Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Ez nem egy szabadon kipróbálható játékterem, hanem a Sega japán központjának bemutatóterme 1969-ben. A kísérőszöveg szerint ekkor a cégnek 63 helyi kirendeltsége, valamint 300, autóval közlekedő ügynöke volt. A kép előterében látható Super Skill Diga gép a később jenmilliárdokat termelő UFO Catcher-széria elődje volt. Ezekben az automatákban a fizikai jutalmat egy irányítható kampóval vagy daruszerűséggel lehet megfogni és kiemelni; persze csak akkor, ha nincs kicsit leragasztva a fránya ajándék...

Forrás: Twitter. Állandó link a bejegyzéshez.

A Heavy Unit eredetileg a Kaneko 1988-as játéktermi shoot ’em upja volt, amit a Toho adott ki PC Engine-re és Mega Drive-ra. Előbbi verziót az Inter State, az itt reklámozott második kiadást pedig a Funari portolta. Bár a csapat remek munkát végzett, sajnos maga a játék egy elég felejthető horizontális shooter, amelynek a legjobb pillanatai azok, amikor kis vadászgépünkkel sikerül átalakulni a címlapon és a reklámon is főhelyen prezentált mechává. Sajnos azonban elég néhány találat, és a BioInferno nevű tekintélyes gép páncélja semmivé enyészik, és mi ismét a koszlott repülő pilótafülkéjében találjuk magunkat...

Forrás: BEEP! Mega Drive 1989/11. Állandó link a bejegyzéshez.

A Sears áruházlánc karácsonyi katalógusai évtizedeken át jelentették az újdonságok legjobb tárházát az ajándékozni vágyó amerikai szülők számára. Az általában 500-600 oldalas kötet millió ötlettel rendelkezett minden elképzelhető kategóriában. A mellékelt oldal az 1970-es katalógusból származik.

És hogy ennek mi köze a videojátékokhoz? Vessük szemeinket a hármas számú termékre, amit a Sears marketingesei Dice Cube Puzzle néven ismertettek, pedig hivatalosan Chaotic Cube volt az eszköz neve. Legalábbis Amerikában; ez ugyanis a Nintendo által még a videojáték-korszakuk előtt gyártott Challenge Dice nevű puzzle licenszelt verziója volt.

A játékos feladata az, hogy az összesen 21 rudat bedugja a műanyag kockába. Mivel a rudak eltérő hosszúságúak, és így blokkolhatják egymást, ez elég sok próbálkozást igényel, de mivel 12 eltérő megoldás létezik, előbb-utóbbi mindenki ki tud legalább egyet kísérletezni.


Forrás: WishBookWeb. Állandó link a bejegyzéshez.


Az Ultravision Video Arcade System egy kilencinches tévével egybeépített konzol lett volna, amelyet, akár egy autó-akkumulátorról is lehetett volna energiával ellátni, így a marketingeseknek volt képe a „hordozható” jelzőt is ráaggatni. A masina végül sosem jelent meg, de a Condor Attack később legalább Atari 2600-on napvilágot látott (igaz, amilyen nyomorult lett, ennek nem sokan örültek).

A karatés illusztrációra viszont semmiféle magyarázatot nem találtam: ugye szerinted is egy véletlenül láthatatlan kőfalat megütő, szilánkosra tört bal kezét sirató harcos üvöltése látszik rajta?

Forrás: Electronic Fun with Computers & Games 1982/01. Állandó link a bejegyzéshez.

A Famicom diadalévei. A 120 milliós országban minden hatodik emberre jutott egy eladott Famicom, így nem csoda, hogy a gép évekig hiánycikk volt. Az első kép Oszakában, a másik kettő Tokióban készült, 1986 végén, illetve 1987 elején; és a hardver mindenhol kifogyott, figyelmeztetnek a táblácskák.

Forrás: Mainichi. Állandó link a bejegyzéshez.

Az első, és bár 1982-ben indult, talán máig az egyetlen celeb-központú videojáték-magazin, a Vidiot első számának elköszönő oldala. A Centipede rovarirtását szexivé tevő fénykép kifejezetten ide készült, és egy Omar Newman nevű fotós műve.


Forrás: Vidiot #01. Állandó link a bejegyzéshez.

Az Aggressors of Dark Kombat finoman szólva sem az SNK legjobb verekedős játéka, de Kisarah ezen kombója miatt valószínűleg máig emlékszik rá, aki csak kipróbálta.

Forrás: Tumblr. Állandó link a bejegyzéshez.

Megdöbbentően komplex számításokkal járt, ha az ember szeretett volna előfizetni a nagyszerű PC Zed magazinra, de hát amikor a legendás „Double Future of Total Freedom” forog kockán, ott még ez is bőven belefér.

Forrás: PC Zed 1998/01. Állandó link a bejegyzéshez.

Az elsősorban nem otthoni használatra tervezett, másfél méter magas, jó 190 kilós Sega Chan robot sajnos sosem látta meg a napvilágot: jószerivel ez a reklám az egyetlen információ róla. Ebből kiderül, hogy nem a nyolcvanas évek első felében népszerű, otthon programozható, szabadon bütykölhető masina lett volna, hanem vásárlók köszöntésére és kiszolgálására képes, néhány aranyos képességgel felruházott gép.

A copyright-felirat szerint Sega Chant 1982-ben tervezték piacra dobni, így feltehetően a technológia nem volt még meg, hogy megfizethető áron belezsúfoljanak mindent egy robottestbe.


Forrás: Sega Wiki. Állandó link a bejegyzéshez.


Cseppet sem lepődnék meg rajta, ha az amigás Disposable Hero borítóképéhez felhasznált, félelmetesen izgalmas John Berkey-festmény korábban egy könyv borítóját is díszítette volna, de ez mindegy is: még ha a játék felejthető is volt, a csomagolás már önmagában is megérte az árát.

Forrás: Le vagabond des étoiles. Állandó link a bejegyzéshez.