Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


Talán nem meglepő, hogy egy Commodore Business Machines nevű cégnek halvány gőze sem volt arról, hogy a játékosok milyen programokat is látnának szívesen gépeiken. A vállalat 1983-as húzóterméke például a Tooth Invaders volt, egy játék, amelyről igen sokat elmond az a tény, hogy az Amerikai Fogászszövetséggel együtt fejlesztették ki azt.

Forrás: Commodore Power Play 1983/01. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Nem hiszem, hogy ennél a képnél lehetett volna találni kevésbé hízelgőt Alan Shearerről, de így, a rossz testtartás avatárjaként is volt lélekereje a focistának, hogy a rövidéletű Actua Soccer-szériát az egekbe dicsérje.

Forrás: Arcade 1999/02. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

PlayStationre még olyan olcsón lehetett fejleszteni, hogy az utolsó utáni, a kutya (és rovar) által sem ismert anime is simán kaphatott játékfeldolgozást. Merthogy a képen bizony a Yoshimoto Muchikko Monogatari című, ízeltlábú főszereplőkkel rendelkező animeszéria játékverzióját hirdeti a kiadó Sony Music. Mit ne mondjak, a kocka alakú karakterekkel mindenki jobban járt volna...


Forrás: PlayStation Magazine 1999.09.03.. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.


Elsőként szögezzük le, hogy a játékújságban megjelenő nindzsák átka természetesen itt is működik, ez a példány például sokkal inkább hasonlít túlméretes pizsamába bújt goblinra, mint egy félelmetes japán kémre és harcosra; arról nem is beszélve, ahogy azt a jellegzetesen nem-ázsiai kardot tartja szerencsétlen...

Másfelől viszont térjünk ki arra is, ahogy a megzavarodott grafikus a Way of the Tiger címet szó szerint értve fáklyás lépcsősort rajzolt szegény ragadozó torkába.

Harmadszorra pedig egy meghökkentő információ, ami engem elkerült a játék megjelenése óta eltelt évtizedekben: bármilyen furán is hangzik, ez a játék egy lapozgatós könyv feldolgozása!

Forrás: Zzap! 64 1986/08. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Szuperlátványos hirdetés (főleg 1991-hez képest), de a szövegben azért csak sikerült elrejteni néhány durva csúsztatást. Egyfelől például, bár a Phantasy Star III története parádés módon tényleg három generációt ölel fel, egy végigjátszás közel sem tart több száz óráig; 40 órába még külső segítség nélkül is bele fog férni mindenkinek az összes opcionális feladattal kibővített végigjátszás. Másfelől az már objektíven nem igaz, hogy ez a Phantasy Star II és a Sword of Vermillion alkotóinak játéka lenne – pont hogy híres módon a harmadik részt egy teljesen új gárda készítette, a munkálatokban még Rieko Kodama, a sorozat megálmodója sem vett részt. (A második rész társrendezője az egyetlen közös pont a második és a harmadik Phantasy Star között – a Sword of Vermillion gárdájából viszont senki nem dolgozott e programon.)

Forrás: Electronic Gaming Monthly #025. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Brutális pszichikai hullámvasúttal ér fel e 116 esztendős híroldal végigolvasása. Koncentráljunk inkább a szórakoztató találmányra: valaki feltalálta, hogy a telefonközpontos kiszolgálókat miként lehet kizárni a beszélgetésből! (És én az is megtudtam, hogy e szakma tagjait „hello girl” néven ismerték Amerikában.) Ami pedig az utolsó felvetést, az olvashatatlanná tett levelezőlapokat illeti: nehéz elhinni, hogy a boríték nem jutott senki eszébe...


Forrás: Popular Mechanics 1905/10. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


A SNASM2 fejlesztőkészlet a maga korában tényleg olcsónak és kiválónak számított. A gyártó balszerencséjére azonban a hardver, a 32X* két évet sem ért meg, és az érdeklődés hiánya miatt alig 40 játék jelent meg rá. És a végső csapás: ezek egyike sem használta ki igazán a platform extra funkcióit, a legtöbb ezek közül szimpla port volt Mega Drive-ról.

*A fura konzolt Japánban Super 32X, Amerikában Genesis 32X, Európában Mega Drive 32X, Brazíliában pedig Mega 32X néven árulták – de sehol nem volt Sega 32X a neve.

Forrás: Edge #018. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

A groteszk hirdetés egy minden beszámoló szerint meglehetősen gyengécske kalandjátékot rejt: a Byakuya Monogatari a japán játékosok egybehangzó véleménye szerint horrorkomédia akart lenni, de mindkét tekintetben sikerült kudarcot vallania. Kár érte, hisz a történet felütése érdekes: az amerikai fegyvergyártó család, a Winchesterek japán otthonában járunk, amit az e puskákkal megölt emberek szellemei tartanak ostrom alatt. Innentől viszont a program átmegy egy teljesen logikátlan kalandjátékba, amit ráadásul csak találgatással leküzdhető csatajelenetek tesznek még nehezebbé.


Forrás: MSX Magazine 1988/12. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Még a szokásosnál is bizarrabb cikk az Alfában, amely két gyermek közti levéllel próbálja elmagyarázni, hogy milyen is az élet egy cilinder alakű űrvárosban. Az író 2009-re jósolja az első ilyen mesterséges település megérkeztét, amiről ma, 2021-ben, biztosan állíthatom, hogy éktelen marhaság volt.

Forrás: Alfa 1979/01. A bejegyzéshez jelenleg 8 hozzászólás van.


Bár az Amstrad számítógépek nem feltétlenül az exkluzív játékok tömegéről váltak ismertté, a Meltdown (illetve Franciaországban: Le Syndrome) csak e gépcsaládra jelent meg. Bár a kérdőjelekben gazdag hirdetés valami akciódús játékot sejtet, a valóságban a Ross Goodley által megálmodott program egészen más. Az egész kidolgozott, izometrikus pályák egy irodaházat mutatnak, ám feladatunk mindössze annyi, hogy keressük meg az összes számítógépet, és azokon teljesítsük a furcsa minijátékokat.

Forrás: Amtix 1986/05. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.