kelet-NYUGAT 30:9

Negyedszerre készítettem el az előző év legjobb játékborítóit összegyűjtő listát, és bizony idén sem volt könnyű dolgom. Ahogy a digitális játékpiac egyre növekvő tempóban terjed, úgy hárul egyre kevesebb figyelem a fizikai példányokat díszítő borítók megalkotására. Érdekes módon a nagykiadós, csúcskategóriás játékok megint meglepő mértékben hiányoznak a listáról, úgy látszik, ott muszáj biztosra menni, ezer éves design-kliséket használni. Nyilván egy, az átlagtól radikálisan eltérő stílusú képpel a vevőközönség egy része akár el is riasztható, de ha a kompozíció, a színválasztás és a művészi igényesség a helyén van, szerintem jóval több játékos lesz, aki pont emiatt veszi le a polcról a dobozt, vagy legalább kíváncsian rákattint az ikonra a digitális boltokban.

Ahogy eddig, most sem klasszikus toplistáról van szó, egyszerűen ABC-sorrendben következnek majd az általam minőséginek, az átlagnál vonzóbbnak vagy érdekesebbnek talált 2019-es borítók. Az sem változott, hogy csak azon programok jöttek számításba, amelyek tényleges bolti megjelenést is kaptak, elvégre a díjazás legalább részben annak szól, hogy a grafikusok miként tudtak megbirkózni a logók és kötelező feliratok elhelyezésének problémakörével. Merthogy nem csak az unalmas klisék elkerülése, egy frappánsan minimalista design vagy akár valami vonzóan fura színhasználat számított mérlegelésnél, hanem az összhatás is. Most sem szerepeltettem azokat a képeket, amelyeket már – más platformon vagy más régióban – tavaly díjaztam. Ahol van nyugati kiadás, ott annak címét használtam, akkor is, ha az elismerés egyébként kifejezetten a japán verzió borítójának szól.


A 2016-is lista itt olvasható, a 2017-os kiemelteket itt lehet megtekinteni, a 2018-as díjazottak pedig itt találhatók.


13 Sentinels: Aegis Rim (Premium Box)

A Vanillaware (Odin Sphere, Muramasa) logója mindig különleges játékokon jelenik meg, és ez a jelző bizony a 13 Sentinelsre is tökéletesen illik. A játék ugyanis részben egy japán stílusú kalandjáték oldalnézetes mászkálással, a ’80-as évek Japánjába helyezve, részben pedig egy mechákat használó felülnézetes stratégiai játék, erős tower defense-elemekkel. Sok halasztást követően Japánban végül tavaly novemberben megjelent, és egész szép sikereket aratott – így aztán idén mi is megkapjuk.

Bár az alapkiadás dobozképe meglehetősen semmitmondó lett (ráadásul én 14 karaktert tudok rajta összeszámlálni), a gyűjtői verzió lenyűgözően néz ki a maga minimalizmusával és kevéske színével. Igazán kár, hogy nálunk ez a csomag jó eséllyel nem lesz elérhető.

AI: The Somnium Files

A Zero Escape-széria felemás fogadtatású lezárását követően a vezető designer, Kotaro Uchikoshi új céget alapított, és három év kemény munkát követően egy új játékkal jelentkezett. Ez ismét egy bizarr kalandjáték lett, ezúttal egy sorozatgyilkos utáni nyomozásra felépítve. A történet kifejezetten érdekes, és annyi fejtörővel és QTE-re építő akciórésszel van feldobva, hogy még az ilyesmit amúgy nem kedvelők számára is szimpatikus lehet.

Egy kifejezetten szép logó, igen stílusos színválasztás és néhány, Yusuke Kozaki által remekül megrajzolt karakter – a Somnium Files kifejezetten vevőcsalogató borítót kapott. És hogy miért a japán verzió szerepel nálam? Mert a nyugati kiadások több plecsnivel is „gazdagodtak”, ami elcsúfította a látványt.



Amnesia

Remek éve volt azoknak, akik csak Switch-en játszanak és szeretik az amnéziás játékokat: nem csak a svéd horrortrilógia, az Amnesia Collection jelent meg gépükre, de a 2011-ben indult japán Amnesia-sorozat is új otthonra talált készülékükön. Olyannyira, hogy két epizód is megjelent: az eredeti PSP-s játék kifejezetten igényes portja, illetve a két rajongói fejlesztésű kvázi-folytatás egy kártyán, a logikus Amnesia Later X Crowd címen. Bár e verziók egyelőre csak japánul érhetők el, a tomboló visual novel-lázban egyáltalán nem csodálkoznék, ha idén megjelennének angolul is. És hogy mi a fő csavar az otome játékban? Hát azt a cím elárulja...

