Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Az 1979-es felvétel egy Boris Diplomat típusú sakkgépet ábrázol. A masina hat elemmel kilencórányi játékidőt biztosított, és ezzel a gép a sakktörténelem első, kifejezetten a hordozhatóságot szem előtt tartva tervezett platformja lett. A gép válaszidejét, és ezzel együtt a Boris erejét egy másodperc és a biztos sokat használt száz óra között lehetett állítani.

Forrás: Library of Congress. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.

A múltkori Rolling Thunder-rendőrigazolvány mellé ez a gyönyörű harcművész-szerkó is szépen odafér...


Forrás: User 1990/10. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


1) objektíven nem szép dolog kollégákat régi írásokkal szégyenbe hozni.

2) egy ilyen pitiáner méretű tesztben még optimális körülmények között sem lehet sok tényleges információt belegyömöszölni.

3) a Jagged Alliance 2 unalmas?! Őrület!

Forrás: Total Control 1999/09. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Amikor az egyszerű, ügyesen pattogtatható gumigolyók túl unalmasnak bizonyultak a kokainfűtötte nyolcvanas évek számára, akkor jelent meg a boltokban a mindenféle horrorfejeket formázó, de alakjuk miatt már kiszámíthatatlanul pattogó Madballs. Talán senkit nem lep meg, hogy 1986-ban és 1987-ben is készült rajzfilm ezekről az őrült golyókról, de az már engem is meghökkentett, hogy 2017-ben egy egész rövidfilm-széria született meg az újgenerációs golyókkal a főszerepben!

A licenszre természetesen az Ocean csapott le, és szokásuknak megfelelően jobban figyeltek a marketingre, mint a tényleges játékfeldolgozásra. Ha valaki esetleg azt hitte, hogy a Madballs  remek játék volt Commodore 64-en, ZX Spectrumon, netán Amstrad CPC-n, azt ki kell ábrándítanom: nagyon nem így történt.


Forrás: Zzap! 64 1987/12. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Bár extrák tekintetében akár igénytelenül fapadosnak is lehetne minősíteni ezt a gyűjteményt, de ezúttal még én sem nyafogok emiatt: a Mega Drive Ultimate Collection kedvező áron tartalmaz 40, jobbára nagyszerű Sega-klasszikust. Ha valakinek esetleg kimaradt volna, ma már minden platformon be lehet szerezni. Hasonló gyűjteményeket más kiadóktól, más platformokról is olyan jó lenne látni...!

Forrás: Retro Gamer #061. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

Tudom, hogy az ilyen fokú tudatlanságot titkolni kellene, ám röstellkedve ugyan, de mégis megvallom: a mai napig nem tudom, hogy mi a fene is pontosan a .NET. Értem én, hogy fontos és kurrens dologról van szó, hogy mindjárt érkezik a 9.0-ás verzió – de hogy mire való...?

Forrás: PC Gamer (US) 1995/02. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A Criterion Software eredetileg azért jött létre 1993 legvégén, hogy az anyacég Canon számára a jövőt jelentő (haha!) multimédiás szoftvereken dolgozzon. Hogy, hogy nem, a 2D-s képfeldolgozó rendszerből valahogy egy 3D-s textúrázó és renderelő program nőtte ki magát, amivel hagyományos, és nem multimédiás játékokat lehetett fejleszteni. Mivel ezt nem volt könnyű eladni abban a korban, amelyben minden cég saját engine-nel dolgozott, a Canon megalapította a Criterion Gamest stúdiót, hogy akkor házon belül csináljanak a technológián alapuló játékokat.

Az első játék fejlesztése kéz a kézben járt a motor már tényleg jól használható változatának elkészültével, és amikor a Burnout végül megjelent 2000-ben, a PS2 trükkös programozhatóságát alaposan megszelídítő motor a konzolgeneráció egyik legnépszerűbb technológiájává vált – 150-nél is több játék készült vele akkor, többek között a PlayStation 2-es Grand Theft Auto-játékok, az akkori Mortal Kombatok, vagy éppen a Hello Kitty: Roller Rescue.

E reklámról tehát tudni, hogy teljességgel hatástalan maradt: bár azt nem tudom kizárni, hogy voltak az 1995-ös RenderWare-nek licenszelői, az biztos, hogy azzal készült játék nem jelent meg.


Forrás: Edge #017. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Két évvel a legextrémebb konfigurációban is „csak” 2640 dollárt kóstáló Apple II premierje után az ADI/OS rendszer a maga tízezer dolláros árcédulájával azonnali halálra volt ítélve – még akkor is, ha néhány extra volt a kutatóállomásnak szánt rendszerben.

Forrás: BYTE 1979/12. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A minden erejükkel munkát imitáló urak a BBC vadonatúj tévétornyának ultramodern irányítószobájában vannak; felettük egy 215 méteres torony nyúlik az ég felé. A Crystal Palace torony 1967-ben már színes adást szórt szét London tévékészülékeibe, 2012-ben pedig digitális jelre váltottak – a torony, feltehetően az itt látottakhoz képest némileg felújítva, még ma is működik.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A Kisou Louga egy közepesen sikeres játék volt PC Engine-en: bár maga a körökre osztott harcot, CD-n tárolt anime átvezetőket és méretes világtérképet használó RPG-szerűség önmagában nem hangzik valami eredetinek, az egyszeri lánymentésből nagy ívű háborúvá fajuló történet egy fokkal érdekesebb az átlagosnál, az ostromokkal, kastélyok fejlesztésével foglalkozó aljáték pedig kifejezetten szórakoztató. Az egyetlen zavaró hiányosság a fejlődési rendszerrel kapcsolatos – ilyen ugyanis nincs!


Forrás: Marukatsu PC Engine 1993/12. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.