Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Helyzetjelentés az 1982-es amerikai játékiparról, mégpedig bal oldalon a kiadott játékok száma szerint rangsorolva a kiadókat, jobb alul pedig a domináns számítógép-gyártókat az azokra megjelent programok alapján sorba rendezve.

A piac rengeteget változott az elmúlt 37 évben – olyannyira, hogy a felsorolt játékkiadók közül ma már egyik sem létezik, legfeljebb némelyik nevét pakolják rá valamelyik programra nosztalgia-marketing céljából.


Forrás: Computer Gaming World #007. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Ha esetleg nem ismernéd fel az ördögszarvas alakot a koponyák gyűrűjében, hidd el, nem vagy egyedül – a Taito grafikusai 1989-ben így képzelték el a Balrogot. Ennél jóval szomorúbb azonban, hogy a Cadash itt hirdetett Mega Drive-verziója alapos kiherélésen ment át az eredeti játéktermi, illetve az azt követő TurboGrafx-16-os kiadásokhoz képest: a négy játszható karakterből csak kettő, a képen is látható barbár, illetve a szakállas varázsló maradtak a programban, és pár főellenséggel is csonkább lett a játék.

Forrás: Electronic Gaming Monthly #037. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A Tilt magazin egyik – legalábbis retrós szemmel nézve – legérdekesebb cikksorozata az volt, amelyben a világ akkor legjelentősebb videojáték-központjait keresték fel. A kilencvenes években persze már a szerkesztők Japánból és az Egyesült Államokból is rendszeresen tudtak fényképes beszámolókat közölni, de a legelső, 1982 végi szám még „csak” Brightonból jelentkezett. A dél-angol tengerpart egyik legnépszerűbb üdülővárosában rengeteg francia és brit gyerek töltötte nyári szünetét, és persze ezt a tömeget játéktermek egész légiója próbálta meg kiszolgálni már akkor is. A képek a Luna Parkban, a korszak talán legnagyobb európai játéktermében készültek, ahol a legújabb japán játéktermi kabinetek éppúgy megfértek a klasszikus flipperek mellett, mint a gyümölcsös nyerőgépek és a biliárdasztalok.

Forrás: Tilt #01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Bár a B.A.T. grafikája (beleértve a dobozképet és az e hirdetésen használt illusztrációt is) valami egészen lenyűgöző volt, de a cyberpunk RPG-nek behirdetett program minden más téren óriási csalódásnak bizonyult.

Tényleges szerepjáték-elemek nem nagyon vannak benne (a nem harccal kapcsolatos képességeket nem használja a játék, a szintlépés pedig nem jár érezhető hatással), és úgy amúgy is egy elképesztően szigorú kalandjátékról van szó. Ha a játékos nem tartózkodik a megfelelő időben a megfelelő helyen, teljesen elvágja magát a győzelem lehetőségétől. A hirdetésben említett 3D-s repülőszimulátor is átverés: a legfeljebb 30 másodpercig tartó jelenetben nem lehet süllyedni vagy emelkedni, mindössze addig kell forogni a szürkészöld poligonok közt, amíg meg nem pillantjuk a villogó tornyot – lényegében egy siklót lehet a lehető legprimitívebb módon kommandírozni.


Forrás: Computer Gaming World #075. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


A kép sokkal viccesebb, ha úgy teszünk, mintha a megszeppenten magyarázkodó úr érvelne a kalózkodás ellen, és az iszonyú agresszív arcú, nyakkendőjét a verekedéshez már előre meglazító alak lenne a kérdőre vont warezmágnás...

Forrás: STart #04. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A „kérdezzük meg híres emberek véleményét a játékokról” rovat szerkesztője valószínűleg nem tudta, hogy ennyire depressziós szekciót kell majd vezetnie, amikor elvállalta a feladatot. A legjobb Bette Davis véleménye, aki szerint sokkal hasznosabb lenne, ha a gyerekek egymást vernék a játszótéren, hisz a tévéképernyők előtt jó eséllyel legalább a felük megvakul majd... A gyűjtés 1982-ben készült.

Forrás: Videogaming Illustrated #03. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A Wondermega egyike az alig ismert Sega-konzoloknak; részben annak köszönhetően is, hogy valójában nem is a Sega műve. A Mega Drive-ot, Mega CD-t és egy sor high-tech audiókomponenst tartalmazó Wondermegát a JVC, illetve annak Victor nevű egyik leányvállalata tervezte. Bár az egység rémületesen drága volt, korának talán legjobb nem-professzionális CD-lejátszója volt, és e mellett a karaoke-támogatástól a profi MIDI-outputig egy csomó érdekes funkcióval is rendelkezett. A hirdetésen levő négy bizarr fej is a konzol négy fő funkcióját akarja jelképezni: a CD-lejátszást, a játékokat, a karaokét, illetve az adat CD-k kezelését.

A JVC két évvel később a borzalmas X’Eye név alatt, Amerikában is kiadta a gép egy kisebb, funkcióvesztett verzióját, de az 500 dollárt senki nem akarta kifizetni érte; jelentős részben annak is köszönhetően, hogy a Sega öt hónappal előbb már piacra dobta a szintén viharos értektelenséget elérő saját Mega Drive-Mega CD kombinációját, a CDX-et.


Forrás: Marukatsu Mega Drive #01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Egy texasi raktárban évtizedek óta porosodó-rozsdásodó játéktermi gépek 2011-ben. A képen egy Star Wars és egy Bandido automata látható. Egyik sem kifejezetten ritka, de így is igen szomorú ezt a pusztulást látni.

Forrás: Flickr. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Hordozható Panasonic tévék a hetvenes évek legelejéről: a TR-001 modell a maga másfél inch-es átmérőjével tényleg könnyen cipelhető volt, igaz, sok vizuális örömet vélhetően nem okozott.

Forrás: Playboy 1972/10. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Noha a nyolcvanas években nem volt meglepő, hogy egy-egy Frank Frazetta- vagy Boris Vallejo-festményt alapul véve készült egyik-másik program borítója, ami Frazetta „The Norseman” című képével történt, még így is durva. A festményen levő barbár pózát, és főleg tekintélyes combizmait mind a Castlevania, mind a Rastan Saga II, mind a Black Tiger borítógrafikusai egy az egyben emelték át. Az eredeti Castlevania-festmény sajnos az 1995-ös nagy Hanshin földrengés során elveszett.

Forrás: Hardcore Gaming 101. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.