Hiába a rengeteg eltérő kiadás, kifejezetten látványos borítót csak az alapjáték alapkiadása tud felmutatni. Igaz, borzasztó sűrű az eredeti karakterdesigner Hanamura Mai által alkotott festmény, de ez ezúttal kifejezetten jól áll a képnek: minden sarkában találni valami érdekes apró részletet.

Anthem

Oké, mindannyian tudjuk, hogy az Anthem nem lett egy olyan örökéletű játék, mint mondjuk a Destiny, hanem ehelyett szinte egymaga képes volt kinyírni a BioWare-t – de az tagadhatatlan, hogy a bukás intenzitása mellett a borító is emlékezetes marad.

Sajnos azt nem tudni, hogy melyik grafikus volt a felelős e furcsa koncepcióért, de a háromszöget formázó design kifejezetten látványos és emlékezetes lett. Sokkal inkább, mint például a sisakra bezoomolt különleges kiadás doboza...



aoki tsubasa no chevalier

Bár nyugati megjelenése valószínűleg sosem lesz, az Experience Inc. stúdió utolsó vitás játékát az internet angol része egyöntetűen a Blue-Winged Chevalier névvel ruházta fel. (Érthető, a japán cím pont ezt jelenti.) Aki ismeri a fejlesztők múltját, az azonnal tudja is, hogy egy belső nézetes, a tápolást központi játékelemmé tevő dungeon-túró játékról van szó, vadul animés körítéssel. Igen, mint oly sok Experience-játék korábban, a Blue-Winged Chevalier is pontosan erről szól, éppcsak a szokásosnál több túlélő-elemmel, illetve párbeszéddel ruházták fel.

Ha érdekesen hangzó játékvilágok kerülnek szóba, a felszín felett lassan repkedő hajók sokak kedvencei, hát még ha azok egy városnyi méretű várat is hordoznak a hátukon. Noha a játékról nem árul el igazán sokat a kép, no meg talán a ténylegesnél valami sokkal történet-orientáltabb dolgot is sejtet, a borító ettől függetlenül remek lett.

Atelier Ryza

Még a széria legvadabb rajongóinak is el kell ismernie: az Atelier-túltermelés korszakában vagyunk. A Gust által fejlesztett széria az egykori ismeretlenségből néhány, nyugaton is jól fogadott epizód hatására hihetetlen tempóban kapja az új és új trilógiákat, mellékszálakat és remake-eket. Ennek köszönhetően persze a minőség is hullámzik, de legalább a fő részek megbízhatóan hozzák a jó szintet – az Atelier Lulua után most az Atelier Ryza is egy egész szórakoztató női coming of age-történetet mesél el, természetesen a kötelező alkímiázással egyetemben.

A szimplán csak Toridamono művésznevéről ismert grafikus szakított a széria hagyományaival, és az általa rajzolt főhős nem egy húszkilós, törékeny virágszál lett, hanem egy egészségesebb testarányokkal megáldott leányzó. Bár a kiadó sokáig próbált küzdeni e megközelítés ellen, Ryza húsos combjai világsztárrá váltak, fanartok ezreit inspirálták, és végül a játék nekik köszönhetően a 22 éve futó sorozat minden eladási rekordját megdöntötte. Talán nem is véletlen, hogy e lábak vannak előtérbe tolva az amúgy is kifejezetten ízléses, a korábbi anime-vonalat majdhogynem minimumra szorító borítón.



Bloodstained:
Ritual of the Night

Sokáig tartott ugyan, de Koji Igarashi végül csak befejezte az új Castlevaniát. Oké, hivatalosan persze ezt nem mondhatnánk ki, hisz a designer pont azért hagyta ott a Konamit, mert nem hagyták neki, hogy folytassa a sorozatot, amelynek igazi sikereit az ő vezetésével sikerült megtalálni. Ezért hát a Bloodstainedre Kickstarteren kellett összekalapoznia a fejlesztési költségeket, de több halasztást és egy teljes újratervezést követően a program megjelent, és örömmel állíthatom, sikerült vele megválaszolni minden Castlevania-rajongó imáit.

A borítón a fejlesztés során többször is átrajzolt Miriam látható, no meg a háttérben egy rakás főellenség, akiket a játék során muszáj lesz darabokra vágnunk egy ásóval. Vagy karddal, energiaostorral, netán a bődületes arzenál bármely más tagjával... A festmény egy bizonyos Mana Ikeda műve; sőt, remekműve.

