Napi retró

A kilencvenes években az volt a menő, ami veszélyes volt, így tucatnyi játékhirdetés próbált azzal hatni iskoláskorú olvasóira, hogy őrületet, szenvedést és egyéb negatív fizikai tüneteket lengetett be csali gyanánt. Az Atari is erre a lóra tett a Lynx kézikonzol megjelenésekor: a marketing szerint olyan lenyűgöző a konzolszintű játékélmény egy hordozható gépen, hogy attól mindenki megszédül majd. Talán így is volt: a géppel együtt megjelent Blue Lightning fantasztikus technológiai erődemonstráció volt (egy közepes After Burner-klón képében), de ezen, illetve jónéhány jólsikerült játéktermi átiraton felül nem sok izgalmas programot tud felmutatni a konzol. Az itt is hirdetett nyolcfős multiplayer például jószerivel csak elméleti lehetőség volt, hisz azt egyetlen játék használta ki. A terjesztés is botrányos volt: Japánban meg sem jelent a gép, és Európában is csak katalógusból lehetett rendelni, a boltok nem tartották készleten a Lynxet. És ha ennyi csapás még nem lett volna elég, hát az is sokakat idegesített, hogy a gép a hat elemét mindössze négy-öt óra alatt lemerítette, míg a Game Boy négy elemmel is simán bírta 15-20 órán keresztül a gyűrődést.