Megannyi, ma ősinek és ennél fogva irritálóan sok ember szerint igaznak vélt történet egyszerűen a modern PR-nak, illetve még pontosabban egy-egy megszállott őrültnek, avagy szimpla csalónak köszönheti létét.
Atlantisz például a sok más marhaságról is író görögök után évezredekig elfeledett volt, de egy, a témába belecsavarodott amerikai politikus, Ignatius Donnelly 1882-ben váratlanul sikeres könyvet írt az elsüllyedt szigetről, és hiába cáfolták szinte rögtön annak minden állítását, Atlantisz mai kulturális szerepe ebből származik. Rupert Gould a harmincas években talált egy régi könyvet, ami a tengeri kígyókról szólt, és a témára alaposan rátekeredve annyi könyvet írt és rádióműsort vezetett a Loch Ness-tóban élő, korábban senkit nem érdeklő bestiáról, hogy annak az egész világon híre ment. Ugyanígy: Ivan Sanderson zoológus több amerikai őslakos legendát bulvárosan előadva megteremtette a bigfoot legendáját, Vincent Gaddis író pedig 1965-ben sokak által igazként kezelt regényében a Bermuda-háromszöggel ismertette meg a hiszékeny nagyérdeműt.
A tökéletesen elnevezett magazin, a Flying Saucers, The Magazine of Space Conquest főszerkesztője, és legalább 70%-ban írója, Ray Palmer pedig nem csupán a repülő csészealjakat találta ki, de azt is, hogy szürke idegenek ezekkel rabolják el, vizsgálják meg, majd amnézia kíséretében hozzák vissza az amerikai pusztában egyedül utazókat. A tányér alakú űrhajók éveken át díszítették a lap (és Palmer korábbi lapja, az Amazing Stories) címlapjait, míg végül 1947-ben, hogy, hogy nem, egy bizonyos Kenneth Arnold pontosan ilyen gépezeteket látott meg a Rainier hegy felett. Erre rengeteg magazin ráugrott, és azóta is mindenki ilyen hajókat és elrablásokat álmodik meg magának, hogy érdekesebbnek tűnjön az élete és személyisége.