Concrete Genie

A Concrete Genie legfőbb erőnye vitathatatlanul az, hogy még zéróhoz konvergáló kézügyességgel is elképesztően látványos élő, animált graffitik létrehozását teszi elérhetővé. Persze a dolog mögött elképesztő digitális mágia rejlik, de a végeredmény minden alkalommal lenyűgöző. A videojátékokban ritkán szereplő érzelmekről mesélni próbáló játék ezen túl bőven lehetett volna jobb is, de a falfestés élménye így is jó időre az emberrel marad.

Noha igazán eredetit nem nyújt a borító, a Concrete Genie mágikus realizmusa tökéletesen átjön a pompás rajzon – és persze ezeket a barátságos démonokat sem lehet nem kedvelni. A japán címlap ezúttal is a nyugaton vadul burjánzó feliratok, plecsnik és extra logók hiánya miatt lett a kedvencem.



Cytus αlpha

Tajvan nem mondható videojáték-nagyhatalomnak, de a Cytus-szériával a Rayark stúdió hatásosan mutatkozott be; legalábbis a ritmusjátékok kedvelői alighanem megismerték már a nevüket. Az eredeti játékot korábban már folytatta a Lambda és az Omega, tavaly pedig az Alpha kínált Switch-en egy 200 számot tartalmazó, áll-leejtősen látványos összefoglalót a sorozatból.

Ha valamit megtudtam saját ízlésemről a legjobb játékborítókat listázó cikkek elmúlt három évének köszönhetően, hát az az volt, hogy több más grafikai stílus mellett meglepő mértékben tudok lelkesedni a kevés színt használó, fehér alapon törtfehéret vagy szürkeárnyalatokat használó képekért. És mivel a kecses mecha-krómvázak is mindig közel álltak a szívemhez, azt hiszem sosem volt kérdéses, hogy a Cytus Alpha is szerepelni fog az idei listában.

Daemon X Machina

A remekül elnevezett Daemon x Machina élvezetében rengeteget segít, ha az ember csak a felszínre, a stílusos grafikára figyel, és nem törődik az olyan apróságokkal, mint a történet, az irányítás, vagy mondjuk a változatosság. Az akár brutális anime-infúziónak áldozatul esett, és a mecha-építés terén eléggé áramvonalasított Armored Core-nak is felfogható játék sajnos mindenképpen csalódás volt.

Legalábbis akkor, ha nem a borítót nézzük, mert a Nintendo által rengeteget dolgoztatott Yuusuke Kozaki parádés munkát végzett tulajdonképpen három szín használatával is. Ultrastílusos mecha szuperhős-pózban, fénykarddal – mi más kéne még?!



Deadly Premonition: Origins

Aki szereti az elvont humor és a B-kategóriás játékok találkozását, az egész biztosan találkozott már a Deadly Premonitionnel. Az Origins tulajdonképpen a már tízéves alapjáték Switch-kiadása, csak épp a korábbi felújítás, a Director’s Cut extráival, ám annak új videói nélkül. Mivel jövőre csak a Nintendo gépére érkezik a folytatás, gyorstalpalónak tökéletes lehet ez a megkésett port.

Bevallom, meglepődtem. A széria eddigi megannyi verziói mind olyan borítóval jelentek meg (1, 2, 3, 4), melyek jól illeszkedtek a játék látványosan visszafogott büdzséjéhez, erre tessék, itt egy gyönyörű festmény, amely valami sokkal komolyabbat sejtet, mint amit a játék fel tudna (vagy akarna) mutatni.

Destiny Connect:
Tick-Tock Travelers

2019-ben is olyan elképesztő programbőségben volt részünk, hogy hiába is akartuk volna az összes ígéretesnek tűnő programot kipróbálni, még egyéb teendők híján sem jutott volna mindre idő. Ezért aztán rengeteg olyan program akadt tavaly is, amelyekre nekem sem jutott erőm, és sajnos a Destiny Connect is ilyen volt. Igaz, hiába is tetszett meg néhány trailer, a kritikák szerint az elsősorban fiatalabb játékosoknak szánt jRPG mint történet, mind játékmenet terén komoly gondokkal küzdött, így vélhetően ezt a lemaradásomat nem is fogom pótolni...

Persze ez a cikk nem a nagyszerű játékokról szól, hanem azon programokról, amelyek borítója különösen megtetszett. Márpedig a Destiny Connect meseszerű világát és öt főszereplőjét ábrázoló festmény kifejezetten bejött. Főleg a japán kiadás, amelyen nem zavar be a böhöm alcím és a csúf NIS-logó...



