt nem mondom, hogy mindez élvezetes is volt, de mindenképpen játékszerűbb volt, mint megannyi ostoba riválisa akkortájt.

Forrás: PC Gamer (UK) 1994/01. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

A NES-re készült Zapper utódja a SNES-hez kifejlesztett Nintendo Scope volt. Ahogy a Nintendo első fépisztolya sem tudta megváltani a világot, úgy ez a fény-bazooka sem lett különösebben népszerű: a kütyühöz csomagolt játék mellett alig 11 szoftver akadt a SNES gazdag  kínálatában, amelyik támogatta. Ezek közül messze a legmeghökkentőbb az idehaza Amigán és Commodore 64-en valószínűleg jobban ismert Lamborghini American Challenge, amely SNES-en kapott egy olyan játékmódot, ahol a riválisokat holmi unalmas előzgetés helyett inkább fel kellett robbantgatni.

Forrás: Mean Machines #24. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Andrew Braybrook egyik legjobb játéka az Uridium volt, ráadásul a játékmenet élményei mellett a programozó mindent kihozott a Commodore 64 által hardveresen még csak nem is támogatott parallax scrollozásból.

Noha Braybook két folytatást is készített (az Uridium+ új pályákkal szerelve kizárólag játékgyűjteményekben jelent meg, az Uridium 2 pedig Amigán próbált hódítani), ironikus módon a játék a legjobb eladási mutatókat konzolon érte el. Az eredeti Uridium portolási jogait a Mindscape vásárolta meg, de nem azért, hogy azt csak úgy átírják: a címképernyőt és az űrhajók sprite-jait átrajzolva, minden mást pedig változatlanul hagyva e játék lett a The Last Starfighter film hivatalos átirata NES-en.


Forrás: Zzap! 64 1986/03. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.


Valószínűleg a világ egyetlen listája, ami 26 pontból áll; ami főleg azért érthetetlen, mert a VIC-20-hoz készült az egész...

Forrás: Computer & Video Games #020. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Ha nagyon gonosz akarnék lenni, akár azt is mondhatnám, hogy a Hydlide-ok egyetlen érdeme az, hogy a hatásukra megszületett egy másik cégnél az Ys-sorozat; de ez persze tényleg aljasság lenne, hisz a játékok megjelenésükkor teljesen elfogadható szintet hoztak, ráadásul az illusztrációkhoz is mindig nagyszerű grafikusokat béreltek fel. A gond elsősorban az volt, hogy a programok angolul mindig sok-sok évvel az eredeti premiert követően jelentek meg, ráadásul a T&E Soft nagy pech-jére általában nem sokkal valamelyik Zelda utánra időzítve, ami tönkretette a programok esélyét a sikerre – annyira azért nem voltak jók. Az itt látható harmadik rész egyébként nálunk Super Hydlide néven jelent meg, kizárólag Mega Drive-on. A fenti, valamiért Japánban is csak az MSX-kiadásokon használt parádés festmény helyett az angol nyelvű verziót ezzel a „remekművel” próbálták meg eladni.

Forrás: MSX Fan 1987/12. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Az első rész egy vasmellényét szégyellősen húzgáló alakot kapott dobozképül, a második pedig már a játék grafikáját semmiben nem tükröző adrenalinőrülteket. (És ha már itt vagyunk, érdemes megnézni a japán Mega Drive-verzió, illetve az amerikai DOS-kiadás képeit is!)

E hirdetésen valamiért a csálé színeket használó festménynek és a négy screenshotnak nem sok szerep jutott, a játékot a kiadó inkább a Bitmap Brothers Amigán minden bizonnyal mindenki által ismert logójával akarta eladni a konzolos közönségnek.


Forrás: Mean Machines Sega 1992/10. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Az ember igen könnyen azt hihetné, hogy itt éppen az 5000-es sorozatszámú Amiga számítógépek bejelentése zajlik, pedig csak egy megtévesztő reklámról van szó. Ez az A5000 ugyanis „csupán” egy bővítőkártya volt, egy extra processzorral, illetve az ezt kiszolgáló memóriával szerelve. A gyártó játékoknál 5-6-szoros gyorsulást, egyes grafikai programoknál pedig a csúcsmodellel akár 40-szeres gyorsulást jósolt.

Csak a tájékoztatás kedvéért: amikor e hirdetés megjelent, egy alapkiadású, extrák nélküli Amiga 500-as ára 350 font volt.

Forrás: Amiga Format 1990/10. A bejegyzéshez jelenleg 13 hozzászólás van.