Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Bár csak egyetlen pályát kínált fel, a célratörő módon elnevezett Indianapolis 500: The Simulation így is igen pozitív fogadtatást kapott, még az ezt a versenyt annyira nem ismerő régiókban is. A megfelelő hardver mellett lenyűgöző tempó, a 33 lemodellezett kocsi, illetve a poligonkörnyezet miatt lehetséges visszajátszások mind olyan extrának számítottak PC-n, amit korábban nem nagyon láthattunk a platformon. Ennek köszönhetően a tesztek lelkendeztek, és nem egy megemlítette, hogy e játékkal végre elérkezett a fotorealizmus kora, és hogy a játék már pontosan olyan, mint az igazi közvetítés.


Forrás: Amiga Format 1990/11. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Az Amiga Power magazin ugyan maga is összeállította kedvenc amigás játékainak listáját, de ennyivel nem elégedtek meg: megkérdezték a korszak legsikeresebb brit játékfejlesztőit és kiadóit is a dologról. Az Ocean és a Virgin elnöke ugyanúgy elmondha véleményét, mint például a Bitmap Brothers és a Bullfrog irányítója. A szakemberek közül is ki kell emelnem Mevlut Dinc-et, a Knightmare atyját, aki nemet mondott az unalmas sajtófotók használatára!

Forrás: Amiga Power 1992/05. A bejegyzéshez jelenleg 6 hozzászólás van.


A Starblade kifejezetten szórakoztató volt a játéktermekben, és alig négy évet kellett várni, hogy a poligonos rail-shooter kiváló formában elérhetővé váljon otthon is. Bár a Mega CD-verzió nem volt különösebben jó, 3DO-n, illetve PlayStatationön (itt valamiért Starblade Alpha néven) egy extra grafikus mód is elérhető volt: itt a szimpla fillezett poligonokat már textúra borította. Bár nyilván nem a világ legmélyebb játékmenetét kínálja, a Starblade mégis szórakoztató tud lenni, szerintem még ma is.

Forrás: 3DO Magazine 1995/Tavasz. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Mintha csak egy AI próbálna volna videojátékos híreket generálni a semmiből: John Madden tippeket ad a Wizard of Worhoz. Ennél már csak az lenne hihetetlenebb és hiteltelenebb, ha a legendás edző és sportkommentátor egy tévéműsorban közvetítette volna két kisgyerek Wizard of Wor-csatáját, így váltva aprópénzre jóhírét.

De hát ilyen nyilván nem történhetett volna meg...


Forrás: Videogaming Illustrated 1983/04. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A parányi japán stúdió, a Zener Works nevét nem sokan ismerik, és ez itthon érthető is: egyetlen valamirevaló játékuk, a PlayStation 2-re megjelent Okage nem jött ki Európában. Bár a játék minden porcikáján látszik az apró büdzsé hatása, mégis egy hangulatos, helyenként kifejezetten vicces jRPG-ről van szó, kiváló zenével, a Karácsonyi lidércnyomást idéző karakterekkel*, és egy nagypofájú démonkirállyal. Ha valaki egy rövidebb, magát teljesen komolyan nem vevő szerepjátékot keresne ebből az időszakból, ezt kifejezetten ajánlom!

*Ez nem véletlen: az Okage művészeti vezetője és karakterdesignere, Tsutomu Sekimoto, dolgozott is Henry Selick nagyszerű filmjén.

Forrás: Next Gen 2002/01. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Nem egyszer szót ejtettünk már egyes japán játékkiadók teljesen kihüvelyezhetetlen játékelnevezési szokásairól, de most meglepő helyről, Nagy-Britanniából érkezett kihívó? A Nonterraqueous a játékbeli bolygó neve, illetve egyben garancia arra, hogy soha senki ne tudja célzottan kérni azt a boltban.

Forrás: Zzap! 64 1986/04. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A játéktörténelem első (hivatalosan licenszelt) Marvel-játéka az 1982-es, alcím nélküli Spider-Man volt. Mivel a játékmenet meglehetősen egyszerű volt, a játék még ma is egész jól játszható: célunk minden pályán az, hogy felkapaszkodjunk egy felhőkarcoló tetejére. Dolgunkat két dolog nehezíti, egyrészt a fent járőröző Zöld Goblin, másrészt pedig az a Pókemberre valójában nem jellemző veszély, miszerint hálója az üvegfelületeken, az épületek ablakain nem tud megtapadni.


Forrás: Computer & Video Games #017. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Kifejezetten érdekes megközelítésű retró-cikk egy modern magazinból: nem feltétlenül a játékot, esetünkben a Galaxiant mutatja be, hanem annak logikáját, pontosabban működése egyik részletének kódját próbálja meg körüljárni, modern módszerekkel rekreálni.

Forrás: Wireframe 2018/02. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Bár engem sosem tudott úgy istenigazán elkapni a törékeny hős, emlékezzünk meg Dizzyről, hiszen ő azon Spectrum-karakterek közé tartozik, akik még ma is aktív életet élnek. Legutóbb 2020-ban láttuk: akkor jelent meg egy teljesen új játéka, méghozzá a szokásoknak megfelelően ZX Spectrumra. A Wonderful Dizzy igényes darab lett, az eredeti fejlesztők tervei alapján.

A tojás-áradatnak ráadásul nincs is vége, hiszen a FUZE4 nevű Switch-es programozás-oktató app is kapott egy új epizódot; illetve egész pontosan a mellékelt hirdetésen is megjelenő Fast Food Dizzy remake-jét, mégpedig teljesen új designnal ellátva.

Forrás: Amiga Power 1992/01. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A Tony Hawk’s Pro Skater-sorozat elképesztő sikere nem csak az extrém sportokat lökte be a mainstreambe, de természetesen a rengeteg pénz ígérete minden kiadót megihletett. Az ezredforduló idején ezért szinte havonta érkeztek a különféle városi sportokat feldolgozó játékok, néha jobb, néha (sokszor) pedig pocsék minőségben. Az AirBlade szerencsére egyértelműen az előbbi csoportba tartozott: a légdeszka kiválóan működött, a pályák nagyszerűen voltak kitalálva, és még a sztorimód is elfogadható (igaz, ezzel együtt piszok nehéz is) volt.


Forrás: Play 2002/03. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.