Dragon Marked for Death (limited edition)

Oldalnézetes akciójáték, nagyszerű pixelgrafikával, kooperatív lehetőségekkel és bődületesen sok grindeléssel – nagyjából így foglalható össze a Dragon Marked for Death. Sajnos egyedül nem valami nagy élmény, hiszen így még többet kell grindelni, és még többször kell megtisztítani a korábbi pályákat egy-két extra szintlépés kedvéért.

Noha az alapkiadás borítója valahogy nem tudott megérinteni, a csak Japánban megjelent limitált verzió kifejezetten tetszik, még akkor is, ha egynémely karakter fura fejfedőjével (vagy hajával?) a mai napig nem tudtam teljesen megbarátkozni.

Dusk Diver

Akadt már jónéhány játék (e listában is), amelyik egy japán város egy-egy területét dolgozta fel meglepő mértékű élethűséggel, hát most itt egy olyan, amely egy kínai várossal, Ximendinggel teszi meg ugyanezt. Igaz, a legtöbb időt e metropolisz démonok által megszállt, neonszínekben tündöklő verziójában fogjuk tölteni, de ettől még érdekes a koncepció. Kár, hogy a végtelen hentelés körülbelül zéró újdonságot hozott a stílusba, és az Astral Chain évében ennyivel esélye sem lehetett a sikerre.

Minden korábbi évben volt olyan borító, amely agresszívan vibráns neonszíneivel hódított meg, idén ez a bravúr a Dusk Divernek jött össze. Bár annyira nem stílusos, mint a Personák (pedig üvölt a játékról, hogy ez volt a cél), így is bőven befért az idei válogatásba.



ESP Ra.De. Psy

Bármit is állítson a logó, a játék címét ESP Raidnek kell ejteni, és ennek megfelelően három karakterünk tényleg paranormális képességeik segítségével támad a borítón. Amúgy maga a játék minden idők egyik legjobb klasszikus shoot ’em upjának modern feldolgozása, és mint ilyen, kötelező vétel lesz mindenkinek, amikor 2020 során hozzánk is eljut.

Az új festmény körülbelül harminc nagyságrenddel dinamikusabb, mint az eredeti játéktermi verzió fő artworkje, Junya Inoue grafikus (és amúgy designer) alaposan odatette magát ezúttal is.

The House in
Fata Morgana

Az utóbbi két-három évben csendes forradalomnak lehettünk tanúi: a Japánban évtizedek óta népszerű visual novelek oly sok próbálkozást követően, mindenkit meglepő hirtelenséggel népszerűvé váltak nyugaton is. Noha nagy részük ma is az erősen kanos/nőikanos közönségnek készül, néha akad egy igazi gyöngyszem, amely tényleg magával ragadó történetet mesél el. Noha a Fata Morgana rég várt fizikai kiadásának doboza talán azt sejteti, hogy itt is a mellek és a szuggesztív pozíciók lesznek a központban, nem erről van szó: az időutazós horrormisztikum elsősorban a komolyabb történeteket kedvelőknek szól.

A játék vezető grafikusa, Moyataro nagyszerű festménnyel állt elő a borítóra, és persze a japán logó is parádésan néz ki. (A nyugati verzió amúgy ugyanezt a képet használja, de nem találtam meg kellően jó minőségben.)



Final Fantasy XII:
The Zodiac Age

Nagyon remélem, hogy nem kell senkinek bemutatni a XII-t, hisz az az utóbbi években nagyhirtelen minden releváns platformon elérhetővé vált. Igen, Vaan szerelésén lehet gúnyolódni, de ez mit sem változtat azon, hogy egy mind története, mind játékmenete szempontjából mesteri játékról van szó, amely sok szempontból a mai napig sorozatának legjobb tagja tudott maradni.

Úgy tűnik, nem múlhat el úgy év, hogy a legjobb borítók közé ne férjen be egy Final Fantasy; igaz, ezúttal nem Yoshitaka Amano valamelyik művéről van szó, hanem Akihiko Yoshida nagyszerű festményéről. Érdekes, hogy ezúttal a nyugati verziók kapták meg a minimalista, a fehér háttéren csak a logót használó borítót, Japán megint jobban járt e pompás kompozícióval.

