Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.
A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.
Dan Martin nagyszerű illusztrációja sikeresen teremti meg a Solo Flight alaphangulatát – talán nem istenkáromlás, ha azt mondom, hogy a Sid Meier által alkotott grafikára ráfért ez a fajta gyengéd támogatás.
Forrás: Antic 1983/12. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
1999 tavaszának legmenőbb konzolos és PC-s versenyjátékait eresztette egymásnak az Arcade magazin; a végeredménnyel nem biztos, hogy mindenki egyetért, de ez is csak azt jelzi, hogy a felhozatal remek volt a műfajban.
Forrás: Arcade 1999/05. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
Egy elfeledett minibalhé negyven évvel a múltban: a legelső IBM PC közel sem tökéletes, ámde méregdrága billentyűzettel együtt jelent meg. A Qubie megoldásai általában szimpatikusak, de nálam a Shift helye bizony máig a szélen van.
Forrás: Personal Computer News 1983/04. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Nem ez az első alkalom, hogy a témához kevéssé illeszkedő csinos hölgyekkel próbálnak ránk sózni valami hardvert. Ne dőljünk be a Bezier-görbével rajzolt idomoknak, nem biztos, hogy az a PC megért 1500 dollárt...
Forrás: Incite PC Gaming 2000/02. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Sajnos sose volt türelmem a Final Breaker mélyebb kipróbálására, pedig a SystemSoft igen erős RPG-elemekkel felruházott stratégiai játéka igen kellemes szórakozásnak tűnik. Különösen érdekesen hangzik a játékos döntéseivel alakítható történet: itt akár a másik oldalra is átállhatunk, hogy egykori bajtársaink ellen vonuljunk harcba.
Forrás: Comptiq #111. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Kifejezetten látványos hirdetés, kellemes humorral, és rögtön faxon pénzért árult hivatalos térképekkel – micsoda játék, micsoda idők!
Forrás: PC Accelerator 1998/10. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Nagyon kíváncsi lennék, hogy mi történt, amikor valaki felhívta az egyik telefonszámot – vajon élő operátor próbálta elmagyarázni a Resident Evil 2 titkait, avagy 1999-ben már volt valami automata rendszer is erre. Ki tudja – elvégre a fax korában vagyunk!
Forrás: Total Control 1999/09. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
Végre, valami, aminek semmi értelme nincs: Dragon’s Lair, Game Boyra butítva.
Forrás: Total 1992/03. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
A Majūō borítója Super Famicomon a platformhoz képest kiugróan brutális volt; és ahogy azt az Eleven stúdiótól megszoktuk, hiába volt a játék is egész kellemes (ezúttal a Castlevania által kitaposott ösvényt követve), az anyagi siker és az angol megjelenés sajnos elmaradt.
Kipróbálása elsősorban emulátoron ajánlott – egy eredeti példány ára jóval százezer jen fölé kúszott mára.
Forrás: Cool Box Art. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Kit Williams festő rejtvényekkel és fejtörőkkel teli mesekönyve, a Masquerade igazi legendává vált a világ angolul beszélő területein. Nem csak azért, mert érdekes mese volt, nem csak azért, mert a sok puzzle még a legrutinosabb rejtvényfejtőket is meghátrálásra késztette, de azért is, mert a többszintes meta-fejtörők egy valódi elásott kincshez, egy öt drágakővel díszített arany nyúl-függőhöz vezettek. Sajnos a százezreket izgalomban tartó nyomozásnak csúf vége lett: a festő volt barátnője köpte el későbbi pasijának, hogy merre kell keresni a díjat.
E fickó, John Guard, és hasonlóan morális üzlettársa, Dugald Thompson később remek tervet eszeltek ki: a híres nyereményt biztosítékként használva banki kölcsönt vesznek fel, ebből azon nyomban szoftvercéget alapítanak és megismétlik az egész nyúlkeresősdit, éppcsak úgy, hogy abból sokkal több pénz folyjon be, mint amit a fejlesztésre fordítani kell – merthogy a nyeremény a Masquerade csalárdul megszerzett díja lesz. A nyerészkedést rögvest azzal kezdték, hogy a játékot két részre szedték, és persze azok egyenként is jóval drágábbak voltak, mint a korabeli átlag; ezt érdekes módon Thompson azzal próbálta magyarázni, hogy ez lehetőséget ad arra, hogy minden korosztály beszálljon a kincskeresésbe. És míg Williams bő két évig tartó kreatív folyamatot ölt saját mesekönyvébe, a két játék alig egy hónap alatt elkészült. Ez nem is véletlen: nem is játékok voltak, csak néhány állókép random elhelyezett betűkkel. Bár ezt nem lehet bizonyítani, csaknem biztos, hogy ezek semmiféle megfejthető tippet nem tartalmaztak a díj állítólagos helyére vonatkozóan – már ha egyáltalán tényleg elrejtették azt. A terv bejött: a „rejtvényt” nyilván senki nem tudta megfejteni, és bár az eladások nem szöktek az égbe, a primitív terv így is profitot termelt. Azért nem sokat, hisz a Haresoft 1989-ben csődöt jelentett, a hitelezőket pedig a Masquerade-nyúl eladásából fizették ki.
Forrás: Micro Adventurer 1984/08. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A fejléckép forrása: waneella