Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Az Apogee bődületesen nehéz akciójátékának, a Bio Menace-nak az első pályája a maga teljességében, a titkos részekkel együtt.

Forrás: 3D Realms. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Sajnos nem találtam jobb képet a RoLine WinBest 4D+ egérről, amely már címével is jelzi, hogy tervezői minden mást a minőség alá rangsoroltak. A nagyszerű egér eszelős újításként két görgővel lett felszerelve, ami a minden bizonnyal igaz szlogen szerint kétszeres tempójú netezést tesz lehetővé; és gondolom ezt a 4D Scrollware szoftveres háttér csak tovább gyorsítja.

Forrás: Osta. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Parádés borító, kiemelkedő játékcím, és egy példátlan „plusz még a Frogs is!” felirat jelzi, hogy a Super Glooper furcsa játék volt. Az ismeretlen grafikus igen sokat gondolt bele a játék amúgy nem valami látványos világába.


Forrás: Jungsi’s Corner. A bejegyzéshez jelenleg 7 hozzászólás van.


Úgy tűnik, az AMD K6-2 processzorok a helyesírás-ellenőrzésen kívül tényleg mindenre képesek. Az explicit módon a Pentium II ellenfelének tervezett processzor hazai áráról sajnos nem beszél a reklám.

Forrás: PC Zed 1998/12. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

A Fighters Destiny egy verekedős játéknak látszó alkotás volt: bár két harcos csépelte egymást arénákban, időlimit és életerő-csíkok társaságában, a Genki által fejlesztett játék másként működött, mint a Street Fighter II nyomán haladó riválisai. A HP például folyamatosan töltődött, hiszen a győzelmet nem a másik durva kiütése hozta meg, hanem hét pont elérése. Pontokat hatféle módon lehetett szerezni a speciális kivégzések bevitelétől a sikeres ellentámadáson át pályákról való kiütésig.

Ezek pontosan azok az érdekes részletek, amelyekkel a meglepő intenzitású reklámkampány fikarcnyit sem törődött.


Forrás: N64 Pro 1998/04. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

Igen, még az internet-korszak előtt is lehetséges volt a játéktermi gépek szoftverének frissítése és bővítése. Persze csak a legjobban menő automatákhoz érte meg új kiadásokat készíteni – de hát a Tekken 2 mindenképpen ezek közé tartozott. A Japánban a gép premierjét alig másfél hónappal követő B-verzió olyan volt, mint egy hatalmas mai patch: ebből kiszedtek egy rakás programhibát, minden egyes karakter mozgásait és sebzéseit újraegyensúlyozták, fejlesztettek a mesterséges intelligencia taktikáján és fejlesztettek néhány játékrendszeren is. A cikkben említett bővítések (a főellenfelek, illetve a két állati karakter játszhatóvá tétele) valójában a C- és D-verzióban történtek meg, de a kollégák mentségére legyen mondva, e verziónevek csak a PCB-kre voltak nyomtatva, a címképernyőn továbbra is a B jelölés látszott.

Forrás: Maximum 1996/01. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Rendben, ma már nem a bridzs a legmenőbb online játék, de így is elképesztő, hogy 1982-ben a modern internet mennyi lehetősége volt már elérhető a jó helyen élő jómódúak számára!

Forrás: Portable Companion 1982/08-09. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Mivel gyermekkoromban totálisan elkerült a pankráció, ezek a karakterek a mai napig megrökönyödést váltanak ki belőlem...

Forrás: Electronic Gaming Monthly #048. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Ritkán látott jogi akció: a TSR magazinhirdetésben figyelmeztet mindenkit, hogy azonnal pereskedni fog, ha valaki lekoppintja levédett tartalmait. Csak azt felejtették el leírni, hogy pontosan mik is ezek, így a nagyérdemű ettől nem lett sokkal okosabb...


Forrás: Computer & Video Games #017. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Egészen forradalmi megoldás a CD-k tömeges tárolására: polcok!

Forrás: RePlay 1990/01. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.