Hollow Knight

Mi az: pici, aranyos, két nagy szeme van, és tűjével könyörtelenül kibelez minden szörnyet? Nyilván Hollow Knightról van szó, aki 2017 óta bámulatos rendszerességgel hódít meg újabb és újabb platformokat: tavalyelőtt például Switch-re jelent meg, tavaly pedig fizikai formában is elérhetővé vált. Az utóbbi évek legjobb metroidvania-variánsaként a játék beszerzését és a Silksong című folytatásra való meddő várakozást mindenkinek csak ajánlani tudom.

A klasszikus hős-pozícióba helyezett ikonikus karakter és a kék-fekete design ezt a Hollow Knight-festményt is felejthetetlenné tette – nem tudom, hogy ez épp Ari Gibson, avagy William Pellen műve-e, mindenesetre szép munka volt!



Jinrui no minasama he

Posztapokaliptikus környezet még sosem volt ilyen izgalmas, az abban botorkáló, túlélni próbáló karakterek még sosem voltak ilyen aranyosak. Nagyjából ezzel próbálja a fejlesztő Acquire új túlélő-játékához csalogatni a vevőket. Oké, nem csak ezzel, hisz a kétségbeesett élelem-gyűjtés és Akihabara természet által visszahódított épületeinek felderítése közben sem szabad elfelejtenünk a játék producerének szavait: „a lányok sosem fognak meghalni, de a játékos szívében túlcsordulhat a yuri-élmény”. Igen, ez is egy olyan játék...

A borító a játék első pillanatait ábrázolja, amikor a vidékről Akihabarába érkezett geek csajok a hotelből kilépve először szembesülnek azzal, hogy éjszakájuk talán hosszabb volt, mint azt sejtették. Külön dicséret azért, hogy a hősnők nincsenek mértéktelenül túlszexualizálva a borítón; arra ott van a játék.

Judgement 7:
Our World is Ended

Nem, ez nem az a Judgment. Ez itt kérem a Judgment 7, egy igazi visual novel, ami Tokió egy másik negyedében játszódik: a játékban a templomokkal és tradicionális vásárlóutcákkal gazdagon megszórt Asakusát lehet felderíteni. A történet így messziről klisésnek tűnik: megint egy MMO-ba (sőt, ezúttal már egy VR MMO-ba!) ragadt bandát kell valahogy a valódi világba visszajuttatni.

Ha már a játék lenyűgözően jól megrajzolt állóképekből áll, akkor a borító sem lehetett rossz. Bár én a képen nyolc személyt tudok összeszámolni, felteszem, a sok mezőben látható, fehér ruhát viselő lányka lesz majd az egész digitális mizéria megoldásának kulcsa.




Kingdom Hearts
Integrum Masterpiece

Noha bődületesen sokat kellett várni a Kingdom Hearts-trilógia lezárására (a második rész 2005-ben jelent meg!), a harmadik rész végül csak befejezte a rém kusza történetet. Ennek örömére látott napvilágot PlayStation 4-re egy gyűjteményes kiadás, ami a platformon elérhető valamennyi részt tartalmazza. Mivel továbbra is fenntartom, hogy a Square Enix játékelnevezési tanácsában háborodottak ülnek, nem hagyhatom ki e korábbi verziók pontos megnevezését: Kingdom Hearts -HD I.5+II.5 ReMIX-, illetve Kingdom Hearts -HD II.8 Final Chapter Prologue-.

A sorozattól meglepően visszafogott rajz díszíti a fekete dobozt, és nálam ez sokkal többet ér, mintha Goofy és Sora mosolygós render-fejét pakolták volna erre a dobozra is. Néha a kevesebb sokkal többet ér!

La Mulana 2

Bár a felszínen a La Mulana is egy szimpla metroidvania-játéknak tűnhet, valójában teljesen más élményt nyújt a program. Igazi archeológusként az ősi város (a második részben Eg-Lana) romjai közt kalandozva a színtisza akciónál sokkal fontosabb a felfedezés, a régiek életének, vallásának kikutatása, hisz tengernyi fejtörőt csak ezen információk birtokában lehet megoldani. Nem való mindenkinek, mert nem ad segítséget, még csak vázlatos iránymutatást sem – de aki szereti, ha egy játékért dolgozni kell, az imádni fogja.

A csak JUNNY néven ismert grafikus ugyanúgy az Indiana Jones-filmektől lopott a borító megfestésekor, mint a designerek a játékmenet alapjainak kitalálásakor; de ahogy az a játékkal is megesett, ő is japános fantasy szűrőn engedte át az egészet.



