A nyolcvanas évek legvégén már nem lehetett eladni egy új kontrollert pusztán azzal, hogy az ergonómiailag kellemes, és főleg nem azzal, hogy az okos tervezésnek köszönhetően egyszerűen jó használni – nem, mindenféleképpen szükség volt valami őrült extrára. A Brøderbund által gyártott U-Force például egymásra merőleges infravörös sugarakat bocsátott ki magából, így olvasva le a felület felett kalamoló ujjaink minden kívánságát.

Elvileg; mert talán nem is kellene külön mondanom, hogy ez egyszerűen nem működött. És ezt nem úgy értem, hogy nem mindig tudta lefordítani gesztusunkat a masina, hanem úgy, hogy még a legvadabb koncentrálással sem lehetett háromszor egymás után ugrásra bírni Mariót vele, anélkül, hogy szegény karakter elmászkált volna minden irányba, ötször lehajolva.


Forrás: Electronic Gaming Monthly #005. Állandó link a bejegyzéshez.