A pislogás közben lekapott Tom Knight, illetve a csíkozott inget viselő Richard Greenblatt 1978-ban az MIT egyetem géptermében közös találmányukat, a Lisp Machine Processort szerelik. A két úriember a számítástechnika korai időszakának hősei közé tartozott.

Knight például részt vett az Arpanet kiépítésében, megépítette az első bitmapot is kezelni tudó kijelzőt, de írt operációs rendszert, mainframe-televízió interfész programot, és lényegében lefektette a szintetikus biológia alapjait.

Greenblatt sokak szerint az első hacker volt; a mai terminológiával szemben a hatvanas években a hacker az volt, aki a hivatalos korlátokon túl merészkedett programjaival, aki állandóan új és új szoftvereket írt az első civil számítógépeken. Ő írta az első olyan sakkprogramot, amely nagymestereket győzött le, és a mai napig ő az egyetlen olyan ember, akit diákként kirúgtak az MIT-ről (minden idejét a PDP mainframe-ek programozásával töltötte), majd impresszív munkája miatt fél évvel később lényegében tanárként vették fel.

Forrás: Computer History Museum. Állandó link a bejegyzéshez.