Left Alive

Noha már akkor lehetett sejteni, hogy a Left Alive nem lesz egy maradandó élmény, amikor jó ideig kizárólag a fejlesztők nevével próbálták azt eladni. (Az Armored Core 4 direktora! A Metal Gear Solidok karaktertervezője! A Ghost in the Shell: Arise mecha-designere!) Arra azonban valószínűleg kevesen számítottak, hogy a program az év legócskább, legjátszhatatlanabb nagykiadós játékai közül is a rosszabbak közt fog landolni, márpedig sajnos ez történt.

Mindez persze nem hatott ki a borítóra, amit a zseniális Yoji Shinkawa rakott össze a maga jól felismerhető stílusában. Kiváló kompozíció, érdekesnek tűnő karakterek; igazából csak egy méretes mecha hiányzik a képről a totális gyönyörhöz.

Model Debut #Nicola

Míg a Style Savvy-széria egy divatbutik menedzseléséről szólt (persze a főszereplő millió ruhájának felpróbálásán túl), addig a Model Debut a modelléletet próbálja bemutatni, legalábbis annak kokain és nemi erőszak nélküli, vidámabbik oldalát. A játékba az általunk alakított fiatal leányka karrierjét kell menedzselnünk a tényleges divatbemutatóktól a szexi joghurt-reklámokban való szereplésen át a magazinfotózásokig bezárólag. És persze ennek során millió japán ruhaneműt is fel lehet próbálni.

Oké, ez nyilván nem egy olyan borító, ami mindenkinek be fog jönni, de a fiatal nőknek szóló japán Nicola divatmagazin által szponzorált játék animés divatfotóra emlékeztető képe nekem nagyon bejött.




Oninaki

Ha egy stúdiónak Tokyo RPG Factory a neve, pontosan tudni lehet, hogy mivel foglalkoznak: tömegesen ontják magukból a japán stílusú szerepjátékokat. Igaz, ennek a csapatnak igazán jó játékot még sosem sikerült készítenie, és bizony az Oninaki is egy erősen felejthető alkotás lett.

Igaz, elsősorban a játékmenetet és a sztorit lehetett szidni, a látvánnyal, pontosabban a grafikus designnal senkinek nem lehetett baja; az most is olyan meseszerű volt, mint amit a stúdió grafikusaitól megszoktunk. Mindez igaz a borítóra is, ami a sok pillangónak köszönhetően egészen álomszerű hangulatot sugároz.

A Plague Tale: innocence

Engem már jóval a patkánytornádók előtt elveszített a játék, de az volt az a pillanat, ahol végleg eldőlt számomra, hogy az A Plague Tale fejlesztői nem tudták, hogy hol kellett volna megállni, vagy legalább új megoldásokat keresni. Lehetett volna nagyszerű élmény is, sokaknak az is volt, de számomra a hangulaton és a világon kívül nem sokat tudott nyújtani.

Persze ez csak a játékmenet; ami a borítót illeti, engem már a logóba pakolt patkánnyal megvettek a designerek, de rágcsálóban amúgy is erős a festmény. A két kopottas karakter már jelzi, hogy ez nem az a power-fantasy lesz, amit a legtöbb játéktól kapunk, hanem egy olyan kaland, ahol nem mi leszünk fölényben. Mindent egybevetve remek dobozképről van szó, és az is külön örvendetes, hogy nem akartak mindenáron valami hátteret Amicia és Hugo mögé nyomorítani.



RemiLore: Lost Girl
in the Lands of Lore

Ha esetleg nem tudnád: Remi a szemüveges leányzó, Lore pedig a nagypofájú könyv (Choux meg a fura android a háttérben), és ketten elválaszthatatlan duóként vágnak véres olajos ösvényt a világ robotszörny-seregében. A felütéssel nincs baj, de ezen felül ez japán a roguelike igazából semmi eredetit nem tud felmutatni.

A borítóról üvölt a játék vidáman kajla hangulata, ráadásul a karakterek kompozíciója is remekül sikerült a keretet képező madarakkal és virágokkal. Nem fog előkerülni az évtized legjobb játékborítóit tárgyaló megbeszéléseken, de ettől függetlenül igényes festményről van szó.

Remothered:
Tormented fathers

Nem vagyok horror-kedvelő, így hát csak másodkézből tudok beszámolni a Remothered érdemeiről – pedig állítólag csőstül vannak ilyenek. A sarlót és kalapácsot nem a kommunizmus érdekében használó őrült olasz doktor előli menekülés és bújkálás minden beszámoló szerint eszelősen félelmetes, így aztán, aki az ilyesmit kedveli, az most már minden platformon beszerezheti az élményt.

