Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Ha már a termék önmagában nem tudja magához csalogatni a vevőket, talán ezekkel a kínosan szuper-agresszív reklámokkal felhívhatjuk a világ figyelmét az új telefon-kézikonzol hibridre...

Forrás: Jess Morrissette. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Bár azt nem találtam meg, hogy ebből a kezdeményezésből mi valósult meg, a Val Golding által alapított A.P.P.L.E. felhasználói csoport legnagyobb meglepetésemre még ma is létezik. Amikor ez a hír napvilágot látott, az A.P.P.L.E. már közel 30 ezer taggal rendelkezett szerte a világon, így neheztelésüknek feltehetően tényleg volt némi hatása.

Forrás: Personal Computer News 1983/03. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Bár a legtöbb európai játékmagazin egy kaptafára készült (már ami a felépítést és tördelést illeti), a Mean Machines szerkesztői a japán módit próbálták meghonosítani Európában. Bár ebben jóval kevesebb szöveg volt oldalanként (itt előjön ugye a kanjikat használó japán nyelv előnye), a „hiperaktív” felépítés a fiatalabb olvasók számára jóval érdekesebbé tette az írásokat. Itthon ezt a megközelítést néhány speciális cikk kivételével nem vették át az újságok.

Forrás: Mean Machines 1991/03. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Amikor a személyi számítógépek terjedni kezdtek, megannyi kiegészítő szolgáltatással próbálták a különféle vállalatok támogatni a társadalmi szintű változást. Speciel a PC-biztosítás nem vált népszerűvé, valószínűleg azért, mert idehaza viszonylag kevés lavina fenyegette a gépeket.


Forrás: PC-X 1994/12. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

A technológia jövőjét évtizedekre előre megjósolni igyekvő írások általában igen kevés ponton találkoznak a valósággal, de ez a televíziós előretekintés meglepően pontosnak bizonyult. Rendben, nem sikerült minden egyes konkrét részletet eltalálni, de a felbontás növelésétől a lapostévék eljöveteléig számtalan dolgot eltalált a cikk írója.

Forrás: Alfa 1983/04. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.


Nagyszerű pillanatfelvétel, feltehetően 1981-ből, egy amerikai játékteremből.

Forrás: Flashbak. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

Valahol a Harbin és Mudanjiang közt pöfögő vonaton, 1999-ben egy család tagjai hortozható tévét néznek.

A fotót a kínai vasutak világát több százezer fotón megörökítő Wang Fuchun készítette.


Forrás: Sixth Tone. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.


A kilencvenes évek közepén az efféle hirdetések rűrű vendégek voltak több hazai játékmagazinban is. Kicsivel később ezek helyét az emeltdíjas telefonszámok, majd azokat leváltva az „erotikus” mobilos háttérképek foglalták el.

Forrás: Computer Világ 1995/11. A bejegyzéshez jelenleg 6 hozzászólás van.

Hogy a Macintosh sosem volt játékplatform, arról ez az 1986-os szoftvereladási toplista is tökéletesen beszámol. Sehol egy játék, minden program a céges környezetben dolgozók számára készült. Ez még a Windows előtti időszak volt, amikor a Microsoft egyik legfőbb bevételi forrását az Apple platformjára megjelent irodai szoftverek jelentették: a toplista egyharmadát ezek foglalják el!


Forrás: Macworld 1986/04. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Háromszázhat év ide vagy oda barátok közt mit sem számít: a lényeg az, hogy a gyerekfáraó 1983-ban végre megkapta saját videojátékát! Igaz, Tutankhamun nevét nem sikerült tökéletesen leírni, de hát ilyen apróságokkal az egykori uralkodó szelleme valószínűleg nem törődik, hiszen a játék célja az ő kincsekkel teli sírjának kifosztása...

Az itt hirdetett Atari 2600-verzió valami vállalhatatlanul nehéz volt; aki szeretne hatékonyan sírt rabolni, annak a ColecoVision-kiadás javasolható. (A Konami által fejlesztett eredeti játéktermi gép természetesen szintén bődületesen nehéz.)

Forrás: Blip 1983/04. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.