Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


Nem Aragorn, Aragon!

Érdekes módon a hirdetés stratégiaként akarja eladni a Sword of Aragont, pedig hát a játék a seregek ellenére is sokkal közelebb áll a hagyományos RPG-khez. Talán ez volt az első igazán jól sikerült – nyugati – keverék e két műfaj között; nem véletlenül lett tehát kultuszjátékká. Sajnos a böngészőben futtatható remake-et elvitte egy váratlan szoftverfrissítés, de az eredeti tökéletesen fut ma is.

Forrás: Computer Gaming World #062. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Az Amiga 570 CD tökéletesen illusztrálja, hogy a Commodore miért is ment csődbe: töketlenkedést töketlenkedésre halmozva sikerült úgy kiadni az 1992-ben futurisztikusnak számító kütyüt, hogy annak semmi értelme nem volt – viszont legalább komoly vagyonba került kifejlesztése.

Hogy mi a baj a meghajtóval? Az a tény, hogy az kizárólag az akkor már nem is gyártott Amiga 500-as gépekkel volt kompatibilis, a kapható gépekkel nem. Szintén remek megoldás volt, hogy az Amiga 590 merevlemezt, illetve ezt a meghajtót nem lehetett egyszerre a gépre kötni; a felhasználónak kellett választania ezek közül.

Még egy slusszpoén: kifejezetten Amiga-játékok nem is jelentek meg CD-n! Az egyetlen értelme a hatalmas adattárolónak akkor mindössze az volt, hogy ezzel az Amiga 500 képessé vált futtatni a CDTV platformra megjelent játékokat. Talán nem kell mondani: ez sokakat nem vigasztalt...


Forrás: Amiga Power 1992/11. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.


A mainstream internet, illetve a szabadon streamelhető videók kora előtt bizony erre is hatalmas kereslet volt: az Edge magazin írja le egy VHS-en terjesztett promociós összeállítás tartalmát. Tudjuk jól – pár évvel később sikerült pöttyet meghaladni ezeket a lehengerlő jeleneteket is...

Forrás: Edge #016. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Nyüzsgő játékterem 1935-ben: minden fotoszkóp előtt sorban állnak a fizetővendégek. A fiatal gyerkőcök boldogan nézik a fényképeket; ki egy égő hajóról, ki egy kilenc évvel korábbi bokszmérkőzésről, ki pedig egy bűnöző villamosszékes kivégzéséről. Ah, repes a szív, amikor az erőszakos videojátékok előtti korszak boldog békeidejében felnőtt, a digitalizáció által még nem megrontott csemetéket tudja nézni!

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Csatabikini, latexfétis-ruházat, brutális smink, lábszárra tekeredő csáp, utalás apuci kicsi lányára – szinte érezni a grafikus minden gondosan titkolt fantáziálásának aktiválódását a szörnyűséges hirdetésen.


Forrás: Ultra Game Players 1996/10. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Rendben, Yuzo Koshiro a Super Shinobi kiváló zenei anyaga miatt mindenképpen megérdemli a dicsérő szavakat, de vajon tényleg muszáj volt a zeneszerzőt négyszer is a borítóra helyezni, ráadásul ilyen hányaveti, aszimmetrikus módon?

Attól függetlenül amúgy, hogy egy Mega Drive-központú újságban jelent meg a hirdetés, a muzsika a program PC-8801-verziójából származik. Ki tudja, miért, a 19-22. számok egy másik játékból jöttek: ez ugyanis egy miniválogatás a Bosconian Sharp X68000-es kiadásának zenéi közül.

Forrás: Mega Drive Fan 1990/01. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Bár a vírusokat nem feltétlenül asszociáljuk (vagy legalábbis én nem teszem) az Amigával, a már akkor is online töltögető embereket és az aktív lemezcserélőket fenyegette néhány csúnyaság. Az első valószínűleg az SCA volt, ami még csak a lemezeket tette olvashatatlanná, de a Byte Bandit már az operációs rendszert pusztította, a Lamer Exterminator pedig a floppykat és a merevlemezeket is saját adatszemetével töltötte fel, akár totális adatvesztést is okozva.

Forrás: Amiga Format 1990/01. A bejegyzéshez jelenleg 6 hozzászólás van.

E cikkből kiderül, hogy milyen játékokra is vágytak a vasfüggöny lebomlásának hónapjaiban az amerikai fotel-stratégák. Tényleg különleges ötlet mind a négy, és amennyire tudom, egyik sem valósult meg azóta sem. (Az Athletic Directorra van esély, hiszen az EA nemrég ismét megszerezte az egyetemi amerikai foci jogait.)


Forrás: Computer Gaming World #069. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Nem hallottam még korábban e programról, pedig a Demon Blue kaján vigyorú főhőse pont úgy néz ki, mint egy olyan játék főhőse, amivel anno kiválóan szórakoztam volna. (Feltéve persze, hogy nem olyan nehéz, mint ahogy egy csomó hasonló, C64-gyökerű akció-platform keverék volt nehéz akkoriban.)

Forrás: MobyGames. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Sajnos a hirdetés nem tér ki rá, de a Never Mind fejlesztőcsapata a korszak legmókásabb stúdiónevével rendelkezett: a fura logikai játék az M.C. Lothlorien néven tevékenykedett, ami számomra mindig is egy vadul rappelő Celebornt juttatott eszembe.

De hogy valami értelmes is szerepeljen a képkommentárban: a játék arról szólt, hogy a pályák falain látható jeleneteket a színes kockák ide-oda pakolásával rekreálja a játékos. A korabeli kritikák szerint a pályánkénti időlimit még az akkori játékosok nagy része számára is túlzásnak bizonyult, az egyetlen életet és a continue-k hiányát pedig mindenki anyázva emlegette.


Forrás: User #02. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.