Hogy mennyire tetszik a Remothered key artja, arról elég sokat elmond, hogy kizárólag annak köszönhetően már többször is beraktam virtuális bevásárlókosaramba a dobozos verziót. Mivel sosem játszanék vele, (eddig) mindig sikerült leállítani a rendelést – de tény, ami tény: a beteges zöld árnyalat, a groteszk épület, és az ajtóban álló fura kreatúra is mind-mind varázslatosak!



Robotics;Notes Dash

Bár az 5pb által fejlesztett szériák közül a Steins;Gate lett igazi multimédiás jelenség (jön az élőszereplős Netflix-sorozat is!), a Robotics;Notes-rajongók sorsa is jól megy: tavaly a Dash, idén pedig az Elite alcímű új epizódok bővítik ezt a robotokban bővelkedő univerzumot.

A borító egész különleges perspektívát használ a két főszereplő, az egymásra talált Kaito és Akiho randijelenetének bemutatására, és mivel ezt nem szoknya alá pillantásra használták fel, maximálisan támogatni tudom a dolgot.

Sekiro: Shadows Die Twice

Nem hiszem, hogy bő 50 év játéka-díjjal a háta mögött nagyon be kellene mutatni a Sekirót, de legyen: a From Software fő kreatívja, Hidetaka Miyazaki ezúttal nem egy lassú RPG-szerűséget, hanem egy pörgős akciójátékot eresztett a világra. A játékmenet teljesen más, a kihívás viszont maradt Souls-szinten. Sőt...

A kilencvenes években általános volt, hogy minden japán játék egy nyilvánvalóan ótvarabb, sötétebb és stílustalanabb borítót kapott a szigeten kívül – de 2019-ben az ilyesmi már csak kivételek közé tartozott. Igaz, az egyik eklatáns példa erre pont a Sekiro volt, amelynek japán dobozképe oldalt látható, a nyugati pedig itt. Nem tudom, hogy ki volt az, aki ezt a cserét kérvényezte, majd leokézta, de remélem azóta minden reggel magára önti a kávéját!



Shin Hayarigami 1・2

A Hayarigami-széria három olyan visual novelből állt, melyek Japán legbrutálisabb urbánus legendáit dolgozták fel, általában sorozatgyilkosokra, kannibálokra és más hasonlóan szimpatikus alakokra koncentrálva. A Shin Hayarigami lényegében ezt a vonalat folytatta, csak éppen egy vadonatúj hősnőre, egy Saki Hojo nevű újonc rendőrnőre koncentrálva. A kollekció ennek az alsorozatnak eddigi két epizódját foglalja össze Switch-en.

Nem feltétlenül tudnám megmondani, hogy pontosan mi is az, ami megfogott ebben a borítóban, mindenesetre a bőrdzsekis, elszánt, de a sok gyilkos közt talán kicsit megszeppent főhős látványa elég lenne ahhoz, hogy kipróbáljam a játékot. Egyelőre azonban sajnos csak az első rész érhető el angolul, és az is csak telefonon...

Shinigami no shoujo

Egy, a millió otome (értsd: női főszereplő, aki válogathat a hímhárem tagjai közül) visual novel közül, amely a kritkák szerint kifejezetten elvont lett. Nem valószínű, hogy sokakat sújtana le a hír, miszerint nem fog angolul megjelenni, de hát ez a lista nem foglalkozik ilyen apróságokkal.

A címbéli halálisten a szokásoktól eltérően ezúttal fehérbe öltözve látható a borítón, Sayo pedig legjobb gótikus ruháját öltötte fel a virágboltban (?) való heverészésre. Értelme nem sok van, de a fakó színek remekül dolgoznak össze a képen.



Spirit Hunter: NG

Az angol keresztségben a Spirit Hunter alcímmel gazdagodott NG egy igazi, brutális japán horror, annak minden bizarr kreatúrájával és totális kiszámíthatatlanságával. A kalandjátékok és a visual novelek határmezsgyéjén mozgó játék elsősorban történetével és hangulatával hódít, és akinek bejön az ilyesmi, az készüljön, mert jövőre érkezik a harmadik rész is, a Shibito Magire!

Az Experience kalandjátékai végigkísérték e toplista-sorozatot, és noha az NG tavaly már szerepelt a listán, akkor még csak a Vita-kiadást tudtam körülrajongani – az erősen horrorhangulatú program azonban tavaly megjelent PlayStation 4-re is, mégpedig egy sokkal riasztóbb karaktert a középpontba helyezve.

