Az Alternate Reality-sorozat a gigászi álmok és a kegyetlen valóság találkozásának tökéletes iskolapéldája. Philip Price a hadseregtől való leszerelése után magányos, monomániás kódolásba kezdett a totális szegénység közepette (viskójában még folyóvíz sem volt), és RPG-jét kőkemény életszimulációnak álmodta meg. A sorozatot rögtön hatrészesnek tervezte: a City modul volt az első, amiben történet, NPC-k, rögzített csaták vagy dungeonök nélkül lehetett mászkálni és tápolni. A később megjelenő Arena gladiátorarénát hozott volna ide, a Palace udvari intrikát (felvásárolható és átépíthető várossal), a Wilderness pedig nem csupán a külvilágot vezette volna be, de a tényleges történet is itt, a negyedik részben indult volna el. A Revelation epizódban eljuthattunk volna a fantasy bolygó felett lebegő űrhajóra (nem spoiler, ezzel kezdődik a City), a záró Destiny pedig egy hatalmas háborúval zárta le volna az egész Alternate Reality-mesét.
1985-öt írtunk, tehát ebből alig néhány százaléknyi jöhetett létre: a Datasoft kiadó úgy döntött, hogy befejezés előtt kiadja a City modult, de a csatornarendszer nélkül. Mivel egy kisbetűs szerződési megjegyzésre hivatkozva (a tervezett portolási költségeket levonhatták a programozónak utalt részesedésből – és direkt nyolc platformra írták át a játékot) Price ez után semmi pénzt nem kapott, dühösen lelépett, majd a kiadó programozói a félkész csatornarendszert Dungeon néven kiadták. Egy kis baki kapcsán csak az Atari-verzió kezelte a Cityben elmentett karaktereket, de aggódni nem kell: az importált karakterek sokkal gyengébbek voltak, mint a kezdő Dungeon-karakterek...
Forrás: Zzap! 64 1986/11. Állandó link a bejegyzéshez.
