Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

A komolyabb jövőjósok mindig ugyanazt a hibát követik el: túlságosan optimistán, igen empatikus, a globális közösség érdekében cselekvő emberekből és cégekből indulnak ki, a kapzsi, bármi áron meggazdagodni akaró férgek helyett – és mivel az utóbbi személyiség szükséges a világot megváltoztatni képes vagyon eléréséhez, hiába létezik egy technológia, hiába lenne lehetséges valami jónak az elérése, ha az nem a profitmaximalizációt szolgálja, hát nem lesz belőle nagy trend. És persze azt sem sikerül mindig eltalálni, hogy mi a lehetséges: az injekciós nyelvtanulás például nem csak 1977-ben, de még 2026-ban is óriási baromságnak tűnik...

Forrás: Interpress Magazin 1977/05. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

A tördeléshez és háttérgrafikához mérhető az igazmondás is: természetesen nem az 1983 végén boltokba került Assembler 64 volt a legelső felhasználói program Commodore 64-re.


Forrás: Computer and Video Games #028. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.


A virágokkal jutalmazott Sakata SC-100 monitor felbontása meghökkentő módon 300x280 volt. A 329 dolláros árcédulával boltokba került monitor (és későbbi utódai) népszerűek lettek, olyannyira, hogy ma is méregdrágán kelnek el a működő darabok. 

Érdekes, hogy a hirdetés mintha külön felhívná arra a figyelmet, hogy az amúgy is mérnöki rémálomként hivatkozott Apple III gépekkel nem kompatibilis. Ez sokakat valószínűleg nem zavart, mert ez a platform az összes javított-bővített változattal egyetemben is alig 120 ezer példányban fogyott a gyártás alig öt esztendeje során.

Forrás: Family Computing 1983/11. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Mindenki tudja, hogy én nem szeretek kötözködni, de van, ahol bizony meg kell húzni a határt: a valóságban egy Mad Cat mech csupán 11-12 méter magas, a BattleTech: A Game of Armored Combat borítófestményén azoonban sokkal magasabbnak tűnik. 


Forrás: EGM2 1994/10. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Bár a Grand Theft Auto III már a megjelenése előtt is jó sajtóval rendelkezett, azt senki nem tudta elképzelni, hogy mekkora sikerré válik majd a szerényen induló sorozat.

Forrás: Next Generation 2001/10. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Annak idején mindenki számára kihüvelyezhetetlen rejtély volt, hogy az első ActRaiser fantasztikus akció-stratégia keverékéből miként lett a második rész egy gyönyörű, de egyediségét teljesen elveszítő, jobbára egyszerű akciójáték. Ma már tudjuk, hogy a kiadó amerikai ágának egyik vezetője beszélte rá a japán céget a váltásra, hibáját pedig azóta is bánja. 

Forrás: Electronic Gaming Monthly #053. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Vajon az új korszakot nyitó grafikai újítás, a 3D Bio Motion miatt, vagy amiatt emlékszünk annyira mindannyian a Savage Warriors diadalmas megjelenésére, hogy ez volt az első verekedős játék, amit a PC-s CD-olvasókra terveztek?


Forrás: Dimension 3 1995/08. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.

A szokásosan tökéletes marketingérzékkel következzen pont időben egy részben a téli olimpiát kihasználó ünneplő játéksorozat hirdetése 1988-ból.

Forrás: Computer Play 1988/11. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Bár az kétségtelennek tűnik a hirdetésből, hogy a Seymore Butts Interactive II: In Pursuit of Pleasure valamiféle erotikus játék lehet, a melltartós medvét körülvevő szövegrengeteg rejti az igazságot: a játékban nem magunknak fogunk csajokat szerezni, hanem a főszereplő barátainak kell tippeket adni, hogy ők juthassanak a lehető legtöbb szexhez. Ez természetesen annyira ízlésesen történik, amennyire az 1995 legmodernebb technológiájával csak lehetséges volt.

Forrás: PC Gamer (US) 1995/05. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

Rengeteg sajtófotót néztem át bombázások és természeti katasztrófák következményeiről, hogy megtaláljam az MDK e roppant ízléstelen hirdetésének origóját. A feladat sikertelenül zárult, de legalább a hangulatom visszafordíthatatlanul elromlott az estére. 


Forrás: PC Games 1997/01. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.