Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


Minden platformon akadtak játékok, amelyeket elsősorban fantasztikus grafikájuk adott el – és ZX Spectrumon a Fairlight is ilyen volt. Minden magazin oldalakon keresztül lelkendezett a GROX grafikus motor valós, illetve vélt képességeiről, a játék által nyújtott nagyszerű látványvilágról. És ez megérdemelt is volt, hisz e program tényleg gyönyörű volt; igaz, ez sajnos sokhelyütt a játszhatóság rovására ment, főleg a 48K-s gépeken.

Forrás: Amtix 1986/04. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Ritka betekintés az első hazai számítógépes klubok egyikébe.

Forrás: Élet és Tudomány 1984/02. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A számítógépek hasznosságában az első évtizedekben a komoly matematikai teljesítményre vágyó kutatókon és mérnökökön kívül nem sokan hittek – egyszerűen hiányoztak azok az egyszerű és hasznos funkciók, amelyeket ma alapvetőnek tartunk. Amikor ez a fénykép 1987 tavaszán elkészült, a sétálgató New York-iak jókora része számára valószínűleg az efféle bazári masinák jelentették az egyetlen kapcsolatot a számítógépekkel.

A korábbi évtizedek minden napjáról néhány újsághírt tartalmazó, és kérésre azt ki is nyomtató számítógép az International Food Festival egyik kis szórakoztató extrája volt.


Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


E hirdetés a „zacskós”, összeszerelendő készlet formájában árult számítógépek korszakának legvégén jelent meg; Amerikában talán épp a Heath volt az utolsó képviselője ennek a stílusnak, Európában pedig a ZX81-gyel zárult ez az időszak.

Forrás: BYTE 1980/01. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Az IBM Japan egyik munkatársa, Erina Sakurai mutat be egy korai viselhető számítógép-prototípust a japán sajtónak 1999 novemberében. A Tokióban kifejlesztett gép három komponensből állt: egy fejre csatolható kijelzőből, egy egykezes kontrollerből, illetve a Walkman-méretű vezérlőegységből. Utóbbi lényegében egy összenyomott Thinkpad laptop volt, ami vezérelte az Olympus által kifejlesztett headsetet. Ez egy teljes (bár parányi és átlátszó) Windows desktopot helyezett a felhasználó jobb szeme elé, amit aztán az egeret helyettesítő kontrollerrel lehetett irányítani. A projektből végül nem lett semmi, valószínűleg arra nem jött rá senki, hogy „oké, működik, de ez miért is jó bárkinek?”

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 6 hozzászólás van.

Értem én, hogy be kellett szólni az eredeti játéknak, amelyet aztán elég pofátlanul lemásoltak a The Edge kiadó programozói, viszont sajnos az 1985-ben minden bizonnyal mókás beszólás mai élét elveszi, hogy senki nem tudja, hogy mi a fenét is jelent a Primary Imbalance fantázianévvel felruházott egykori technológiai újítás.

A játék amúgy egy Brian nevű vikingről szól, aki gleccsertóba esve megfagy és csak 1983-ban tér magához. Ebből a helyzetből talán még e gépeken is ki lehetett volna hozni némi helyzetkomikumot, de az alkotók megelégedtek száz pokoli nehéz képernyővel, melyek mindegyike valami elborult és pixelpontos megoldást kívánt meg.


Forrás: Zzap! 64 1985/05. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Meglehetős magabiztosságra utal egy 1982-es játéktermi játékot bármiféle változtatás nélkül teljes árú SNES-játékkén újra kiadni, de hát a THQ legalább annyira szerette ezt a nyerészkedő taktikát, mint a szexuális töltetű szlogeneket.

Forrás: Nintendo Official Magazine #054. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Az 1977. április 16-17-én megrendezett West Coast Computer Faire nem szimplán a nyugati part első jelentős számítógépes rendezvénye volt, de a személyi számítógépek iparának beindulása is ide köthető. Itt mutatkozott be a Commodore PET (egy nem végleges verzió látható a képen), és az Apple két Steve-je is itt leplezte le az Apple II-t. A rendezvényen látott csodákkal, az itt gyűjtött ötletekkel tért vissza hazájába Tomio Gotou, a PC-8001 majdani tervezője, illetve Kazuhiko Nishi, aki az MSX-projekt vezető mérnöke lett.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

(An)Tony Crowther csodagyerekként, 19 évesen robbant be a brit játékvilágba, és a korai Commodore-korszakban kiemelkedőnek számító programozói tudásával sikert sikerre halmozott. Bár a William Wobbler nem feltétlenül tartozik a legjobb alkotásai közé, pár hónapig sokat cikkezett róla a sajtó, mégpedig az e hirdetésen is kiemelt verseny miatt: a játék végigjátszásakor a speciális lemezre kellett menteni, és azt beküldve lehetett jelentkezni a jutalomért. Sajnos azt nem jegyezte fel a történelem, hogy ki volt az első, akinek sikerült végigjátszania a pokoli nehéz játékot, és hogy mit is nyert ezer fontot érő kincsként.


Forrás: Your Commodore 1985/10. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Bár a NEC remek, itthon sajnos alig ismert PC Engine konzolja az anyaországon kívül hivatalosan a TurboGrafx-16 nevet viselte (azt hirdetve, hogy ez már 16-bites hardver; ami egyébként speciel a processzorra nem volt igaz), Franciaország ellenállt. Azon a piacon a helyi képviselet valahogy elérte, hogy névcsere nélkül tudják piacra dobni a játékgépet, és, bár kazualitást nyilván nem mernék feltételezni, ott egész szép sikereket aratott a konzol.

Forrás: Joystick #001. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.