The Legend of Zelda:
Link’s Awakening

Az 1993-as eredeti játékot a lényeget tekintve változatlanul hagyta a Nintendo, de az irányítástól a látványon át a zenékig mindent a lehető legigényesebb módon újítottak fel. Az új Link’s Awakening ugyan nem lett olyan formabontó, mint mondjuk a Breath of the Wild, de így is egy igen szórakoztató kaland, ami dungeonről dungeonre meg tudja lepni és el tudja gondolkodtatni az embert.

Nem hiszem, hogy 2019 hozott ennél aranyosabb dobozképet; Link annyira dögönyöznivalóan néz ki itt is és a játékban is, hogy már pusztán a látvány is játékra sarkall. Azt hiszem kimondható, hogy ez volt a tökéletes megoldás egy ősi Game Boy-játék modern felújításához!



The Princess Guide

Meglehetősen furcsa és kellemetlen húzás egy akció-RPG-t úgy kiadni, hogy a karakter semmilyen módon nem tud kitérni vagy védekezni – és sajnos a Princess Guide-ban nem ez az egyetlen furcsa vagy kellemetlen megoldás. A humoron kívül sok jóval nem tud kényeztetni a program, amely még az induláskor élvezetesnek tűnő hercegnő-nevelést is képes volt dögunalmassá tenni.

A játék legjobb pillanatai azok, amikor a négy, erősen eltérő személyiségű királyi sarj valamelyikét próbáljuk méltóságteljes viselkedésre rávenni, és a játék humora a kellemesen minimalista borítón is tökéletesen átjön.

The Walking Dead:
The definitive Series

Ahhoz képest, hogy a borzalmasan félremenedzselt Telltale stúdió 2018 végén csődbe jutott, meglehetősen aktív 2019-et zárt a csapat. Ehhez persze az kellett, hogy egy LCG Entertainment nevű cég felvásárolja a Telltale-hez fűződő jogok nagy részét. Bár sok vitás kérdés a mai napig nem rendeződött megnyugtatóan, nem csak a régi játékok egy része került vissza a boltokba, nem csak a Wolf Among Us 2-t jelentették be, de fizikai formában is egyre több sorozatuk jelenik meg; most már például elérhető így a teljes Walking Dead is.

Nem tudom, hogy van-e külön neve az ilyesfajta, sziluettbe rajzolt képeknek, mindenesetre az Olly Moss által is mesteri szinten űzött műfaj ebben az esetben is nagyszerű végeredményhez vezetett; még akkor is, ha az a négy Clementine egy kicsit furán is fest...



The Walking Dead:
The Final Season

Míg a legtöbb platform már a gyűjteményes kiadást kapta meg tavaly, a többiektől kicsit lemaradt Switch-en az utolsó zombis évad jelent meg 2019-ben, legalábbis dobozos formában.

Nem vagyok komplex ember: használj kevés színt stílusosan egy borítón, és én lelkesen fogok tapsolni. Ezúttal is így történt, bár ebben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy az utolsó évad érezhetően jobb volt, mint az azt megelőző...

Trüberbrook

Amennyire tetszett a Trüberbrook első egy-két órája, olyannyira idegesítővé vált, amikor a képbe belépett a millió természetfeletti dolog. Azt azonban senki nem vitathatja el a játék fejlesztőitől, hogy egy csodaszép kalandjátékkal rukkoltak elő. Ha nem akartak volna mindenáron 17 extra fordulatot a sztoriba gyömöszölni, szerintem sokkal jobban sült volna el a dolog...

Akár a japán, akár a nyugati dobozképről van szó, a makett (esetleg fotorealisztikus render?) készítője mesteri munkát végzett. A játék amúgy is ebben a stílusban készült, de az apró részleteknek és a nagyszerű bevilágításnak köszönhetően ezek a képek még pofásabbak lettek.



Unravel Two

Nem vagyok benne biztos, hogy a világnak elengedhetetlen szüksége volt egy újabb Unravelre – nekem legalábbis ebben a formájában csalódás volt a második rész. Hogy erről a történet kevésbé sikerült érzelmi töltete, vagy szimplán a kiszámíthatóbb logikai feladatok tehetnek, azt nem tudom – de az biztos, hogy a végigjátszás után az elődtől ellentétben nem maradt meg a gondolataimban ez a rész.

Yarny, a fonálfigura azonban vitathatatlanul nagyszerű karakter, és bár a borító igen keveset mutat meg abból, hogy az új kék baráttal együtt milyen trükköket is tudnak végrehajtani, az biztos, hogy játékra invitáló dobozképről van szó.

Szólj hozzá!